Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Jobbik kampányiroda

A piactérnél keresse a párt irodáját, ha kérdezne tőlük.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

A Jobbik az óriásplakátok helyett a közvetlen kommunikációban hisz. Ezért helyi szervezete kampányirodát nyitott a vásárcsarnok főbejáratával szemben (Könd utca 53-55 szám alatt).

- Egy felajánlásnak köszönhetően nyílt meg az iroda, ahol várjuk a beszélgetni, tájékozódni vágyókat. A Jobbik a közvetlen politika híve, hiszen a problémákat csak a társadalommal összefogva lehet megoldani – mondta az újonnan nyitott irodában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Jámbor Nándor.

Hétfőtől péntekig 8 és 17 óra között, szombaton 8-tól délig kérdezhet, mesélhet a Jobbik kampányirodájában, ahol a párt tagjai, szimpatizánsai fogadják.

A Jobbik országgyűlésiképviselő-jelöltje elmondta, a kampány részeként a körzetben 25 lakossági fórumot tartanak. Orosházán február 13-án, szombaton Vona Gábor, a Jobbik elnöke ismerteti a párt programját a PMK-ban.

A Jobbik irodájában a párt programjáról is tájékozódhat (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A Jobbik irodájában a párt programjáról is tájékozódhat (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

- A Jobbik elsőként ismertette programját. A több száz oldalas kiadvány szakemberek bevonásával készült és a társadalom legégetőbb problémáira ad valós válaszokat – hangsúlyozta Jámbor. Azt is megtudtuk, a Jobbik nem közpénzből kampányol – tagok, szimpatizánsok és támogatók segítségével készülnek a megmérettetésre.

A napokban szóróanyagok is landolnak a postaládákban, amit szintén a pártszimpatizánsok állítottak össze és készítettek el. Jámbor ezzel kapcsolatban megjegyezte, érdemes figyelmesen elolvasni a kiadványt, mert sokan rádöbbenhetnek arra, hogy jobbikosok, csak eddig nem tudtak róla.

Arra a kérdésre, hogy végzett-e a párt valamilyen közvélemény-kutatást a támogatottság mértékére vonatkozóan Jámbor elmondta, erre nincs pénzük, de a Jobbik egyébként sem telefonálgatna a választóknak.

- Ettől függetlenül folyamatos visszajelzéseket kapunk, így elmondhatom, egyre nő a párt támogatása. Biztos vagyok abban, hogy nagy meglepetést okozunk áprilisban.



  • hool

    Remélem én is hogy meglepetés lesz! HAJRÁ JOBBIK!!!!!!!!!!!!!!

  • árpád sáv

    “Ettől függetlenül folyamatos visszajelzéseket kapunk, így elmondhatom, egyre nő a párt támogatása. Biztos vagyok abban, hogy nagy meglepetést okozunk áprilisban.”
    A próféta beszéljen belőled! Úgy legyen!

  • szélső sáv

    Már nagyon várjuk Vonát. Bizonyára megerősített rendőri intézkedések lesznek. A többi (bűnöző) pártnak nem szoktak lenni, pedig nekik kellene. Megjegyzés; lehet, hogy tőlük féltenek benneteket) Kár, hogy ti nem tesztek ki óriás plakátokat. A képeiteket szívesebben néznénk mint Zoli áll a fűben szakértő elvtárs biztonságos jövőjét hírdető néphülyítést.
    Az MSZP-nek már a szórólapja is “füves” kábit mint a hasonló becenévre hallgató cigi. A kampányfőnök Füvesi. Mit írjak még? Jól be vagyunk füvezve. Kár, hogy az SZDSZ bebukott. Jól jönne még egy-két szőrösmellű nő között a Kovács Pistiért aggódó “Fodor Gabriella” pártvezér óriás plakátja. Hát ilyen az élet nem lett 200001 SZDSZ szavazó.0,67%-al még Thürmer Gyula sikerorientált pártja is felül múlta. Mi lesz az MDF-el? Az is nagyon aggaszt. Magyar Demokratikus Szabad Demokratikus Szövetségesek Fóruma. Kb ilyen. Pleskót tisztelem de nem értem, hogy, hogy tud még mindig ebben a pártban maradni. Ki állt az árpádsávos zászló mellett és most ezt kellett megélnie. Még a Fidesz a legnormálisabb. Kár, hogy kicsit lassú és langyos kampányt folytatnak. Jobb kiállással, agresszívebb, talpraesettebb politizálással még nagyobb sikereket érhetnének el. Szebb jövőt! Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!!!!

  • árpád s ávós

    Jó tipp! Csak óvatosan menjetek be a Jobbik kampányirodájába! Nehogy szemből kamerázzanak a cocik. (csináltak már ilyet)
    Rejtsetek a kabátotok alá egy kilós kenyeret és kifelé jövet mondjátok azt, hogy ott kaptátok. Micsoda forgalom lesz ott!!
    A cocik is újra 3.60 ért adják a kenyér kilóját ha hatalomra kerülnek. 3eu,60-ért.

  • D. József

    Akinek nincs félni valója, de van még féltenivalója ( maradék ekzisztancia) az szavazzon a JOBBIKRA!

  • Öreg

    Csaj azt kívánom, hogy az MSZ(M)P és a FIDESZ párharcában győzzön a JOBBIK!

  • Egy bölcs ember

    Holnap a testületi űlésen megbeszélhetik az elvtársak hogy becsomagoltak e már és hogy ki, hova költözik! Az teljes elszámoltatás beköszön a narancsligetbe és a szegfűmezőre is!

  • szavazó

    “Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,
    Piros, fehér, Zölddel írjuk fel az égre,
    Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
    Ősi országunkat együtt vesszük vissza”.

    http://www.youtube.com/watch?v=Z5diuGEXeuA

  • laborc

    Hajrá JOBBIK!!!!!! Szebb jövőt!!!!

  • tiborc

    Szavazz a JOBBIK-ra a wwww.kitvalasztanal.hu weblapon!!!

  • gdsgd

    Kedves D. József, megkérhetném arra, hogy Ön, mint igaz magyar Jobbikos, megosztaná velem az “ekzisztancia” szó jelentését? Ha esetleg az egzisztencia jövevényszavunkra próbált asszociálni, és ez különböző lehetséges okok miatt nem jött össze, akkor én kérek elnézést…

  • D. József

    Köszönöm a kioktatást, máshoz sem értetek!

  • arisztokrata

    Én is a sportszerűséget szeretem.Győzzön a Jobbik.
    Habár az is diktatúrista és ők is ragaszkodni fognak a mentelmijoghoz. Akkor inkább CIVIL MOZGALOM!

  • árpád s ávós

    Kedves gdsgd!

    Igazán örülök, hogy felfedezted az egyik írásban az egzisztencia szó helytelen leírását. Bizonyára ez már a sokadik ilyen jellegű korrigálásod. Csak remélni tudom, hogy Istened és példaképed a bukott Medggyesi “felcserepedését” is korrigáltad, vagy zseniális képességű szép beszédű “Hile” Isván” szónoklatát is rendszeresen javítgatod.

  • Tibor

    Azt mondják egy páran-sokan(?)hogy diktatúra!!Ha esetleg az is-NEM BAJ CSAK JOBB(ik) LEGYEN!!!Legyen akár diktatúra is-DE az a lényeg hogy mindenki tudjon normálisan (meg)élni…

  • (i)gazság

    Tehát! Az iroda felajánló ki volt? Csak nem valami talpig becsületes 50 millióra büntetett játékótomatás mint Borsodban? Igen, cserélgetik le a gárdakapitányokat és jönnek pénzemberek a Jobbikba. Nem tudjátok kikre szavaztok, megint megszívatnak benneteket mélymagyarok. A múltkor kire szavaztatok? Mert sztem gyurcsányra. Az egyik orosházi jobbikos csákó még fáklyával akart menni pestre mikor kádár meghalt. A jelöltetek mit csinált eddig? mert csak annyit írt le, hogy volt itt-ott és dolgozott ennél-annál. Szerintem valami komoly takargatnivalója van. Újra dolgozik a régi komcsi besúgóhálózat csak most nem a szociknak hanem hatalmat akarnak maguknak. Mi lesz ebből az országból??? Ott van köztetek egy csomó besúgó, nem veszitek észre? Hol vannak a köztiszteletben álló embereitek? Kicsúszott az irányítás a kezetekből és ez nagy baj. Nagy árat fizettek még a fekete pénzekért, ingyen ebédet még nem evett senki.

  • gdsgd

    Kedves árpád s ávós!
    Igen érdekes a felvetésed, ugyanis szerintem bizonyos logopédiai problémák és a furcsa kiejtés nem mérhetők össze a helyesírással, mert az első kettő szimplán beszédhiba, és nem lehet mindenki Cicero, helyesen írni viszont általános iskolában tanul meg az ember, aminek hiánya már a műveletlenség határát súrolja… Persze most szarul kéne magam éreznem, mert tudok helyesen írni(biztos Moszkvában tanultam), és szólni mertem érte!

    Kedves D. József!
    A te pártod igyekszik kioktatni mindenkit arról, hogy ki is az igaz magyar, ezért szoktam szólni a párt elkötelezett híveinek, hogy előbb tessék bemagolni a helyesírási szabályzatot, utána magyarkodni, mert enélkül elég hiteltelen a dolog!

  • árpád s ávós

    Kedves “igazság”!

    Bizonyára igazad van. Azt, hogy az épületet ki ajánlotta fel nem tudom. Tudomásom szerint ez egy régi kis parasztház. A földhivatalban utána lehet járni. A Jobbikról kicsit más a véleményem. 2003-ban létrejött egy mozgalom, amely mára párttá nőtte ki magát. Egyetlen friss erő, akinek szavazótábora napról-napra nő. Nem a kampány módszerében látom a sikerük titkát, inkább a programjukban. A mai társadalom, az ország valós problémáit kimondják, és arra igyekeznek megoldást találni. Az emberek egyre nehezebben élnek, naponta szembesülnek a korrupt politikusok tetteivel. Elegük van a 20 éve felvetett problémák elodázásából, az országot tönkre tevő MSZP-SZDSZ kormányból, és az ezt ölbe tett kézzel végignéző Fideszből. Természetesen ők is, mint annak idején a Fidesz le vannak “fasiztázva” és mint valami szörnyűséges kialakuló diktatúrát ábrázolják, amitől már most kell félni, de nagyon. A Fideszre mondják, hogy megosztja az országot, “mert csak az a magyar, aki rájuk szavaz” van benne igazság, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy aki nem az MSZP-re, SZDSZ-re szavaz vagy főleg másként gondolkodik az meg “fasiszta”. Én még a “Jobboldal” részéről leírva nem láttam, hogy “aki nem a Fideszre szavaz az nem magyar” azt már halottam részükről, “hogy milyen magyar az” de azt már láttam leírva, hogy a Fidesz rendezvényen résztvevőket egyszerűen “fasisztáknak, Orbán Jugendnek” mondta ki a baloldali sajtó. Azt szintén jól látod, hogy kerülnek be más pártokból is a Jobbikba. Néhány héttel ezelőtt pont egy régen MSZP-hez közel álló személy. Ez engem is szomorúsággal tölt el, és csak remélni tudom, hogy nem egy megélhetési politikussal bővült a párt, hanem érzelmileg kötődik a Jobbikhoz, annak programjához. “Jönnek be a pénzemberek?” Sajnos ez elkerülhetetlen, mert ők támogatják anyagilag a pártot. Az, hogy megéri e rájuk adni a szavazatokat, majd a cselekedeteik döntik el, amit a parlamentben végeznek. A többi pártban is ilyen jelenségek vannak. Azt nem tudom még hogy rájuk szavazok e, de azt már biztosan tudom kikre NEM SZAVAZOK (MSZP SZDSZ MDF)

  • kívülálló

    Úristen!
    Mi folyik itt?Taggyűlés van az általánosban?Na most figyeljetek:vona gábor eredeti neve:ZÁZRIVECZ gábor!!!Ősmagyarok,mélymagyarok,ultramegamagyarok akkor most ki a magyar,

  • HALI

    nem kéne eböl gúnyt üzni.

  • gdsgd

    Kedves árpád s ávós!
    Segítek egy kicsit, úgy látom, szelektív a memóriád: “Aki magyar, velünk tart!” Emlékszel rá, ki mondta, és mikor? Nem véletlenül Orbán Viktor a 2002. évi országgyűlési választások két fordulója közötti Kossuth téri nagygyűlésen?(ahol 2 millióan voltak…:D:D) Igazad van, nincs leírva, csak mondta, és mondhatnád, hogy a szó elszáll, de azért videófelvétel megmarad… Mi mást jelenthet vajon ez a fantasztikus mondat a Vezénylő Tábornok szájából, ha nem azt, hogy csak az a magyar, aki az ő mediterrán déligyümölcsös pártjára szavaz??

  • 02.09

    Gdsgd!
    Mit kellett vona mondania? Pl;”Aki horvát az velünk tart?” Csak magyarokat kellett megszólítania. Nem? Látod ezzel az a baj, hogy neked a Lendvai Ildikó magyarázza el, hogy mikor mit értsél és gondoljál.

  • kívülálló

    Gdsgd!
    Tudod ki ez a jámbor nándi?Egy utolsó autó seftes,akit még németországból is hazazavartak.Egy percet nem dolgozott itthon,csak az agyát játszotta!Most meg elmagyarázza,hogy kell az országot irányítani.Gratulálok!LÚZER PÁRT

  • gdsgd

    Nem érted a lényegét! Aki magyar, velünk tart, tehát, aki nem rájuk szavaz, az nem is magyar! Na itt a gond, és ezt nem Lendvai Ildikó magyarázza nekem, hanem egész egyszerűen vérig sért, hogy Orbán akarja nekem megmondani, hogy magyar vagyok-e, azon az alapon, hogy a pártjára szavazok, vagy nem… Rohadtul nem fogok Vityára szavazni, de attól még ugyanúgy magyar vagyok! Ennyi!

  • árpád s ávós

    Hogy érteném a lényegét? Pont én érteném, aki nem jártam Marxista esti egyetemre? Csak az itt a baj, hogy kedvenc pártod Magyarországot “kúrta el, nem kicsit, nagyon”. Én nem állítom azt, hogy te nem vagy magyar, de ha az vagy, akkor ez a TE országod is- vagy nem? Barátom! Akkor neked is kúrtak egy kicsit a barátaid. Te hálából kaptad azért mert rájuk szavaztál. Mi meg büntetésből. A végeredmény egyforma neked is és másoknak is. Azt se mondom, hogy Orbánra szavazz, vagy Morvai Krisztinára, de azt azért javaslom, hogy gondolkozz el egy picit ott a szavazófülkében a függöny mögött. Senki nem fog zavarni. Akár hosszabb időt is bent tölthetsz, ha lassú a gondolkodásod. Vagy egyszerűen ne menj el szavazni! Akkor nem adod a voksod az ország további rombolására, és Orbánra se kell szavaznod, bár ebben az esetben nem írod alá a jelenlétit és elvtársaid megtudják a hűtlenséged. Legjobb, megjelensz és nem szavazol senkire. Útközben meg könnyes szemel énekeld el az Internacionálét! -mint ahogy szegény létminimumon élő vezéreid teszik. Sajnos Horn Gyula nem tud veled együtt énekelni, mert jelenleg éppen szerbül kommunikál a pszichiátrián.

  • árpád s ávós

    Kedves “kívülálló”!
    Örömömre szolgál látni végre egy embert az MSZP harcos táborából, aki számára fontos, hogy egy politikus becsületes e vagy sem. Igen, igazad van, legyen becsületes és feddhetetlen előéletű!- De akkor mi a helyzet, Gyurcsánnyal, Zuschlaggal, és a többi előzetesben lévő MSZP taggal? Inkább velük kellene foglalkozni mert nagyságrendekkel többet ártottak az országnak ( és ennek az országnak, nem Németországnak). Nem tudok róla, hogy Jámbort kitiltották volna Németországból, és főleg miért tiltották ki. Ahhoz, hogy valakit kitiltsanak abban az időben elég volt, ha feketén dolgozott, vagy lejárt egy nappal a munkavállalási engedélye.

  • kívülálló

    árpád s ávós !
    Ne tereld a szót másra,a saját házatok körül sepregessetek.Erkölcsi bizonyítvány nélküli m.országot akartok,vagy mi fene?Fizessétek ki az MTV székház helyreállítási díját,aztán tárgyalunk,budaházyt meg hagyjátok ott ahol van.(hazatért)
    Oszt jó napot!

  • gdsgd

    árpád s ávós!
    A te vezéreid mintha létminimumon élnének… Demagógiából 5*! Azt meg hadd döntsem már el én, hogy elmegyek-e szavazni, és hogy kire szavazok! Köszönöm szépen!:) Egyébként meg nem csak az országot, hanem az egész világot az MSZP és Gyurcsány Ferenc tette tönkre, a világválság a Jókai utcából indult ki, ez mindenki tudja.

  • árpád s ávós

    Kedves “kivülálló”!
    Budaházy “hazafi”? nekem se a szívem csücske.
    Ha rajtam múlna egy darabig rács mögött lenne és keményen dolgozna. A Toroczkai (másik nagy “hazafit” is be tenném mellé a cellába. Őt nem dolgoztatnám. Neki az lenne a feladata, hogy naponta 8 órán keresztül felolvasson a Gyurinak. Magyar alkotmányból történelemből (különösen a vármegyék nevét és számát illetően) Megjegyzem 63 megye volt.
    Kedves “gdsgd”!
    Természetesen nem akarom meghatározni, hogy el menj szavazni. Írásomnak az volt a célja, hogy kicsit rá világítsak számodra arra, hogy a szavazófülkében egy ikszel egy országot tehetünk tönkre és emelhetünk fel. Tudod nálam úgy működnek a dolgok, hogy ha két mester dolgozik nálam, akkor legközelebb azt hívom és azt választom aki jó munkát végez és nem azt, aki mindent tönkre tesz. Lehet, hogy a rossz munkát végző igyekszik lejáratni a nálánál jobban dolgozót de engem nem az érdekel, hogy ki mit mond, hanem az, hogy miként cselekszik. Szerintem azért nem lehet egy országot tönkre tenni és rablók kezére játszani, mert azt mondták O.V. ról, hogy ő “fasiszta” “cigány” “kis napóleon” stb. Vicc, hogy egy fasiszta cigány napóleon utánzat különbül vezette az országot mint a humánus, vérmagyar, és Alain Delon külsejű Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai. Az egész világot nem ők az( MSZP) tették és teszik tönkre, hanem az a neoliberális bankár kaszt, akiknek asszisztálnak. Soros Gyurival az élen.

  • jobbikorosháza

    Orosháza – Vona Gábor előadása

    Előadó(k):
    Vona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje
    Téma:
    A Jobbi programja, aktuálpolitikai kérdések
    Rendezvény helye:
    Orosháza, Petőfi Művelődési Központ, Koncertterem (Kossuth u. 1.)
    Választókerület:
    Békés 6.
    Rendezvény időpontja:
    2010-02-13 13:00

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • dió
  • A Viharsarki Móricka

    Honfitársak! Mire való ez az epéskedés?Főként titeket nem értelek meg,akik teli torokkal szapuljátok a JOBBIK politikáját és a jelöltjét!?Előre is megnyugtatlak benneteket én nem vagyok ennek a pártnak a tagja!De azt büszkén vallom,hogy MAGYAR vagyok!Egy azok a Magyarok közül kiknek ott a Délvidéken l944. őszén harmadát kiirtották!Látok és hallok!Szurkoló sem vagyok!Elvakult még kevésbé.Csak egyet szeretnék tőletek megkérdezni,főként a szélső sávtól,gdsgd-től,kívülállótól,diótól,”.Miért jobb nektek a HELYTARTÓI KORMÁNY-vazallusok gyülekezete- mint egy nemzeti,a nemzetnek elkötelezett párt által képviselt hatalom?!Nem látjátok a fától az erdőt?!Kitől várjátok az igazi megváltást?Azoktól a pártoktól kiknek előbbre való az idegen tőke érdeke,mint a saját népének nyomora?Tudjátok Ti azt,hogy valójában ki az ellensége a jobboldali nemzeti és népi pártoknak?!Ne essetek tévedésbe,nem a szocik,sem a Munkáspárt.Ki kell világosan mondani,hogy ez nem más,mint a FIDESZ!Jobboldali néppártnak deklarálja magát és lásd,Ő darálja be a jobboldali pártokat.Igen, ez a jobboldali néppárt egy HELYTARTÓI-VAZALLUS kormányzásra képes csak.A háttérből ugyanazon erők mozgatják,mint az előző ciklusokban kormányon lévő pártokat!Ez nem más,mint a külföldi TŐKE és azok tulajdonosai!Nem a FIDESZ találta ki az egy kézbe a hatalmat,politikai doktrínát! A FIDESZ csak végrehajtja hűbér hűbér ellenében!Nem a hatalom ellenében,mert azt csak a saját népe felé gyakorolhatja,hanem a Hűbéreseik kegyeiért.Vajon miért az nagy sóvárgás a kétharmados többségért?!!Miért nem kell nekik sem az MDF,sem a JOBBIK?Nem kell egy jobboldali összefogás az ország és a nemzet érdekében?? Vajon miért!?Kiknek nem érdeke az ország és népeinek boldogulása?!Lehet az is hogy az MDF vezetése téves úton jár,de azt valószínűsítem,hogy így képes csak megőrizni a függetlenségét a FIDESZ-el szemben.Talán ezekről kellene most vitatkoznotok és nem valamifajta szurkolói akciókról.Én szeretnék végre Magyarországon MAGYARNAK lenni!Elégedett Magyarnak!Elégedett Magyarnak az itt élő Cigányokkal,Szlovákokkal,Németekkel Zsidókkal,a többi nemzetiséggel együtt!!

  • kívülálló

    A Viharsarki Móricka!
    A FIDESZ-t nem érdekli,hogy mi lesz velünk,csak az hogy mi lesz vele!Azért gazamberek,mert bárkit átdobnak a palánkon,csak ők boldoguljanak.(fkgp,mdf,miép,)Ezek papolnak nekem megoldásokról?
    A jobboldali politika 100%-ban ártó az ország számára,mert olyan feszültségeket generál,amelyek mellet az ország nem halad előre!

  • árpád s ávós

    Még, hogy nem sokra értékelték? Nézzétek meg hányan lesznek szombaton! LE A CENZÚRÁVAL!!!!!

    jobbikorosháza szerint:
    2010. február 10. 09:00 09:00-kor

    Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
    Mégis el szeretné olvasni?

    Orosháza – Vona Gábor előadása

    Előadó(k):
    Vona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje
    Téma:
    A Jobbi programja, aktuálpolitikai kérdések
    Rendezvény helye:
    Orosháza, Petőfi Művelődési Központ, Koncertterem (Kossuth u. 1.)
    Választókerület:
    Békés 6.
    Rendezvény időpontja:
    2010-02-13 13:00

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • árpád s ávós

    Viharsarki Móricka! Nagyon déli az a vidék ahonnan Te származol.

  • HALI

    Nem kell a fidesz ORSOS VENDEL maradjon a réti niger tesvéreknél. éjen a jobbik….

  • A Viharsarki Móricka

    Igazad van Árpád s ávós!Nagyon déli,de mi akkor sem vagyunk kevésbé magyarok,mint sok itten született “pedigrés”!Hoztunk annyi áldozatot a magyarságunk megőrzéséért,mint bárki más ebben az országban.Az is igaz,hogy mi másként éltünk és másként látjuk az itteni dolgokat.Talán sokkal élethűbben és érzelmektől mentesen.Nekünk már hazudtak annyit,hogy nagyon nehezen lehet újabbakkal átverni.Mi még az Árpádsávos kifejezéssel sem parodizálunk,nekünk az egy nemzeti történelmi zászló,mely tiszteletet érdemel!Mi megtanultuk tisztelni mind azt,ami magyar!Néktek lehet az is,hogy el kellene némi önkritika ebben a témában.

  • árpád s ávós

    Kedves Viharsarki Móricka!

    Számomra ellentétes az amit magadról állítasz és az, hogy a Fideszt támadod. Az, hogy ki és mennyit tett a magyarságért szerintem nem vita tárgya. Az én őseim és a te őseid is ezért a hazáért harcoltak. Az anyai dédapám pont a déli fronton. Trianon, majd Jalta szétszakította ezt a nemzetet. Tudom, hogy az elszakított területeken élők napi szinten küzdenek meg a magyarságukért. Több alkalommal jártam Erdélyben és ott is tapasztalhattam. Tudom a déli részeken sincs ez másképp. A 2004-es kettős állampolgárságról történt szavazásról és az azt megelőző kampány időszakról meg van a véleményem. A kettős állampolgárság megadásának elsősorban lelki, összetartást elősegítő értelmét láttam. Tudom, a Fidesz is megadhatta volna. Azt viszont amit az MSZP és SZDSZ leművelt minden képzeletet felül múlt. Érezhette volna a nemzet, hogy ÖSSZETARTOZUNK. Természetesen egy elszakított területen élő magyar embernek nem a magyar igazolvány határozza meg a magyarságát. De ekkorát belerúgni a saját nemzetbe? Sajnálom, de nem tudom elfogadni, hogy Te pont a Fideszt támadod.A magyarságnak két lehetősége van arra, hogy fenn maradjon mint nép, az összetartás és a szaporodás.

  • graf

    Gyözzön a Jobbik!
    A többi, magát magyarnak nevezö párt már régen lejáratta / összelopta / magát!

  • HALI

    Ha már a neveket firtassuk Orbán se Orbán, ha nem Orsós Vendel. szép cigány név.

  • Csillagszemű Juhász

    Második mese!

    Romaember is felfelé bukik mint a politikus!!!!!!!!

    Közcélú munkásból lett ápoló havi 110 ezerért VÉGZETTSÉG NÉLKÜL !!!!!!
    Kinek pedig végzettsége volt annak meg nem hosszabbították szerződést!!!!!!!!!!
    A DÖNTÉST VALAKI MEGVÁLASZOLNÁ PERSZE KI ILLETÉKES!!!!!!!!!!!

  • egy öreg orosházi

    Tisztelt orosháziak!

    Érdeklődéssel olvasom a véleményeket a választással ,és a jelölttel kapcsolatban.így szeretném kifejteni a véleményemet a leírtakkal.
    Osztom a véleményét az “(i)gazságnak” Jámbor egy rendes önéletrajzot sem képes megírni? Holott egy szakmunkás elhelyezkedéséhez már egy önéletrajznak szerepelnie kell amiben leírja eddigi életútját nem csak hányaveti módon egy-két mondatot.Régi orosháziak ismerik az elóéletét jó néhány folt van rajta ezért van takargatnivalója.
    A programjával kapcsolatban:
    Ez ami a szórólapján szerepel a Jobbik 88 oldalas kiadványából lett kiollózva.Véleményem szerint egy ország gyűlési képviselőnek a körzetének problémáit kellene feltárni és azok megoldásával foglalkozni .De ebben semmi konkrétum nem szerepel csak a megszokott frázisok.Ebből csak egy megélhetési politizálás és nem egy megoldásokra törő a környezetére érzékeny ember sejlik elő.
    Hát e szerint válasszunk!

  • ildiko

    Hajrá Jobbik,eddig a piros szekfü volt a kedvenc virágom,de mostanra elfogyott a türelmem!A narancsot mindig is utáltam azért vagyok vitamin szegény!Szerintem,mindenkinek elege van ebből a “kurva nagy demokráciából” csak mint a birkák hallgatnak!!Elhiszik hogy lesz ám itt munka pénz dőzsölés meg amit akartok,anélkül hogy tenni kéne bármit is érte!! Repül a sültgalamb,csak a szánkat kell el tátani,vagy mi a jó fene,??Veletek vagyok egyet értek mindennel,a Gárdával főleg,kell az ide mert van olyan etnikum akit meg kell tanítani az együttélés alapvető szabályaira,mert több száz éve nem sikerült nekik!!! Mindent Bele!!!%!!

  • ildiko

    Szerintem még most is lopnak,azt fogják tenni az utolsó percben is.Aztán fennen,hangoztatják az előző párt adósságait nyögjük,Mi dolgozó szegény állampolgárok!!!Ezt csináljuk már az Antal kormány hatalomra jutása óta!!Örültünk de nem tudom minek??Ők megszedték magukat,ahogy illett velünk meg elhitették hogy szabadok vagyunk,Ők szabadon eladták az országot,mi meg szabadon mentünk munkanélküli segélyre !!Most megkérdezem,hol van az MDF???????

  • sas

    Uraim csak úgy lehet jobb nekünk ha mi vesszük a kezünkbe sorsunkat. Rendet csak úgy lehetne csinálni ha bevezetnénk a helyi pénzt vagy váltót. Az összes munkanélkülinek lenne munkája.Az ENSZ 2005 helyi pénz évének nyilvánította.A multiknak,háttérhatalomnak,gazdagoknak, bankoknak ez nem érdeke.Csak ez lenne a megoldás de nem érdeke ennek a Magyar ellenes rendszernek,hogy a Magyarországon élő Magyar állampolgároknak jó legyen.Meg kellene nézni,hogy mi az a munka amit nem kellene kivinni Magyarországról. Csatornázás,útépítés,erdőtelepítés, lakóparkokat ingyen odaadni azzal a feltétellel ha 2-3 gyermeket vállalnak a fiatalok.Házak építése,cukorgyárak,üveggyárak,Ózdi kohászat újraindítása,mezőgazdaság újraindítása,Vágóhidak újraindítása,tejtermelés.Piacokat nyitni kelet fele.Feltenném a kérdést uraim,hölgyeim kell nekünk a UNIÓ!!!Kell nekünk a valutaalap!!Van pénz Magyarországon csak itt parkoltatják Magyar költségvetés terhére.Mi is tudunk pénzt a levegőből előállítani nem kell,hogy a háttérhatalom kölcsön adja nekünk kamatra.Igen a forint nem a mienk kamatot fizetünk utána.Fizessék vissza a tartozást azok akik felvették.Magyarország népét elárulták.20 év óta folyamatosan teszik. http://magyarnemzetikormany.com/

  • HALI
  • HALI
  • sas

    HUNSZKITA RÁDIÓ

    http://hackerjoe.hu/radio2/

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.