Kritika és évértékelés is elhangzott az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületében.
Az egyesület keddi közgyűléséről az alábbi beszámolót kaptuk a nyugdíjasoktól.
“Február 9-én tartotta évértékelő (2009) és program meghatározó (2010) közgyűlését az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. dr. Násztor Sándor elnök ismertette, hogy tavaly 107-en jelezték, csatlakozni kívánnak az egyesülethez. A közgyűlés ezt támogatta, ezt követően elhunyt társaik emléke előtt tisztelegtek.
A vezetőség beszámolójában Násztor Sándor hangsúlyozta, hogy 2009 a tizenöt éves fennállás legsikeresebb éve volt, aminek bizonysága a nagyarányú belépés, a fél ezres taglétszám elérése és a város idős lakossága többségének megtisztelő rokonszenve. A Töhötöm utca 46. szám alatti nyugdíjasház programkínálata – a többféle klub, kör, közösségek öntevékenysége, a szerteágazó segítőszolgálat, az egészségmegőrzés, gyógytorna, jogsegély ügyintézés, stb. – havonta mintegy másfél ezer nyugdíjast érdekel.
Násztor Sándor az alábbiakat emelte ki beszédében:
- Egyre inkább tudomást vesznek arról, hogy ez az érdekszervezet valóban a tízezernyi nyugdíjas ügyében igyekszik eljárni a városi képviselő-testületben, bár a megértő, segítő szándék nem harmonizál azzal, ahogyan ez a nemzedék ezt az elmaradott, szegény falut a megye leggazdagabb városává gyarapította.
- A napokban ismertük meg, hogy a szegedi kórházban egy agyvérzést szenvedett hetven éves hölgy azért nem kaphatta meg a nélkülözhetetlen gyógyszert, mert a 65 év felettieknek „nem jár?!” Úgy tűnik, itt sem akar „járni” a mi hozományunknak köszönhető milliárdos iparűzési adóbevételből a hetven év felettieknek szemétszállítási díj elengedése, vagy az elorozott köztemetők egyházi vagyongyarapodásából sem akarnak a legidősebbek családjainak elhalálozása esetén segítséget adni. Ugyanakkor a jó szándék ellenére sem elfogadható, hogy a gazdag városban kocsmák – templomok tövében ínség-ebéd „kondérozás” folyik. A gyopárosi laktanya turista bázison az 1200 adagos konyha harmadrészben sincs kihasználva, ezért módot kell találni a rendszeres, több száz adagos és kedvezményes ebédeltetéshez, emberhez méltó módon.
- Mindezek mellett a városvezetésben a segítőszándék is adott, amit köszönünk, és ugyanakkor ennek fokozottabb mértékét várjuk. Pontosan ilyesféle kérdések hiányoznak a formális „Időskoncepcióból”, amit egyesületünk vezetése és képviselője elutasított!
A nyugdíjasok menjenek el szavazni
A beszámoló részletesen foglalkozott a házon belüli, közösségi élet – segítőszolgálati akciók újabb lehetőségeiről. Külön kitért az aradi nyugdíjasokkal történő kölcsönös, nagyobb létszámú cseretalálkozók, a kistérségi fesztivál és más programokra.
A választások kapcsán az egyesület álláspontja a semleges viszony és a személyes tapasztalatok alapján a lelkiismeret szerinti szavazás. Ugyanakkor a nyugdíjas társakat felhívták a közéleti felelősségre, hogy menjenek el szavazni. A későbbi, helyhatósági választások kapcsán az igazi és közvetlen, saját érdekérvényesítés és érdek-képviseletiség a cél, amiről később döntenek.
Ezt követően a Felügyelő Bizottság elnöke Gombkötő Lajos a 2009. évi költségvetés megvalósításának tényszámait és annak megfelelőségét mutatta be, a 2010. évi költségvetés tervezetét pedig Horváth Imre elnökhelyettes ismertette a közgyűléssel. A három napirend együttes vitája során többen mondták el véleményüket – javaslataikat.
A vita lezárását követően az előterjesztéseket a közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta. A közgyűlés egyértelművé tette, hogy az egyesület céljaiért, feladataiért közös erővel törekedik.”


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 
Az öregek legalább jól berugtak mert tegnap pont láttam mikor arra jártam! Enyhítik már előre bánatukat a vesztük miatt az öreg násztorék. Mást úgy sem tudnak tenni.
Értékeld a hozzászólást!
3
3