Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Fidesz: közel 13 ezer ajánlószelvény Orosházán

Hivatalosan is jelöltté nyilvánították dr. Dancsó Józsefet.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Sajtótájékoztatón jelentette be szerda délelőtt Zalai Mihály kampányfőnök, hogy a választási bizottságnál múlt hét pénteken leadtak 1500 érvényes ajánlószelvényt, így immár dr. Dancsó József hivatalosan is a Fidesz – KDNP közös jelöltje Békés megye 6. számú körzetében.
- Eddig itt helyben soha nem látott mennyiségű, 12 ezer 800 db ajánlószelvényünk van Dancsó József részére. Ennek a mennyiségnek egy jelentős részét nem is aktivistáink gyűjtötték, hanem az emberek hozták be a Fidesz irodába, vagy dobták be a postaládánkba.

Zalai kiemelte, hogy a párt aktivistái tovább gyűjtik a kopogtatócédulákat a törvényes határidőig, azaz március 19-ig. Azt is elmondta, hogy semmilyen atrocitás nem történt, önkénteseiket barátsággal fogadták ott is, ahol nem jártak sikerrel.
- A szelvények gyűjtésével nem Guinness rekordot akarunk dönteni. Ez a 12800 szelvény ennyi kézfogást, beszélgetést, tapasztalatcserét jelent – mondta Zalai, aki hozzátette, bíznak abban, hogy még több száz kopogtatócédulát kapnak, mert ezzel is minél többen ki tudják fejezi szimpátiájukat

A Fidesz olcsó kampányra törekszik Orosházán

Dancsó József immár hivatalosan is jelölt (Fotó: Melega Krisztián)

Dancsó József immár hivatalosan is jelölt
(Fotó: Melega Krisztián)

- Jó érzés, hogy soha nem látott számban támogatják az emberek szelvényeikkel Orosházán és a környező 9 településen jelöltségemet és a szövetséget. Ez a bizalom egyben felelősség és súly, de bizakodásra ad okot azoknak, akik változást szeretnének hozni az országba – mondta Dancsó József.

Kiemelte, hogy a szelvények gyűjtésében személyesen is részt vállalt, több száz emberhez jutott el.
- Az emberek barátsággal fogadtak minket, annak ellenére, hogy rendkívül nehéz a helyzetük a mindennapi életben. Ez azt jelenti, hogy változást akarnak, nem a szélsőségekre vágynak, hanem nyugalomban kívánnak élni. A szelvénygyűjtés befejezése után pedig a klasszikusabb módon, különböző fórumokon is találkozni fogok az emberekkel, hogy megismerjem véleményüket – mondta a képviselő-jelölt.

Azt kérdeztük, hogy a kihelyezett plakátoknál és szóróanyagoknál tapasztaltak-e rongálást?

- A plakátok mindig megsínylik a kampányt. Van ahol sértetlenül megvannak, van ahol letépték, vagy az időjárás miatt leestek. Igyekszünk mindenhol pótolni a hiányosságokat. Bízom benne, hogy az emberek toleránsabbak lesznek az elkövetkező időkben és egyik jelölő szervezet plakátjait sem fogják megrongálni – mondta Dancsó.

Zalai Mihály ehhez hozzátette:
- Mi az olcsó kampányra törekszünk, így nem fogunk minden villanyoszlopra és egyéb helyre plakátot vagy molinót helyezni. A Fidesz a személyes megkeresésre helyezi a hangsúlyt.



  • figyelo

    Sziasztok!
    5ezer forintot kapott minden cédulagyűjtő/nap,és egy ebéd is járt hozzá!Nem az emberrel van a gond,hanem a módszerrel!
    Akit nem lehet megvenni pénzért,az nyomjon a zöld ikonra!

  • ottvoltam

    Hazudsz, Figyelő!
    Akkor én miért nem kaptam?
    A FIDESZ nincs rászorulva arra, hogy fizessen. Összetéveszted az MSZP-vel és az MDF-el.

  • dió

    Graf!
    Nemrég dicsérted pirospontot, felvilágosítalak, hogy ő is balos!
    Hangsúlyozom BALOS és NEM KOMMUNISTA, mint ahogy én sem!
    Komcsik az MKP-ban vannak, címezd nekik “értelmes” hozzászólásaid!
    Köszike!!!!
    Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!
    “Többen vagyunk, mint bárki is gondolná!”

  • dió

    Ottvoltam!
    Téged átbas_tak!

  • jan71

    Vona Gábor válasza Bayer Zsolt nyílt levelére!
    Mindenkinek ajánlva!!!!!!jobbik.hu-n olvasható!

  • Bánáti bazsarózsa

    Tisztelt Jan71!
    Kár nektek írogatni, mert szinte biztos vagyok, hogy a nyomozó ügyészség minden héten bejelenti, melyik vezető Jobbik-os politikus vádolható a Magyarok Nyilai terrorszervezet segítőjeként. Azután szép lassan eljutnak Balo Krisztinához, és az ügyészség leamortizálja a csapatot. Legalább is a jelek erre mutatnak.Szebb jövőt?

  • Béci

    Most olvastam hogy a Fidesz buszokat indít Budapestre
    Március 15 -i ünnepségekre lehet helyet foglalni.
    (a mikrobusz 8+1 személyes)????????????Kezdtek hasonlítani
    az egykori Romániára amikor a bányászokat vitték “ünnepelni” Szánalmas!!!!! Szánalmas!!!!!!De Én is megyek a saját autómmal a saját költségemen Nem az ellopott közpénzből!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • realis

    Kedves Sárazsadány!
    Tiszteletet éremelsz, amiért korrektül nyilatkozol véleményemre, mégha nem is értesz velem egyet.
    Nos nem állítottam, hogy a jelenlegi kormányzás alatt nem történt semmi, hiszen romokban hever az ország, s megszorítás, megszorítás hátán követik egymást, ami bizony sokaknak a vesztét jelenti. Nem helyi választások vannak, hogy a helyi ügyek alapján elmaszatoljuk az ország eladósítását. Elfogadom, hogy voltak felújítások, nyertek pályázati pénzeket. Arról megfeledkeztél, hogy Fetser János polgármestersége idején dr. Varga István támogatásával is jöttek ide pénzek. Jelenleg viszont éppen az MSZP-s Fetser-Varga urak döntésén múlott, hogy a pályázott pénzeket megkapják-e. Nekünk választóknak már nem azt kell nézni, hogy hol tataroznak, hanem kik azok, akik visszaadják az emberek becsületét, hogy tisztes munkával eltartsák családjukat, ne könyöradományokból kelljen élni. Ne kelljen megalázkodva rimánkodni az alaptörvények szerint is jogos szociális járandóságért, csak mert gödörbe löktek bennünket. Személyesen tapasztaltam meg, hova jut az, aki meg mer szólalni, ha szabálytalanságot észlel. Sajnálom kedves hozzászólótársam, de én kitartok dr. Orbán Viktor álláspontja mellett, aki munkahelyeket akar teremteni, családi adózást akar, a közrendet helyre akarja állítani stb.stb. Dr. Dancsó Józsefet ismerve,igenis meghallgatja az embereket, keresi problémájukra a megoldásokat. Ma ez a lényeg, nem más, mint az emberekért dolgozni szeretettel, megbecsüléssel.

  • Gondolkozó

    Irjátok hogy hajrá baloldal és melyik pártra szavaztok?Szerintem nem gondoljátok hogy za Mszp az baloldali párt!Az biztos hogy szépen éneklik az Internacionálét de hogy baloldaliak az enyhéntulzás!Nézétek meg hány milliárdos van köztük és utána döntsetek!köszönöm Minden jót

  • dió

    Gondolkozó!
    Attól, hogy vkinek jól megy, attól még lehet baloldali.
    Sőt, az tud segíteni az elesetteken, gyengébbeknek, akinek módja van rá.
    A jobbosok lehetnek milliomosok?
    Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!!!!!
    “Többen vagyunk mint bárki gondolná!”

  • Gondolkozó

    Tisztelt Dió Olvastam már egy két levelét és megmondom összintén nem tudom önt követni!Szerintem ön nem tudja mit jelent az hogy baloldal? Lapozon vissza az 1800-as évek vége és 1900-1944-ig majd 1945-1948-ig a történelem könyvekben.Vagy vegyen fáradságot és olvason utána tudja uram a régi munkás és paraszt emberek forognak sirjukban !szerintem nem a jelszavak és szlogenek alapján döl el hogy melyik párt baloldali.Minden jót

  • realis

    Többen vannak mint gondolná, de nem elegen!

  • Magor

    Kedves dió!
    “Attól, hogy vkinek jól megy, attól még lehet baloldali.
    Sőt, az tud segíteni az elesetteken, gyengébbeknek, akinek módja van rá.”
    Nincsen az az Isten, hogy Te ezt el is hiszed!Vagy mégis?

    Szebb Jövőt!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.