Hagyományos, különleges és merész frizurákat láttunk a szakmai napon.
A Harruckern János Közoktatási Intézmény Orosházi telephelyén január 31-én sikeres fodrász szakmai napot tartottak, elsősorban a térség tanulói, oktatói és mesterei számára. A rangos esemény vendége Hajas László mesterfodrász volt.
A rendezvényt Mikulán Róbert igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd Hajas László vette át a szót, aki kiemelte: a legszebb szakma a fodrászat.
Az iskola ebédlőjében felállított színpadon egymást váltották a bemutatók. Elsőként Cseh István mesterfodrász, a fodrász válogatott tagja, egyúttal az iskola szakoktatója ismertette meg a jelenlévőkkel a mesteri fogásokat, hajvágási és borotválási technikákat és a legújabb frizura divatirányzatokat.
Majd Hajas László, Tombácziné Szemerédi Zsuzsa, Csonka Tamás és Csányi György vették át a „hatalmat” a színpadon, akik modern, merész ugyanakkor különleges frizurákat mutattak be. A tehetséges fiatalok is megmutatták mire képesek, babafejeken és modellek segítségével készítették el azokat a „hajkölteményeket”, melyekkel a versenyeken nyertek. A szakmai nap zárásaként már-már műalkotásnak számító mesterművek vonultak fel. A rendezvény egésze alatt Hajas László szakmai tanácsokkal, fortélyokkal, trükkökkel ismertette meg a fodrászokat és tanulókat.
Hajas László 1976-ban egy ifjúsági versenyen mutatta meg mire is képes a fodrász szakmában. A tehetsége már akkor megmutatkozott, hiszen a megmérettetésen összetett győztes lett. Innentől kezdve nem volt megállás számára, számos országos és nemzetközi versenyen mutatta be hajkölteményeit. 1980-ban közel száz induló között országos egyéni összetett bajnok lett. Majd a párizsi világbajnokságon, hajvágásban több mint 120 induló közül a hetedik helyen végzett. Ezt az eredményt a női fodrászatban azóta még senkinek sem sikerült elérnie a magyar fodrászok közül.
Számos nemzetközi meghívásnak tett eleget: London, Dubai, Berlin, Darmstadt, Zürich -- hogy csak néhányat említsünk. Élete nagy sikerének tartja, hogy a francia Riviéra fővárosába, Cannes-ba is meghívták. Miután kétszer egymás után lett az ország legjobb fodrásza, megnyitotta első üzletét, amit követett a többi.
2006- ban Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje elismerést kapott a fodrász szakma határainkon túl is elismert kreatív műveléséért, illetve oktatói tevékenységéért. Hitvallása, hogy folyamatosan képeznie kell önmagát és csapatát, hiszen csak így tudja a legtöbbet nyújtani a vendégeinek -- olvasható honlapján.


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 