Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Cigánybál és közmunka

Cigánybál áprilisban, Hun utcai járhatatlan út és több roma közmunkás – minderről szó volt a Cigány Kisebbségi Önkormányzat legutóbbi ülésén.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

A február 23-án tartott soros ülésen Simondán Gusztáv CKÖ elnök elmondta, a közcélú foglalkoztatottak rendben végzik munkájukat. Jelenleg 18-an vannak, de számuk hamarosan közel negyvenre emelkedik. Az ülésen elhangzott, hogy ismét a települési önkormányzathoz fordulnak a Hun utca ügyében, hiszen áldatlan állapotok uralkodnak ott évek, sőt évtizedek óta. Csapadékos időben szinte lehetetlen az utcában közlekedni, akkora a sár.

Cigánybálra 250 ezer

Szó esett arról is, hogy a Kutasi utca 2-ből már három család költözött ki komfortosabb lakásokba és a folyamat itt nem áll meg, hisz a rendesen fizető családok közül idén még továbbiakat költöztetnek át rendezettebb lakásokba. A kiürült lakások lezárását megoldották úgy, hogy az önkényes lakásfoglalók ne tudjanak azokba újra beköltözni.

A cigánybál megrendezéséről is döntöttek. A várhatóan áprilisban tartandó eseményre – melyen Grofo és zenekara lép fel – a CKÖ 250 ezer forintot különített el. Az ülés további részében a képviselők arról határoztak, hogy megszüntetik a havi háromezer forintos telefonfeltöltő kártyát, melyet eddig maguknak adtak.

A „Zsutij” Hátrányos Helyzetű Emberek Életminőségének Javítását Elősegítő Közhasznú Egyesület elnöke, Rostás Farkas István jelezte, hogy egyesületük együttműködési megállapodást kötne a CKÖ-vel, hiszen a tervek szerint még ebben az évben egy 80 főt foglalkoztató varrodát szeretnének beüzemelni. Az együttműködési megállapodásról a CKÖ március elsején tartandó rendkívüli ülésén tárgyal, melyről tudósítani fog az OrosCafé.

Címkék: ,


  • bumeráng

    látjátok! kifogásoljátok, hogy leszavaznak, de közben ti is leszavaztok igazságos embereket, már ha verset tesz fel a nevére figyelve is leszavazzátok /Lásd. realis/
    Mégis itt többen ugyanazt írjátok, amit ő. Pl. Ancsa is kifogásolja a segélyezés szabályosságát, Hali a kinti segélyosztással kapcsolatban tesz kifogásokat. Ehhez hozzáteszem, igen embertelen, hogy kinti épületben kirekesztő módon osszák a segélyt, a tisztviselők maguktól elkülönítve a rászorulókat, mint valami ostoba veszélyes embereket. Ha ilyen botrányok vannak, miért nem védik meg biztonsági őrökkel a tisztességes rászorulókat segélyezéskor? Ha jól emlékszem erről is véleményt nyilvánítottak már és igaz. Ez az egyenlőség elve? gyaylázat!

  • dió

    Ez tetszik, egymást nyírják,hülyézik a jobbikosok!
    Csak így tovább!!!!!

  • Ancsa

    Most történt!!!Mentem az óvodába és mit látok az óvoda kapuja előtt egy cigány férfi végzi egyik fánál dolgát, elég rendesen leszídtam még az óvoda vezető is megkérdezte tőle hogyan gondolja ezt mire ő azt felelte miért csodálkoztok cigány gyerek vagyok felült a biciklire és elment.Ezek szerint ők ezt is megtehetik!Az udvaron az összes gyerek kint játszott és még több szülő is látta. Akkor ezek után még mindíg én vagyok a sötét lelkű???

  • árpád s ávós

    Kedves Ancsa!

    Bizonyára nem vagy sötét lelkű. Tudod az a baj, hogy amiket leírsz azt nem csak a cigányok csinálják. Elég sokat vagyok emberek között. Utazok sokfelé. Sajnos ilyen és ehhez hasonló dolgokat tapasztaltam a Magyarok részéről is. Volt olyan, hogy a buszon egy disznóvágásból éppen haza utazó erősen alkohol hatása alatt lévő férfi a buszon adta ki,amit már nem bírt a gyomra. Belekeverem a politikát? Sajnos ma szinte mindent a politika, a korrupció sző át. Amit a cigányokkal művelnek az mindennek a teteje. A cigányoknak volt már egy csoportja, akik az 1600-1800 években beolvadtak a magyar társadalomba. Akkor ment a dolog pedig nem volt cigány program stb. A mai cigányok elődei a 1880 után jöttek főleg Román területről. Nyelvükben is sok a román szó. Életmódjukban megőrizték a szokásaikat. Sokan elhiszik azt, hogy a mai Magyarország nehézségének a cigányok az okai. A hetvenes években sok családnak volt munkája és be tudtak illeszkedni a társadalomba. Dolgoztam együtt a kohászatban, mezőgazdaságban cigány emberekkel és semmi probléma nem volt velük, sőt bajban hamarabb számíthattam rájuk. Tudod ezért nem értek egyet azzal, hogy ezeket az embereket kopaszra nyírt emberekkel ki kell irtatni. A mai magyar társadalomban szinte mindenki rohamosan szegényedik. Ami azt jelenti, hogy lassan a cigányok szintjére züllesztik a magyar társadalmat. Nézz körül! Egyre több magyar gyűjti a fát, tolja biciklin vagy utánfutón szállítja. Néhány évvel ezelőtt még kinevették a biciklijén fát toló cigányt. Ma itt tartunk. Sokkal nagyobb probléma a politikus bűnözés, és az, hogy idegen érdekeket szolgálnak ki, magyar érdekekkel szemben. Az, hogy mi itt vitatkozunk dolgokon és egymás ellen ugrasztják a cigányokat és a magyarokat egy szándékos megosztó politikának a része. Hidd el, hogy meg van ennek a forgatókönyve írva. Szerintem inkább össze kellene fogni és kitakarítani azt a garnitúrát, akik ezt az egészet okozták, mert mi veszekszünk a szegénységben ők meg a nevető harmadik.

  • Ancsa

    Árpád s ávós!Már az elején leírtam tisztelet a kivételnek,és én azokról a cigányokról beszélek akik nem dolgoznak és nem is akarnak dolgozni.Nekem is van több cigány ismerősöm becsületes normális életet élnek,azokkal van csak bajom akik az utcán ilyeneket csinálnak meg köpködnek na de persze szerinted ez nem igaz hidd el olyan nyomot hagyott az bennem amit soha nem fogok elfelejteni hogy egy kisgyerek így megalázott és én még szólni sem tudtam mert sokan voltak és mind rajtam röhögtek,hogy szó nélkül letöröltem magamról.Abban igazad van a magyar emberek között is sok semmitérő van de azt neked is be kell látni,hogy ebben a cigányok vannak többségben.A politikáról meg csak annyit én nem tapsolok senkinek le…az egészet nekem az a lényeg,hogy a gyerekeimnek a lehető legtöbbet meg tudjam adni és tisztességesen fel tudjam nevelni.

  • dick tracy

    ezek SOHA nem fognak beilleszkedni, mert eltartjuk őket (akaratunk ellenére)

  • hool

    Én nagyon sok cigánnyal találkozom sajnos nap mint nap, mert a munkám ezt kívánja meg! Még egy normális becsületes rendes cigánnyal sem találkoztam! Ingyenélő segélyre váró, lusta agresszív, (moderálva) banda!

  • csori

    köszönetet mondanék az orosházi ckö-nek mert sokakat munkához jutattot csak engem nem.pedig tudomásom szerint csökkent munka képepességüek is dolgoznak pulba vagy is titokba.de nincs mit tenni az egyiknek lehet a másiknak nem. köszi fiuk jol játszotok

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.