Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Fetser a költségvetésről: gazdálkodás vagy garázdaság?

A bal felelőtlenséget állít, a jobb az elvonásokról beszél.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Sajtótájékoztatót tartott Fetser János MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtökön a 2010-es orosházi költségvetés témájában. Azzal indított, hogy törvénytelenül ment ki a képviselőknek a költségvetés tervezete, hiszen az SZMSZ-től eltérőn nem kapták meg időben, így a baloldali képviselők csak szerda este tudták alaposabban szemügyre venni.
- Ez az anyag már szándékában is törvénysértő, és az utóbbi 20 évet tekintve a legmegdöbbentőbb és legfelelőtlenebb költségvetése a városnak. Ez egy jól előkészített hatalmas pofon minden orosházinak, hiszen közel 2 milliárd forintos hiányt állított elő a Németh – Dancsó páros egy év alatt, melyhez nagyon nagy szakértelemhiány kellett -fogalmazott.s

Fetser János a korábbi évek költségvetéseit mutatta (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Fetser János a korábbi évek költségvetéseit vette elő (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Elmondta, hogy ő polgármesterként 12 évig készített költségvetést, mindig a kiegyensúlyozott gazdálkodásra törekedett, és soha nem gondolta, hogy a megye leggazdagabb városa a csöd szélére jut.
- Ez két embernek köszönhető: Németh Bélának és Dancsó Józsefnek. Előbbin nem csodálkozom, mert nem ért hozzá, az utóbbin már igen és fel vagyok háborodva, hiszen Dancsó felelős a pénzügyekért. El kell gondolkodnia, mennyire felelős magatartás ez – bírált éles hangon az MSZP-s képviselő.

Kiemelte, hogy 1990 óta nem volt arra példa Orosházán, hogy a működését is hitelből kelljen finanszíroznia a városnak, mellyel szerinte felélik a jövőt. Működésre 365 milliós hitelt vesz fel a város, ezt egyértelmű pazarlásnak és átgondolatlanságnak nevezte. Meglátása szerint tovább sanyargatják az intézményeket, hisz elvonják a pénzmaradványokat. Úgy gondolja, mindent a választásnak rendel alá ez a költségvetés, hisz a Média Kft-től kezdve a különböző jobboldalhoz közelálló civil szervezetek támogatásán keresztül az egyéb nem kötelező juttatások és feladatok finanszírozását bőven tartalmazza.

Elmondta, hogy 2006-ban nem haladta meg a város adósságállománya a 2 milliárd forintot, ez az akkor folyamatban lévő gimnázium és kórház beruházás miatt volt ilyen mértékű, melyet 2008-ra gyakorlatilag le is dogozott a város.
- Innen sikerült feltornázni az adósságállományt és a kötelezettségvállalást 7 milliárd forintra, ez a szám mutatja, hogy hozzá nem értő, felelőtlen és garázda magatartás egy ilyet beterjeszteni. Számtalan olyan tétel hiányzik belőle, melyet mi észrevettünk, és további kötelezettségvállalást jelent majd a város számára – mondta.

Feltette a kérdést, hogy mi okozta ezt a hiányt? Szerinte ez nem a kormány miatt van, hiszen kiszámolták – és a város pénzügyeseitől is elkérték az adatokat – hogy normatívában kevesebbet kap a város, viszont a különböző adótörvények változása miatt van egy plusz keret is, így az éves hiány összege összesen 200 millió forint.
- Ha ezt kivonjuk a 2 milliárdból, akkor 1,8 milliárd forint az az összeg, melyet az urak eltapsolnak – fogalmazott.

Kihangsúlyozta, hogy a városháza pénzügyi apparátusa készen kapta ezt a költségvetést a jobboldali politikusoktól, hogy ezt kell beterjeszteni és a könyvvizsgáló sem láthatta időben. Emellett jelezte, hogy több készülő beruházás sincs alátámasztva anyagilag, így az elindulásukkor több százmilliós hiány fog keletkezni.
- Beruházások nemigen lesznek 2010-ben, csak aláírják a szerződéseket, a következő testületnek kell majd ezek költségét viselni. Az igazi baj, hogy most sem tudjuk mennyibe kerül majd – zárta mondandóját Fetser János.

Fetser János ne kérjen számon semmit

Telefonon értük el a két megszólított városvezetőt és rövid reagálásra kértük őket:

- Ha Fetser úr járna testületi ülésekre, akkor világosabb képe lenne a helyzetről, hisz egyik évről a másikra 500 millió forinttal csökkentette Varga Zoltán önkormányzati miniszter a városra eső normatíva összegét, amit már gondolom számon kért a miniszter úron. Az a 3 éves semmittevés, amit kormányzati szinten műveltek úgy összenyomta a pályázatokat, hogy azt, amit 4 év alatt szerettünk volna megvalósítani egy év alatt kell megoldani. Egyébként előtte is nyitva áll az irodám, de eddig soha nem keresett meg. Pedig elmondtam volna neki, hogy amiről ő vizionál az nem létezik.

A 2005-2010 közötti normatíva összegek alakulása Orosházán (2010-es költségvetés melléklete)

A 2005-2010 közötti normatíva összegek alakulása Orosházán (nagyításért klikk a képre) 2010-es költségvetés melléklete

- Igyekeztünk megfelelni Varga Zoltán azon tanácsának, hogy vegyünk fel hiteleket az MFB-től – panelprogram, Ollé program, Gyopárosfürdő fejlesztése – ez megtörtént, fejlesztünk. Eddig arról panaszkodtak, hogy alacsony a beruházási hányad a költségvetés főösszegéhez képest. Most elérjük azt, ami 2005-ben volt. Akkor is nagy beruházások voltak, most is azok indulnak, tehát minden megegyezik ebben a kérdésben. Az a különbség, hogy most a működést igyekszik a kormány ellehetetleníteni. Nekünk fontos, hogy a város lakosai a megszokott színvonalon kapjanak meg mindent és tompítsuk a válság hatásait – mondta dr. Dancsó József.

Németh Béla polgármester így reagált:
- Ez a negyedik költségvetés, melynek elkészítésében részt vettem. Jelenleg rendkívül nehéz szituációban vagyunk, hiszen soha nem látott elvonások sújtanak bennünket, így nem igazán lehet jó költségvetést összerakni. Olyan ember pedig, aki tehetett volna azért, hogy ne legyünk ilyen nehéz helyzetbe, semmit ne akarjon rajtunk számon kérni.



  • gdsgd

    Köszönjük Fidesz, most aztán megmutattátok, mire vagytok képesek, ha hatalmon vagytok… Kétmilliárdos hiány a költségvetésben egy év alatt? És nektek jár a szátok folyamatosan, hogy milyen jók vagytok? Ezt kéne megmagyarázni, de úgy sem fog menni, marad a szokásos kommunistázás, mert eddig tart a szókincs arrafelé…

  • Szegfűtipró

    Fetser!

    Ti miről beszéltek? Országosan megszorításokat csináltok, utánna az önkormányzatokon vernétek el a port. De ez nem fog összejönni, Csepelen még lehet beveszik a nyugdíjjasok amit a Mesterházy de inkább szerintünk senkiházi hablatyol.
    Undorító kommunista paraziták vagytok!
    Nyugodtan feljelenthetsz!

  • pirospont

    Az a gondom a fidesznyikekkkel, hogy szelektív a memóriájuk.
    Hoszan beszélhetnénk arról, hogy mi vezetett a mai helyzethez Orosházán, ami persze az országos FIDESZ politika következménye. Nézzünk meg néhány dolgot, és bontsuk két részre a dolgokat.
    Egyik: A 2002 és 2004 között regnáló kormány komoly hibákat követett el a FIDESZ támogatásával, ugyanis ekkor a vezér zavarba volt, még a parlamentbe se járt be néhány évig, a nyáj meg megszavazta azokat a programokat amit most bírál.
    Nyugdíjügyek, igaz, hogy volt olyan Fidesz által megbolondított nyugdíjas, aki a Medgyesi kormány által adott kompenzációt visszaküldte. (ezzel kompenzálták a szocik azt az 50 milliárdot, amit a FIDESZ kormány elvett a „nyuggereketől” így beszélt a Fidesz akkor a nyugdíjasokról.
    Emelni kellett az egészségügyi dolgozók bérét, a tanárok, a közalkalmazottak bérét. Ez volt a FIDESZ szerint hiba, bár ezt ők is megszavazták. Egyébként jó volt azt hinni, hogy képes az ország arra, hogy a fiatal pályakezdő diplomások alapbérét 100 ezer Ft-ba határozzák meg.
    Az más kérdés ha a kormány ellen kellett tüntetni sajnos pont ez a réteg (egészségügy a szakszervezet nagyasszonya, Éger doktor járt az élen)
    Mindenki számára világos, hogy a szocializmusban kialakult rendszereket nem lehet fenn tartani. Nem egy kalapba keresünk mint anno. Mit mondott a FIDESZ: nem
    Közigazgatás átalakítása – Nem(fennmaradt a megyerendszer, ma Békés megye minden lakosának több mint 50 000 Ft adósága van ennek ellenére a FIDESZ kiadja a megye nevében saját tájékoztatóját havonta mintegy 10 millió Ft-ért- nézzétek meg a posta ládátokat ott van.
    Egészségügy átalakítása Korházak Ha egy orosházi kiáll az utcára 40 km- en belül 5 korházba juthat. Mindezeket műszerekkel ellátni, a személyzetet fizetni nem képes az ország, ha meg nincs műszerezve, akkor minek. A FIDESZ válasz nem. (a hiány tovább nőtt)
    Nyilván való, hogy magán tőkét kell bevonni az egészségügybe, lehet hogy átmenetileg. Fidesz válasz – nem tömegtüntetés, népszavazás bojkott, annak a néhány vállalkozónak a tönkretétele aki ilyesmibe belevágott. (a hiány tovább nőtt)
    Oktatás kérdése: Vegyük Békésmegyét az elmúlt időszakban a csabai főiskola évente közel 300 személyügyi szervezőt bocsátott ki, a szarvasi pedig közel ennyi környezetvédelmi szakmérnököt. Az országba ilyen szakembereket máshol is képeznek. Ezeknek a szakembereknek 90%-itt áll munka nélkül, és mi fizetjük az adónkból a tandíjunkat kell-e ez. A FIDESZ szerint kell, én meg azt mondom az a szülő aki kettes eredménnyel a gyerekit főiskolára küldi, az pedig az állami normatíva reményében felveszi az a szülő fizessen tandíjat. A FIDESZ válasz nem. (a hiány tovább nőtt)
    Vasúti szárnyvonalak bezárása.: Békés megyében volt olyan szárny vonal, hogy ha az állam minden utasnak autót venne az olcsóbb lett volna mint a vasút fenntartása. A FIDESZ válasz nem. (a hiány tovább nőtt)
    Persze ezeket a dolgokat a Parlamentben tisztázni lehetett volna, de ha az ország dolgait „közös dolgainkat” a miniszterelnök felvetette akkor Dancsó úr kivonult, így nem is tudja, hogy ott miről volt szó, nem volt ott. De most azt várja, hogy újból odajuttassák a szavazók. Tegnap megkaptam két jelölt szórólapját: Az egyiken Varga Zoltán valamit ad át avat, ez gyakran előfordul várost, iskolát. művelődési házat a megye szinte minden településén. Dancsó úr ilyen avatásokra el sem megy igaz nincs is miért elhívni,mert nem tett semmit 12 éve, vagy áll a sorban a többiek között, mint a busz pályaudvar avatásánál.
    Azt pedig, hogy a világválságot az MSZP nyakába varrják, a választók becsapása.
    A kormánynak azért kell most is megszorító intézkedéseket hozni, mert a „megnyomorított magyarnép”, a „zemberek tulajdonába több mint 3 millió autó van, piszok szegény az ország.
    Mindez svájci frankban mert kedvenc bankelnökük Járai Zsigmond olyan magasan tartotta a Forint árfolyamát amíg tehette, hogy a fél ország svájci Frankban eladósodott, a világvállság véget meg esett a Forint árfolyama, a „zemberek” pedig eladósodtak. A sort folytathatnánk

  • tonibolsi

    Piros pont! Ellógtad a nyelvtanórákat,legalább a helyesírás ellenőrző programra hallgass! Felesleges ezeket az álmatlan éjszakán kiötlött agy(?)szüleményeket benyomni mert a vörös kutyám se kíváncsi rá,csak magad örömére szolgálnak!

  • emlékező

    Dancsó é Németh Urak! Önök állandóan azt szajkózzák,hogy mindennek kormány az oka.Tegyék már fel önmaguknak a kérdést,amely kb. így szólhat: Mi minek vagyunk, úgyis Fetser meg Varga ront el mindent! Tényleg Önök minek vannak?

  • realis

    Fetser szerint kiegyensúlyozott gazdálkodásra törekedett, de sajnos ezt a lakosság többsége nem érezte, hiszen rengeteg munkanélkülinek sosem adtak munkát, szociális bérlakásból kiszorult, aki szót emelt, a szociális ellátás is gyarló volt, s most is az, hiszen az ő tisztviselői ülnek a hivatalban. Gazdálkodott, de nem a választópolgárok érdekeinek szem előtt tartásával. Arról nem is beszélve, hogy a kormány 8 éve sanyargat bennünket, s minden ilyen intézkedést megszavaz a parlamentben. Az is tény, hogy a pályázatok elbírálása is a kezükben van. “Ha az emberek negyedrész annyit költenének arra, hogy jót tegyenek másokkal, mint arra, hogy kárt tegyenek maguknak, nyoma sem volna a nyomornak” (Móra Ferenc)

  • pirospont

    tonibolsinak
    Tudja van a tartalom, és van a forma, Ön most egy formai dologgal vág vissza, és nem beszél a tartalomról. Ez így van az egész orosházi Fidesz tagság esetében. Na most ez a baj, mert vannak tények, és vannak szövegek. Okos emberek, (a választópolgárok azok szerencsére ilyenek) tudják, azt, hogy Te egy áldozat vagy, annak az áldozata, hogy Orbán Viktor kettészakította az országot. Persze nem csak azt, a kárpátmedencei magyarságot pl. romániai magyarság, szlovákiai magyarságot is. Mindezekért gyengék vagyunk, és valóban úgy van, ahogyan írja: álmatlan éjszakáimon elgondolkodok, miért van ez így. Ha elolvassa ennek a fórumnak a beírásait, mit lát gyűlölködő, egymást pocskondiázó alacsony intelligencia hányadosú beírásokat. Érvek azok nincsenek, csak a Szíjártó Péter féle szövegek a „zemberek” elnyomorításáról. Mi a magyarság, az ország érdeke: talán ez? Ezért bátorkodtam leírni, hogy az a képviselő, aki, mert azt mondták neki, hogy vonuljon ki – akkor amikor az ország sorsáról van szó – az most ne kandidáljon képviselőségre. Azok akik mindent megtettek, hogy az ország ne legyen sikeres most hallgassanak. Mit értek ezen:
    A várban milliárdos felújítást lehetett volna végrehajtani, az ott regnáló Fideszes vezetés nem adott építési engedélyt, minek az komenistáknak.
    Hevesben több száz főt foglalkoztató üzemet épített volna, egy multinacionális cég. A Helyi Fidesz aláírást gyűjtött ellene, minek az komenistáknak.(Békés megyében több település azonnal befogadta volna őket.
    A legújabb a kecskeméti ügy több ezer munkahely és beszállítói jövedelemtől eshetünk el, mert most meg a Jobbik védi a földtulajdonosok érdekeit.
    A világ röhög azon, hogy elkészül egy gyönyörű híd, de néhány Fideszes polgármester végett nem lehet majd használni.
    Álmatlan éjszakáinkon, ilyesmiken gondolkodom, Kedves Uram. Nagyon bízom abban, hogy az ország intelligens része is.
    Szeretettel üdvözöllek.

  • Stratégia

    pirospont,

    A felsorolásból kifelejtetted a sukorói projectet.

    http://vastagbor.blog.hu/2009/07/08/bukas_5

    A hidakról jut eszembe:

    http://vastagbor.blog.hu/2009/12/04/jo_reggelt_ugyeszseg

    http://vastagbor.blog.hu/2009/05/29/egy_picit_drgabb_lesz

    Nem tudod, hogy hol lehet megtalálni, letölteni, elolvasni az mszp 2010-es választási programját? Én keresem, de nem találom. Van egyáltalán programjuk?

  • lali

    Fetser ismét a Média KFT-t emlegeti. Talán az fáj,hogy most nem cenzúrázhatja személyesen, hogy mi jelenik meg? Ő, meg Varga úr(elvtárs?), ha ilyen vehemenciával képviselnék a parlamentben Orosháza érdekeit, mint amilyennel fikázzák a városvezetést, már sokkal előrébb tartanánk.

  • Sárazsadány

    Nagy gondok vannak uraim, mert az MSZP, nagyon ügyesen kampányol, mondja a programját, azoknak az embereknek akik a fórumokon ott vannak, és sokan vannak. Na ez a baj ezért jön elő minden fórum után valamelyik fideszes magyarázkodni, fúrkosbotot emlegetni.
    Zavarban vannak, egyrészt sokan vannak az MSZP fórumain, másrészt mert kényes a dolog, mert lépéshátrányban vannak. Az Ő szerepük az, hogy zsűrizhetik az MSZP-és véleményeket. Én nem vagyok MSZP-hez közelálló, de kérem jöjjenek el minden körzetben, mert kíváncsiak vagyunk, az elképzeléseikre, és arra is hogy miért nem kampányol a FIDESZ a saját eredményeivel. Én még jól emlékszem a négy évvel ezelőtti kampányra. Átadták az új művelődési közppontot a zsinagógát, a gimnázium új épületét. Egyszer sem mondták, hogy Orbán Viktor gazember. Ezek voltaka szép idők, kár, hogy ma nem így folyik a kampány, nyilván ennek is oka van. Azt meg egyenesen szégyenletesnek tartom, hogy orosházi ügyekben egy gádodosi ember nyílvánit véleményt, nincs fideszes káder Orosházán? Sajnos ez meglátszik a város eredményein is, nem lehet szívügye Orosháza város gondjai.

  • A Viharsarki Móricka

    Hajrá orosházi “szavazó halak!!Mert én azt látom,hogy inkább a pikkelyesek csoportjába valók vagytok,mint a szavazó polgárokéba.Nem veszitek észre azt,hogy minden választáskor beveszitek a horgot?!Pontosan,mint a halak! Nekik is csak más színű csalit kell a horogra tűzni és már meg is van a fogás-vagy is a szavazatok!Most is azt látom,hogy azon kaptok hajba,hogy a Fetser csalija,vagy Dr. Dancso csalija színesebb az helyett,hogy figyelmeztetnétek egymást arra,hogy csak a csali az új a horog az a régi!Talán csak annyit tudok javasolni nektek, hogy igyekezzetek megtalálni a horog nélküli tápot!

  • tonibolsi

    Piros pont Elvtárs! Meglehetősen szelektív az eszmefuttatása!A magyarságot GyF osztotta meg a 23millió román dumával,ellenbizonyíték A FIAM MÁSFÉL évet dolgozott Erdélyben,mire itthon munkát talált!
    -autópálya:3 milliárd/km!
    -megakormányzati negyed?
    Álmatlan éjszakáin gondoljon arra is Zuchslag mennyi szeretné a gyerekét magához ölelni,és ez az ember nem viszi el a balhét! De várom a kommentet a BKV-ról,a Mávról,esetleg 4-es Metróról! Ezen is is gondolkodjon álmatlan,jövőnkért aggódó éjszakáin! Tiszteletem!

  • aranka

    De jó volt mikor a városi újság minden oldalán Feccser elvtárst láttuk?Ugyé vissza nem jő,de szép ember,adott sok segíjt,most többet kapok

  • pirospont

    Kedves magát tonibolsinak nevező.

    Ezeken az oldalakon, ne arról írjál, hogy mit olvastál a “Magyar Nemzetnek” nevezett újságban, mert ez az újság a magyar sajtótörténet legtöbb sajtóperét vesztette. Azt látom, hogy a HÍR Tv-én szocializálódtál ez sem baj, vannak ilyen emberek is, persze kissebségben, máskép szólva: sokan vannak de nem elegen. Azt a bizonyos 21 millió románt, pedig nem Gyurcsány Ferenc, hanem Kovács László mondta, Orbán Viktor egy elképzelésével kapcsolatba, (nem volt igaza). Az, hogy Romániában lassan több munkahely van, mint ahányan dolgozni akarnak, ezért a Te fiad is ott szerzett munkát, ez is igaz. Mik az okok: Romániából, Lengyelországból kb. 4 millió ember dolgozik, a nyugati országokban. Egyszer, ha a nyugdíj mellet ráérsz, nézd meg azt a rengeteg utánfutós buszt, ami hozza – viszi az embereket Romániából – Spanyolországba. Azok az emberek, akik nyugaton vállalnak munkát, csökkentik a munkanélküliséget, pénzt (Eurót) visznek haza, segítik az országot Romániába, Lengyelországba. Magyar viszonylatban ez a létszám alig haladja meg 400 ezret. Gyurcsány Ferenc egyszer mondta valahol, hogy a magyar fiataloknak is szerencsét kellene próbálni nyugaton, nyelvet tanulni, munkastílust tanulni, és munkafegyelmet. Azóta a magadfajta azt harsogja, hogy elzavarta a fiatalokat, hogy akinek nem jó az menjen külföldre. Gondolkodok a 4-es Metrón is, de sajnos nekem az is eszembe jut, hogy ez a Metró nem kerülne ennyibe, régen készen lenne, ha Orbán Viktor 1998-ban le nem állítja az építkezést. Látom a Zuchslág ügyet is, azt is látom, hogy ebből az ügyből ítélet, ha hiszed, ha nem pont a választások időszakába lesz. Addig lehet mocskolódni, gyanúsítgatni mindenkit, aki másképp gondolkodik országról – világról. A Zuchslág ügyről azóta olvastam és halottam, hogy zuchslág – szíjártó ügy lett. Lehetne sok mindenről beszélni, de most itt a vita arról folyik Fetser János mit mondott a város gazdálkodásáról. Másrészt arról, hogy lehet e kultúráltan az ok – okozati összefüggéseket megbeszélni.

  • Stratégia

    Képviselő úr,

    Kérem magyarázza el a választóknak, hogy miképp lehet az, hogyha önök olyan jól kormányoztak, hogy az államadósság 8 év alatt megduplázódott.

    2002 9,224
    2009 nov. 19,032

    http://www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

    Ezek szerint önök 8 évig nagyrészt hitelből működtették az országot, és hitelfelvétellel mentették meg a Pannon Pumát is a kimúlástól.

    Tehát bagoly mondja verébnek?

  • árpád s ávós

    Jó ez a fénykép. Csak talán nem vicsorog? Érdekelne, hogy Jánosunk mögött lévő kép kit ábrázol? Csak nem a jó öreg Vlagyimír Iljics Lenin vigyorog ránk? Örülünk, hogy így aggódik a városért. Talán maradni kellett volna a helyi képviselő testületben és segíteni. Nem kellett volna megszavazni a megszorításokat.
    Kedves Fetser Úr! Meggyőződésem, hogy Ön inkább a hiúsága miatt és legfőképpen a polgármesterségével járó anyagi előnyök elvesztése miatt aggódik és dühös.

  • tonibolsi

    Kedves Pirospont! Ön a fiatalságomat juttatja az eszembe!A hatosztályos ,3hónapos pártiskoláról vissza jött párttitkár szintjén van!Innen indult az ország sülyedése!Demagógia a bajok ellen,mindig legyen egy ellenség akire ráfogjuk a tehetettlenségünket! 1969-ota kétkezi melós vagyok,sok emberrel melóztam,és nem a Hírtévén és nem is az Atévén szocializálódtam,a saját bőrömön!

  • árpád s ávós

    Kedves tinibolsi!

    Látom egy szemüvegen át szemléljük a világot. Nagy a mi bűnünk. Megtanultunk gondolkodni és ezt az ilyen pirospont félék nehezen viselik. Nekik van egy szintjük és aki e felett van az “osztályidegen” Olyanoknak kellene lenni mint azok akik itt tomboltak elqró Ferkónak a piactéren. Lengetni a szegfűt tapsolni a félrészegen óbégató Kovács Katinak egyszóval jó szocreál szinten élni és gondolkodni. Ezek az agyhalottak annak örülnek és örültek, hogy drágább lett a gáz víz, villany, sorra zárnak be az üzemek gyárak ,mennek tönkre vállalkozások. A fiatalok, gyerekeink külföldre mennek diplomával Tescót takarítani. Ezek a szerencsétlenek meg itthon vegetálnak a megemelt áron vásárolt gyógyszereiket már nem is tudják újra kiváltani. A lakásaikat, házaikat télen csak félig vagy még annyira se fűtik. Tavasszal meg arra költenek, hogy helyre hozzák a penész foltokat. Arra sincs pénzük, hogy a fogukat megcsináltassák. Fogatlanul lepukkanva tapsolnak ezeknek a szarháziaknak. Akik egyszerűen 19000Ft-ért kilóra megveszik őket. Naivak és mindent elhisznek. Egyszerűen felháborító ahogy ezeket az MSZP kezeli. Legutóbb 100 000 Kínaival riogatták őket akit állítólag Orbán Viktor enged rá az országra. Ez egy 4 éves gyerek szintjének felel meg, aki még tud félni a sárkánytól. Senki nem várja el, hogy mindenki tanult legyen. Na de legalább az a józan paraszti ész meglegyen! Gondolj bele ezekből kb 800000 fő közöttünk él. És ők elmennek szavazni. Írja ez a magát pirospontnak nevező elvtárs. A pont találó, (moderálva) mint ezek akikről írtam. A legbosszantóbb, hogy úgy tesz mint aki tényeket tud felmutatni. Beszél itt ország megosztásról, Hír tv-ről Magyar Nemzet újságról. Szerintem a Népszabadságnál ganébb újság nem kell. Ezeknek a Lendvai Ildikó volt cenzor asszony magyarázza el, hogy mi a piros is mi a fekete, mit , és főleg hogyan értsenek. Csak egyet nem értek. A nagy főnökük Gyurcsány is bevalotta, hogy “elkúrták” és ők kúrták el és nem más, akkor meg minek erőlködnek itt? Mit akarnak bizonyítani?

  • sajtospöri

    Wass Albert: Elvásik a veres csillag

    “Ami azelőtt a tied volt, az most a másé. Ami ezelőtt jó volt, az most rossz. Ami ezelőtt okosság volt, az most lopás, s ami ezelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szocializmus.”

  • ForzaOH

    sajtospöri,

    Jó az idézet, teljesen ráillik az 1998-2002 közötti időszakra is.

  • jotanacs

    Ha azt akarja Fetser úr,hogy Varga Zoltánnak az ellenszél ellenére is maradjon esélye a győzelemre akkor hagyjon fel az indulatos ,sértődöttség és bosszúállási szándék vezérelte megnyiilatkozásokkal. Ott voltam a fórumán ,higgye el ez a stílus eladhatatlan még baloldalon is.

  • haldokló Lenin

    Sárazsadány!

    Az lehet, hogy az mszp ügyesen kampányol, de melyik lakossági kábító fórumán vannak sokan? Arra a kemény 20 főre gondolsz? Egy 8 éve kormányzó pártnak nem kellene most a bentmaradásért küzdeni, ha olyan jól végezték volna a dolgukat. Hazug párt kábító fórumaira meg csak bolondok ülnek be! Talán felébred a nép és rájön már végre nem az a lényeg mit mondanak, hanem hogy ki mondja. Az mszp mindíg ígért a kis embereknek valamit, utánna mikor kormányzott elvette a háromszorosát. Unalmasak már, nekik csak ebből áll a szakértelem.

  • kívülálló

    Cső lenin!
    Kíváncsi lennék rá,hogy a Te lak.fórumodra mennének el.(a kocsmába)”A hazug párt fórumaira,meg csak a bolondok ülnek be!”
    Ez rendben is van,de az a mocskosszájú fidesz,nem pedig az mszp.
    Tanulj tino….

  • Lacapapa

    Na, ennyi ostoba zagyvaságot sem olvastam mostanában, mint “pirospont” elvtárs hozzászólásaiban. Egykori vállalati párttitkárunkra emlékeztet, aki a nevét sem tudta értelmesen kimondani, de egy hathónapos továbbképzés után úgy kitanították,hogy a november hetedikei vállalati ünnepségen egy óra hosszat beszélt egy folytában. Igaz, hogy semmi értelme nem volt annak amit mondott, de nagyon megtapsoltuk.
    Szerintem “pirospont” elvtárs is megérdemel egy nagy tapsot, mint fénykorában.

  • Tudatlan??

    Tisztelt Fórumozók!

    Minden a választás körül forog!Ki mit tett,vagy éppen mit nem! Ki nyerheti meg a választást? Adódik a válasz!
    Csak a politikusok,(lényegtelen,a zászlajuk színe!)ebből következik,hogy az ország lesz a vesztes! Teljesen megosztott a lakosság,vagy jobb-vagy bal oldalra szakadt!Sajnos ebben mindkét oldal kivette a részét!(oszd meg és uralkodj!) Ezzel nem jutunk ki a gödörből! A fórumon “megszólalók” sokszor sértően beszélnek az “alul iskolázottakról!” Kik is ők? Akik a munka nehezét elvégzik! Vagy azt, amit mások már rangon alulinak tartanak! Csak megjegyzem halkan!:”ha a paraszt nem …. az úr nem eszik!” Ne feledje senki!
    További szép napot!

  • realis

    Tudatlan??! Ha fórumon sértő megjegyzéseket hallasz, miért nem szólalsz meg? Szóba sem jöhet, hogy sértegessék a becsületesen dolgozó embereket, akik a hátukon cipelik az ország terheit. Nem értem az aluliskolázott kifejezést sem. Nem mindig jár együtt a papirral igazolt magas végzettség a tényleges tudással. Nem minden kevés iskolát végzett ember tudatlan. Van velünk született tudás, ami sokszor több, mint az iskolai. Az élet iskolája a napi megoldásokra tanít, ezt az egyetemeken sem lehet elsajátítani. Ha így lenne, akkor az agyon tanult úrak, hölgyek nem rombolták volna le országunkat, s nem taposnának át népükön. Sajnos ők nem ismerik el: “Ne tégy olyat másokkal, amit nem szeretnél, hogy veled tegyék azt, mert százszorosan visszahull rád!” A tetteinknek mindig vannak következményei, egyszer mindenki megkapja méltó büntetését is.
    Az a lényeg, hogy választás idején ne azt figyeljük hogyan kezdik ki egymást, hanem milyen helyzetben van az ország, s ennek ismeretében össze kell fogni el kell menni szavazni, bele kell szólni a népnek végre a politikába!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.