Építkezik? Felújít? Szépíti otthonát? Mindent egy helyen! Építőanyagok forrása: www.ilovszkytuzep.hu


Fidesz: közel 13 ezer ajánlószelvény Orosházán

Hivatalosan is jelöltté nyilvánították dr. Dancsó Józsefet.

Sajtótájékoztatón jelentette be szerda délelőtt Zalai Mihály kampányfőnök, hogy a választási bizottságnál múlt hét pénteken leadtak 1500 érvényes ajánlószelvényt, így immár dr. Dancsó József hivatalosan is a Fidesz – KDNP közös jelöltje Békés megye 6. számú körzetében.
- Eddig itt helyben soha nem látott mennyiségű, 12 ezer 800 db ajánlószelvényünk van Dancsó József részére. Ennek a mennyiségnek egy jelentős részét nem is aktivistáink gyűjtötték, hanem az emberek hozták be a Fidesz irodába, vagy dobták be a postaládánkba.

Zalai kiemelte, hogy a párt aktivistái tovább gyűjtik a kopogtatócédulákat a törvényes határidőig, azaz március 19-ig. Azt is elmondta, hogy semmilyen atrocitás nem történt, önkénteseiket barátsággal fogadták ott is, ahol nem jártak sikerrel.
- A szelvények gyűjtésével nem Guinness rekordot akarunk dönteni. Ez a 12800 szelvény ennyi kézfogást, beszélgetést, tapasztalatcserét jelent – mondta Zalai, aki hozzátette, bíznak abban, hogy még több száz kopogtatócédulát kapnak, mert ezzel is minél többen ki tudják fejezi szimpátiájukat

A Fidesz olcsó kampányra törekszik Orosházán

Dancsó József immár hivatalosan is jelölt (Fotó: Melega Krisztián)

Dancsó József immár hivatalosan is jelölt
(Fotó: Melega Krisztián)

- Jó érzés, hogy soha nem látott számban támogatják az emberek szelvényeikkel Orosházán és a környező 9 településen jelöltségemet és a szövetséget. Ez a bizalom egyben felelősség és súly, de bizakodásra ad okot azoknak, akik változást szeretnének hozni az országba – mondta Dancsó József.

Kiemelte, hogy a szelvények gyűjtésében személyesen is részt vállalt, több száz emberhez jutott el.
- Az emberek barátsággal fogadtak minket, annak ellenére, hogy rendkívül nehéz a helyzetük a mindennapi életben. Ez azt jelenti, hogy változást akarnak, nem a szélsőségekre vágynak, hanem nyugalomban kívánnak élni. A szelvénygyűjtés befejezése után pedig a klasszikusabb módon, különböző fórumokon is találkozni fogok az emberekkel, hogy megismerjem véleményüket – mondta a képviselő-jelölt.

Azt kérdeztük, hogy a kihelyezett plakátoknál és szóróanyagoknál tapasztaltak-e rongálást?

- A plakátok mindig megsínylik a kampányt. Van ahol sértetlenül megvannak, van ahol letépték, vagy az időjárás miatt leestek. Igyekszünk mindenhol pótolni a hiányosságokat. Bízom benne, hogy az emberek toleránsabbak lesznek az elkövetkező időkben és egyik jelölő szervezet plakátjait sem fogják megrongálni – mondta Dancsó.

Zalai Mihály ehhez hozzátette:
- Mi az olcsó kampányra törekszünk, így nem fogunk minden villanyoszlopra és egyéb helyre plakátot vagy molinót helyezni. A Fidesz a személyes megkeresésre helyezi a hangsúlyt.

kapcsolódó írások

  1. Faházban az orosházi Fidesz
  2. A Fidesz nevében – 317-en
  3. A Fidesz polgármester-jelöltjei
  4. Végleges a Fidesz lista, Dancsó is indul
  5. Bemutatkozik a Fidesz jelöltje



Eddig 63 hozzászólás érkezett.

  1. figyelo szerint:

    Sziasztok!
    5ezer forintot kapott minden cédulagyűjtő/nap,és egy ebéd is járt hozzá!Nem az emberrel van a gond,hanem a módszerrel!
    Akit nem lehet megvenni pénzért,az nyomjon a zöld ikonra!

    Értékesnek ítélt hozzászólás. Thumb up 24 Thumb down 5

  2. ottvoltam szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 9 Thumb down 17

  3. dió szerint:

    Graf!
    Nemrég dicsérted pirospontot, felvilágosítalak, hogy ő is balos!
    Hangsúlyozom BALOS és NEM KOMMUNISTA, mint ahogy én sem!
    Komcsik az MKP-ban vannak, címezd nekik “értelmes” hozzászólásaid!
    Köszike!!!!
    Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!
    “Többen vagyunk, mint bárki is gondolná!”

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 15 Thumb down 11

  4. dió szerint:

    Ottvoltam!
    Téged átbas_tak!

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 13 Thumb down 6

  5. jan71 szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 7 Thumb down 15

  6. Bánáti bazsarózsa szerint:

    Tisztelt Jan71!
    Kár nektek írogatni, mert szinte biztos vagyok, hogy a nyomozó ügyészség minden héten bejelenti, melyik vezető Jobbik-os politikus vádolható a Magyarok Nyilai terrorszervezet segítőjeként. Azután szép lassan eljutnak Balo Krisztinához, és az ügyészség leamortizálja a csapatot. Legalább is a jelek erre mutatnak.Szebb jövőt?

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 16 Thumb down 11

  7. Béci szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 5 Thumb down 17

  8. realis szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 4 Thumb down 9

  9. Gondolkozó szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 2 Thumb down 8

  10. dió szerint:

    Gondolkozó!
    Attól, hogy vkinek jól megy, attól még lehet baloldali.
    Sőt, az tud segíteni az elesetteken, gyengébbeknek, akinek módja van rá.
    A jobbosok lehetnek milliomosok?
    Hajrá BALOLDAL!!!!!!!!!!!!
    “Többen vagyunk mint bárki gondolná!”

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 8 Thumb down 5

  11. Gondolkozó szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 1 Thumb down 7

  12. realis szerint:

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis elolvasnád?

    Thumb up 1 Thumb down 9

  13. Magor szerint:

    Kedves dió!
    “Attól, hogy vkinek jól megy, attól még lehet baloldali.
    Sőt, az tud segíteni az elesetteken, gyengébbeknek, akinek módja van rá.”
    Nincsen az az Isten, hogy Te ezt el is hiszed!Vagy mégis?

    Szebb Jövőt!

    Értékelje a hozzászólást! Thumb up 1 Thumb down 1

Szólj hozzá!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával. | fejlesztés: tsabeeka