Az orosházi banda a közönség mellett a zsűrit is leveszi a lábáról.
A fiatal zenekar már több tehetségkutatón is igen jó eredménnyel szerepelt. Még csak néhány éve játszanak együtt, de egy igen összehangolt, jókedvű, lendületes bandát ismerhetünk meg bennük. A Malomban adott koncertjükön, január 23-án mi is ott voltunk, ahol néhány dal rögzítése mellett egy interjút is készítettünk velük. Mindkettőt továbbítjuk felétek.
Tagok:
Bálint Krisztián -- basszusgitár
Tóth Sándor -- gitár
Csernus Erik -- dobok
Hadobás Eszter -- ének
Mikor kezdtetek el együtt zenélni?
T.S.: Négy éve csináljuk már ezt az egészet. Másik énekessel kezdtünk anno, de aztán annak a csajszinak ki kellett lépnie, és Eszter jött a helyére. Szerintem sokkal jobb ez a formáció, mint a kezdetekben.
Mennyi az átlag életkor?
T.S. 17? 18?
Cs.E. 17 és fél.

A zenekar: Bálint Krisztián, Hadobás Eszter, Tóth Sándor, Csernus Erik
Milyen dalokat hallhatunk tőletek?
Leginkább saját számokat játszunk, de feldolgozások is vannak a listánkban. Mikor a városi szilveszteren léptünk fel, akkor főként populárisabb, mindenki számára ismert számokat hallhattak tőlünk a nézők.
Hogyan születnek meg a dalok?
B.K. Tóth Sándor hozza a saját számokhoz az alapötleteket, és ő is írja a dalszövegeket. Aztán mindenki hozzárakja a saját részét, Eszter az éneket, Erik a dobot, én pedig a basszust.
Milyen témák ragadnak meg?
T.S. Szövegileg nagyon változatosak a számok. Arról írok, ami éppen megfog, ami a világban, körülöttem történt, legyen ez a szerelemtől a barátságon keresztül bármi.
Milyen gyakran tudtok együtt gyakorolni?
Cs.E. Minden hétvégén tudunk próbálni. Bár Eszter szegedi, de ilyenkor átutazik Orosházára, és ekkor körülbelül négy óránk van a zenélésre.
Merrefelé léptetek már fel?
Cs.E. Békés megyében már egy jó pár városban koncerteztünk, Békéscsabán, és főként Orosházán, de voltunk azon kívül Csongrádon is.
H.E. Most épp Mezőkovácsházáról, egy tehetségkutatóról jövünk, ahol amatőr zenekarok léptek fel. (Mint később megtudtuk, a Fortuna nyereményként egy békéscsabai koncertet tudhat magáénak, ahol a Dirty Slippers előtt játszhat- szerk.) Békéscsabán is voltunk már tehetségkutatón, ott technikai különdíjat kaptunk.
Cs.E. Ezt a hangszerelés miatt ítélték nekünk. A zsűri elmondása szerint mi voltunk a legtechnikásabbak. Csongrádon is voltunk az első Körös-toroki tehetségkutató fesztiválon, ahol második helyezést értünk el.
Rögzítésre kerültek már a dalaitok?
T.S. Az első lemezünk egy éve készült el, és most fejeztük be a második munkálatait. Reméljük, a barátok között ez szépen fog majd terjedni. Ezeken saját számokat játszunk. Az utóbbin azokat, amiket az elmúlt egy évben sikerült összehoznunk.
A továbbiakban is sok sikert kívánunk a zenekarnak!


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 
lol
sajna srácok ez vérszegény de komolyan.nem hinném hogy nagyon sokra viszitek vele de azért hobbi zenekarnak nem rossz.
jah és a video minősége meg a vágás meg az egész mintha egy ovis ballagás felvétele. megint gratula a profi oroscafiiii csapatnak csak így tovább.
lol
Értékeld a hozzászólást!
1
3
Hello! köszönjük a véleményed , fontos a negatív kritika is , az a baj h Mo-n nagyon senki nem viszi sokra a zenéléssel …
próbálunk mindent megtenni .. szerintem a vágás nem lett rossz de mind1
Üdv! Krissz
http://www.youtube.com/watch?v=YjbDG4CveBg
kukkantsátok meg ezt is
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Köszönjük a kritikát. Esetleg ha valami konkrét dolgot írtál volna, azzal többre tudnánk menni. Így a kritikád is “vérszegény”.
Ilyen névvel meg hogy “lol” nem igazán tudunk komolyan venni. Sajnálom…
Egyébként érdekelne, hogy te mit tudsz felmutatni, illetve 16-18 éves korodban mit tudtál felmutatni?
Köszönöm Csernus Erik /Fortuna/
Értékeld a hozzászólást!
3
1
lol.
Kedves Erik.
az szerintem látszik sajna hogy te olyan 16 vagy kb mert az alapján kritizálsz hogy mi a nevem és nem a tetteim alapján.
én megnéztem a videot és után fikáztam.
az hogy én mit tudtam felmutatni 16-7 évesen hidd el elég sok mindent.Hogy mi a bajom a zenétekkel?lássuk akkor:
1,borzalmasan hamis a csaj hangja nem kevés helyen.
2, viszonylag “gagyi” színpad kép
3, zene nem lenne rossz de nagyon egy síkon fut.
igazi hobbi garázs zenekar amiből amcsiból nagyon sok van de szerintem itt nem állja meg nagyon a helyét csak egy nagyon szűk rétegnek.
Értékeld a hozzászólást!
1
3
Kedves lol!
Nem igazán értem, hogy milyen tetteid vannak, de ha te mondod…
Egyébként 18 éves vagyok, de ez lényegtelen szerintem.
Abból meg hogy sok minden van amit 16-17 éves korodban fel tudtál mutatni, abból nem sokat tudunk meg sajnos.
Lássuk csak:
Úgy érzem, mivel nem mondasz semmi konkrétat az egész dologhoz semmi közöd. Szóval egy 0 vagy.
A csaj hangja lehet, hogy néhol hamis volt, mivel -az interjúból is kiderült- épp egy tehetségkutatóról jöttünk, és még azelőtt is próbáltunk és ez ennek tudható be.
Mellesleg, ha olyan hamis lenne kétlem hogy Kontor Tamás és a többi zsűritag első helyezettnek ítélt volna meg minket.
Másodszor, gondolom nem voltál ezen a koncerten. A színpadképen nem hiszem, hogy más is tudna változtatni, mivel épp hogy elfértünk a színpadon.
És végül: nagyon profi lehetsz ha 1,5 számból megtudod állapítani a zenénk mínőségét.
De sajnos még mindig nem tudok adni a véleményedre, így név nélkül :S Sajnálom
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Kedves Anonim!
Az énekes vagyok és csak annyit szeretnék kérdezni hogy mennyi hozzáértéssel hallgattad meg ezt a videó kamerával felvett videót?
Mert ha kicsit jobban meghallgatod pl.: 55 mp-nél ott nem az ének a hamis.
De kíváncsian várom h rájössz-e h akkor mi hibádzik…
Köszönöm a véleményedet várom a válaszod!
Értékeld a hozzászólást!
3
1
ÜDV.
mindenek előtt, fontos a negatyv kritika mert az ha logikusan gondolkozik az ember abból tud építkezni. ugyhogy az irigy embereknek így tovább. nemtudom mennyire vagy jártas a témában de hozzátenném, hogy még ha hallatszódnak is az itt-ott a problémák amelett sztem fogalamd sincs hogy a zenekar mittesz meg azért ameddig eljut. és ha jól elolvasod az oldalon feltűntetteket annyira mégsem borzalamsak mivel elég sok díjat nyertek és elismervényt kaptak zenészektől (: de nyilván ez neked nem szempont.!
amelett legalább élő zenét szolgáltatnak és van mit tanulniuk de ők leglaább eddig aljutottak nem úgy mint te (:
szóval az énekesnek annyit hogy tiszta a hangod gyakorolj sokat! gitárosoknak hangolják be normálisan a gitárt és tobávvra is legyenek bátrabbak!
jók vagyok ! csak ennyit akartam.
lol: te meg szálj magadba!és ne irigykedj
Értékeld a hozzászólást!
3
1
boccs a helyesírásért. a lényeg úgyis átért.
Értékeld a hozzászólást!
3
1
lol.
“Kontor Tamás és a többi zsűritag első helyezettnek ítélt volna meg minket”:):):):)
ez kb olyan mintha Tóth Gabi mondta volna.sajnálom hogy nektek egy olyan versenyen kell elindulni ahol egy megasz@ar szökevény a zsűri tag ez kb olyan mint 3-4 éve békésen Dorina volt a zsűri.de ez sajnos ma magyarországi helyzet és ettől vérszegény a dolog.próbálkoztatok inkább olyan helyen ahol lesz hírverése.pl:x factor,cs sz. stb.Na ha ott megálljátok a helyeteket akkor az már valóban lehet szakmai siker.csupa jó indulatból mondom ne álljatok meg és ne bízzátok el magatokat egy ilyen helyi versenytől mert fentről mindig nagyot lehet esni…..
Sok Sikert nektek!!
LOL.
ui: ha minden ilyen negatív kritika után így kikeltek magatokból akkor nehéz dolgotok lesz.pedig én csak egy ember voltam.
Értékeld a hozzászólást!
2
3
Kedves Anonim!
Köszönjük szépen, ez az első olyan hangvételű levél amiben nem főként a kritika jelenik meg.
Nem bízzuk el magunkat, mivel mi is próbálkozunk, és tudjuk h még rengeteget kell fejlődnünk. Kontor Tamásékat viszont meg kell hogy védjem mivel akárhonnan te is írtad h miért nem álljuk meg a helyünket pl X-Factorban, Csillag születikben, … ide sorolhatjuk nyugodtan a Megasztárt is.Ő is ott indult , nem is nyerte meg de eszméletlen tehetséges.
És az hogyha azt érezted h kilettünk bukva ezektől a kommentektől, akkor az azért volt mert nem érezzük 100% ig jogosnak,és nem érezzük úgy h komolyan vegyük a szavad mikor lehet h csak egy teljesen átlagos ember vagy akinek jólesett kinyílvánítania a véleményét egy kezdő zenekarra!
Mindenesetre köszönjük szépen a kritikát, és várom válaszod!
Üdv:Hadobás Eszter
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Sziasztok!
Nekem sajnos már volt “szerencsém” hallani és látni a zenekart élőben… Hát mit mondjak, nem voltam annyira elájulva a muzsikától, vagy inkább a hangzavartól.
Ha ti nyertétek meg a tehetségkutatót, akkor ugyan még milyen zenekarok indulhattak?!?!?
Az előző kommentekhez szeretném hozzáfűzni, mert ez egy kicsit szemet szúrt nekem, hogy azért hamis az énekesnek a hangja mert próbáltak előtte és a tehetségkutatóról jöttek. De könyörgöm, nem hiszem, hogy órákat kelett ott kornyeválni. Meg egyébként is egy jó énekesnek soha nincs hamis hangja, még ha meg van fázva, vagy rengeteg koncerten van túl. Na mind1, nem akarok én senkit megbántani, de az egy dolog, hogy a szülőknek meg a haveroknak tetszik (vagy csak rámondják), de egyszerűen nem hiszem el hogy a legtöbb embernek ez bejönne. De ezek szerint még is vannak botfülűek.
Bocs ha egy kissé sértő voltam.
Értékeld a hozzászólást!
3
3
lol
ŐŐ KEDVES ESZTER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mert én tudom a neved nem is tudom miért írod hogy “Kedves Anonim!”" mert ott a nevem:lol
nekem lehet ez egy rövidítés. na mindegy nem várom el tőled végül is lefikáztalak igazad is van.
de a lényeg hogy amit írtál azon megint csak látszik hogy elég amatőrök vagytok figyelj idézlek:
“és nem érezzük úgy h komolyan vegyük a szavad mikor lehet h csak egy teljesen átlagos ember vagy akinek jólesett kinyílvánítania a véleményét egy kezdő zenekarra!”"”"”
az oké addig hogy ti csak a nagy sztárok szavait veszitek komolyan és az én véleményemet nem.de kérdem én ki fogja megvenni a lemezeiteket? én mint átlag ember vagy kontor tomika? mert általában egy komoly zenész leszarja hogy a szakma mit mond mert AZ ÁTLAG EMBER FOG VENNI CD-T ÉS MENNI A KONCERTRE.vagy ahogy Uschi is írta csak a család fog eljárni:):)
lol
Értékeld a hozzászólást!
1
3
Kedves Eloel!

Nem tudom hány Kontor számot hallottál, de sztem nincs baj a zenéjével. És ért ahhoz amit csinál.
Nem hiszem, hogy kitértünk magunkból, mert akkor már csillagozott szavak jelennének meg.
Kedves Uschi!
Köszönjük a te kritikádat is.
Szerintem elég korrekt zenekarok indultak.
Megkérdezhetem, hol hallottál minket?
Szilveszterkor is annyi botfülű visszázott
Békéscsabán Borsodi Laci meg Plesi is egy nulla igaz?:)
Bár nem tudom mennyire ismerősek a nevek.
De kíváncsi lennék tényleg, hogy mennyire is értetek a műfajhoz
A másik meg hogy kicsit szánalmasnak érzem, hogy ahelyett hogy segítenétek építő kritikákkal a fiatal zenekarokat, minden sz.rnak lehordjátok.
De ez van tudom… Ilyenek az emberek. Tisztelet a kivételnek.
Sajnállak titeket…
Üdv néktek!
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Kedves Gyerekek!
Először is Kontor Tomi az Kontor Tomi. Ért valamit a dolgokhoz, de azt hiszem eddigi legnagyobb hírértéke a bulvár számára az volt, hogy Szabó Eszterrel összeállt. Különben is, az ilyen nagy műsorok kiesett sztárjait, mint Ő, leginkább a zsűrizéssel lehet foglalkoztatni, mert valamivel hitelesebb mint a büfés néni.
Akkor a tehetségkutató… Itt had tegyem hozzá, hogy a fiatalság ténylegesen mentesít bizonyos dolgok alól, de talán nem mindent lehet ennek a számlájára írni. Borsodi Laci és Plesi zsűrizése kinek mit jelent: számomra Laci sokkalta jobb zenész mint a Kontor összességében, így hát elfogultan azt tudom mondani, igen, én ismerem a neve(ke)t és elismerem ő(ke)t. Ám az is elárul valamit a fiatal zenészekről, hogy sokadjára kell elindulni ugyanazon tehetségkutatón, mire felmutathatnak valamit. És az is tény – valahol megint csak kicsit elfogultan – hogy Lilla hangja messze jobb, mint az utódé.
Botfülű visszázás: azt azért lassan el kell érni, hogy ne csak a rokonok és a barátok tapsoljanak vissza zenekarokat, mert ennyi erővel a próbateremben is lehet minden hétvégén “fellépést” tartani.
Biztos engem is sajnálni kell ezért, de abban egyet értek lol – al, hogy a cd – t nem a Kontor fogja megvenni, de nem is feltétlen Plesi. De ha már cd, akkor elég brutális különbség van a felvétel és az élő produkció között utóbbi alulmaradása miatt az előbbivel szemben.
Hamis vagy milyen hangok… Nos, ha ténylegesen az van, hogy az igénybevétel miatt romlik a minőség, akkor vagy nem kell előtte próbálni, vagy a fellépéseket fél órásra kell tervezni, mondván a többiben hamis lenne az ének. Egyébként meg nekem is érdekes volt ezt olvasni, mert jómagam ismerek olyan amatőr(!) zenészeket is, akik egy nap akár 2-3 bulit is lenyomnak, és az énekesnek nem tompul a hangja, és láss csodát, még csak hamis sem lesz…
Mindezt elfelejtve örülök, hogy végre van egy ilyen sorozat városunkban, ahol – ilyen vagy olyan zenekaroknak, de – bemutatkozást biztosítanak. Így tovább és hajrá!
Értékeld a hozzászólást!
2
3
hy!
Én nem akarok itt senkit sem megalázni meg a földbe döngölni. Én segíteni szeretném ezt a bandát, a lényeg hogy egy olyan ember vagyok aki több koncerten is jelen volt már.Az én véleményem az hogy a srácok saját nótái szerintem zenész fülel és egyszerű utcai ember fülével is harmonikusak, dinamikusak és meg van bennük az a DÖG ami a mai húzós rockzenéhez kell.. azok sajnos tény hogy még nagyon fiatalok és ezt az egészet is nagyon fiatalon kezdték el, sőt azt sem tagadom , hogy az énekes hangja nevezzük nevén Eszter.. hamiskás itt-ott, de ha picit rágyúrnak ezekre az apró hibákra. Szerintem egy korrekt színpadképes banda lesz..
Én teljesen mellettük állok, ha munka engedi eljárok koncertre.Ha lesz lemez megveszem:D,
De srácok ebből egy tanulságot vonjatok le. Nem kell minden apró kritikára erőszakosan reagálni… sz.rjátok le.. ha minden világsztár elolvasná h miket írnak róluk a különböző szennylapok ebbe betegednének bele.
A kedves Lol- nak csak annyit üzenek hogy ha építő jellegű kritikát akar adni akkor ne ebből az összevagdosott 3 percből akarjon. Hanem menyjen el koncertre.. mondjuk Március 20, Békéscsaba mert ott az előtt az általad semmibe vett Kontor Tamás előtt játszanak. És legalább őket hallgasd azért végig.
bocs a hosszú levélért..de ezt lekellet írnom
Szóval skacok előre! Én veletek vagyok
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Hát András abban viszont bármennyire is fáj beismernem ,hogy Lilla hangja sokkal karakteresebb volt és fényévekkel jobb Eszterénél IGAZAD VAN. De sajnos akkor még nem tudtak sikereket elérni mert zeneileg még nem tartott ott a banda,
és azt én is észre vettem h csökkent a nézőközönség létszáma.
De mindemellett sem csüggedt a tiszteletem.
Értékeld a hozzászólást!
1
1
Kedves András! köszönjük szépen a kommentet!
Hozzánk külön odajött Borsodi Laci és elmondta a pozitív véleményét amit nem írok le mert senkinek nincs beleszólása!
Szögezzük le hogy a cd-ket már senki nem veszi meg, nem csak a mi “amatőr” zenekarunkét, de lassan a világsztárokét se! Ezt úgy érzem felesleges elmondani, de már ti erre is kitértetek.
Nem oltani akarom a szólógitárost de ott nem az én hangom hanem a gitár a hamis. de tisztában vagyok vele h még van mit csiszolni a hangomon , de ebben anyukám aki magánének tanár tud nekem segíteni! Tisztában vagyok h hol rontottam el és pont ez a rész került fel erre az oldalra!A másik meg, hogy nincs mindig jó formában egy énekes, lehet szar napja is lehet h kicsit más a hangja de ezt csak az érti aki énekel..mindenki hangjának más a teherbírása. Nagyon sajnálom, de aki nem akarja hallgatni az ne menjen a play gombra hanem kattintson a jobb felső sarokban lévő X-re, semmi nem kötelező!
Aki az építő kritika néven írt köszönjük a véleményt, ő legalább meg tudja fogalmazni konkrétan azt amit el akar mondani nem csak köntörfalaz!
Ezek segítik a zenekart, nem úgy mint a többi komment mert attól h válaszolunk rá nem feltétlen azt jelenti h nagy figyelmet fordítunk rá.
Hello, és várom a választ…
Értékeld a hozzászólást!
3
0
András!
Örülök, hogy végre valaki névvel kommentált.
Apropó tehetségkutató: Csabán amikor együtt voltunk tehetségkutatón, tudtommal meg volt szabva egy korhatár, ami 21 év volt. Most szerintem akármelyik zenekarodat is nézzük, egyik sem esik bele. De ez csak apróság.
Azt viszont megkérdezhetem, hogy amelyik zenekart te alapítottad, ha jól emlékszem Affection a neve, azzal mi történt?
Mert kb mi is akkor alapítottuk ezt a zenekart. És lényegesen könnyebb beszállni, jelen esetben két olyan zenekarba is, ami már elég jól megy.
A Lillás időszakról meg annyit, hogy elég sok veszekedés volt, amit Lilla jól tud, de ebbe most ne menjünk bele.
És nem értek egyet azzal, hogy Lillának jobb hangja lenne. De ez megint csak ízlések és…
A koncertekre visszatérve, az tényleg lényegtelen, hogy Szilveszterkor volt kb 5 ismerős.
Ahhoz képest amit Lilláról írtál ez elég vicces…:
“Az összeszerelésnél gyors létszám ellenőrzési gondunk akadt, Lilla ugyanis otthon maradt. Mivel nem állt rendelkezésére gépjármű, és ügyesen mindenkinek kiment a fejéből ez az aprócska tény, nem lett a fuvarja elintézve, így ezt a bulit nélküle voltunk kénytelenek lenyomni.” …Zenekar blogja
Köszönjük a véleményeket!
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Ismét sziasztok!
Először is Eszternek írok egy rövidet, mert a többi megjegyzésére nem is kell reagálnom: bocs a köntörfalazásért, és hogy nem írtam “konkrét” dolgokat.
Erik és többiek!
Azzal hogy vállaltam a nevem és a “képem”, nem akartam átmenni személyeskedésbe, amit ti viszont megtettetek helyettem.
A két zenekarba engem választottak, ami – ahogy írtad, azóta is – remekül működik. Nem rontottam rajtuk, valaki szerint nem is javítottam. Ez szubjektív dolog.
Affection: Sajnálatos, hogy ma már nincs ez a zenekar. Ha lenne, ma ott (is!) játszanék. Ez nem rajtam múlott ha már így rákérdeztél.
Korhatár: A tehetségkutató előtt 3 alkalommal érdeklődtünk, hogy a 2(!) túlkoros ellenére indulhatunk – e, és mind 3 alkalommal igen volt a válasz. Reklamálni innentől nem nálam vagy nálunk kell. Ja és nem akármelyik zenekarral jelentem meg ott, hanem azzal, amelyikben akkoriban (mint említettem 2 kivétellel) a korhatáron belüliek zenéltek.
Egyébként neked kedves Erik, és mindenki másnak ajánlom figyelmébe a teljes beszámolót amiből szemezgettél, ugyanis az okokat ügyesen már nem Ctrl+C – Ctrl+V – zted át. Íme: http://firstmusic.hu/w/2010/01/17/zene-a-pesti-kezilabdas-csajoknak-iii/#more-535
Bármilyen személyes kérdésed, érzésed, észrevételed akad, keress meg nyugodtan és meg tudjuk beszélni, mert bocs hogy ezt mondom, de a fele az általad írtaknak nem ide való.
Még egy gondolatomat kifejtem azért…
Szerintem sem ebben az esetben, sem más esetben a zenekaroknak nem kell, és nem is szabad versenyeznie, mert értelmetlen.
Értékeld a hozzászólást!
2
3
Ezt nagyon jól látod h nem kell de nem is mi kezdtük el ezt az egészet.Lillának szerintem is jó hangja van és nem oltottam egyszer se! Van ami nem tetszik, de ez megint csak a saját véleményem amit ha akarok elmondom neki személyesen , vagy nem!
Nem szólok bele más zenekar életébe.. de nem is teszek megjegyzéseket se!
Viszont mindenki ráállt arra, hogy mennyire nem vagyok jó hanggal megáldva, de én egy zenész családba születtem és hamarabb adok olyan emberek szavára akik már több évtizede hallgatnak énekeseket, zenekarokat ! Szerintem ezzel mindenki így van.Nem tudom h ezek mire jók h mindenki csak a hibákat tudja felhozni!
A közönségről meg annyit hogy szerintem aki ott van akár az összes koncerten azok nem azért jönnek el mert annyira nem tetszik nekik a zenéink, és annyira rossz lenne. Nem tudom h mit szeretnétek elérni ezekkel a megjegyzésekkel de kíváncsian várom.
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Üdv!
Még ha rosszat is.
Szerintem ott vannak az okok is.
Az utolsó bekezdéseddel viszont egyet értek én is. Csak akkor nem értem, hogy miért teszik ezt???
De majd ha nagy leszek úgyis megértem.
És örülök, hogy ennyien írnak kommenteket, mert addig jó amíg az emberekről beszélnek
Nem fog minket eltántorítani!
Rákkenról!
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Üdv!
András senki sem beszélt versenyzésről, viszont elnézést a szó miatt de fikázni sem kéne… egy kicsit lehetett volna szebben is írni, h neked nem tetszik Eszter hangja mert szerintem meg messze jobb mint Lilláé és ezt nem csak én mondom jah és Eszter NEM CSAK feldolgozásokat énekel de mind1… ajánlanám figyelmedbe a régi zenéket amit felvettünk meg a mostanit … akárki aki hallgatja elmondja neked h melyik a karakteresebb… egy kicsit monoton volt a régi…a személyeskedést meg te kezdted a rokonokkal meg a barátokkal h nem csak nekik kellene a koncertre jönni úgyhogy itt kicsit magad ellen beszéltél de sebaj..elnzésést a személyeskedésért , de mi szeretünk olyan amatőr zenekar lenni aki TUD saját számokat is írni ..
ÜDV! minden jót és sok sikert nektek
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Üdv neked is Krissz!
Visszaolvastam a “dolgaimat”, és nem találtam benne olyat, ami keményebben kritizálja Esztert, a hangját, akármit. Azt nem én írtam, hanem mások.
Továbbá a feldolgozások és saját számok témakörben: egyrészt szerencsések vagytok, hogy van időtök saját dalokat írni, másrészt meg a feldolgozásokat is lehet rosszul, és jól is előadni. Ezen túlmenően lehet ilyeneket írni, hogy “mi szeretünk olyan amatőr zenekar lenni aki TUD saját számokat is írni ..”, mivel a Ti zenekarotoknak, és annak a kettőnek aminek én is tagja vagyok, teljesen mások a célkitűzései. Azaz a hangsúly nem a “tud” szócskán van.
Végezetül a visszatapsikolós dolog nem személyeskedés, ám az én 4 évvel ezelőtt megszűnt zenekarom, továbbá a jelenlegi 2 banda, illetve annak tagjairól bármi ide nem illő információk és egyebek azoknak számítanak. Éppen ezért ebből a fajta kommentelgetésből én kiszálok.
Végezetül még megköszönném Eriknek is, hogy a saját számokat jelenleg nem játszó zenekarunk honlapját is olvasgatja.
Sziasztok!
Értékeld a hozzászólást!
3
2
Üdv!

Te viszont szerencsés vagy, hogy van időd itt ülni és nézni a mi cikkünket
Én csak viszonozom
Bye!
Értékeld a hozzászólást!
3
0
igazad van.. nagy úr az a cél amit ti kitűztetek

és most ezzel a kommenttel lehet h személyes vagyok meg soha nem fogunk együtt koncertezni de nem félünk a kritikától amit a saját számainkra kapunk … valakinek nem tetszik valakinek nagyon is (ja és nem csak a rokonoknak)ez van , próbálunk egyedi stílust csinálni nem másokat utánozni……Jah és végül…igazából mi meg köszönjük Melega Krisztiánnak , h kirakta IWIW-en üzenőfalra ezt a linket rendes volt tőle de tényleg
ÜDV!
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Neki ez a munkája. Nem rendeskedés kérdése.
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Szia Lilla!
Miért talán kritikus?
Értékeld a hozzászólást!
3
0
ÓÓÓ sry! Azt hittem Andrásról írtad
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Nem, újságíró. És az OrosCafénál dolgozik. Nem szerettem volna belebonyolódni ebbe az egészbe, de ez szerintem már teljesen lényegtelen, hogy ki hová teszi fel a cikket. Elég csúnyán kezdődött ez az egész kommentelgetés, vannak itt nem szép és nem is helyén való dolgok. A kulturált megnyilvánulás enyhén hiányzik néhány helyről. Tehát ha már oda jutottam, hogy írok, akkor annyit szeretnék hozzáfűzni a dologhoz, hogy egyes emberek átgondolhatnák, mit írnak, és akkor másoknak is elviselhető lehetne a “kritika”( amit csak nagy jóindulattal lehet kritikának nevezni). Általában a kritika ugyanis megfontolandó.
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Fiúk, Lányok!
A linket azért tettem ki az iwiwre, a Twitterre és a Facebookra, mert egyrészt ez a munkámhoz tartozik, másrészt pedig mint “szintén zenész” magam is örülök annak – mint ahogy Szőke Netti kolléganőm is – hogy teret adhatunk a helyi amatőr zenekaroknak.
A vitába nem folyok bele, nem tisztem itt eldönteni semmit. Azonban arra kérlek benneteket, mivel valahol mindannyian egy hajóban evezünk, hogy a személyeskedést hagyjátok ki a kommentelésből, az nem vezet sehova. A szakmai kritika – legyen az pozitív vagy negatív – viszont jöhet tömegével.
Minden jót és sok-sok sikeres koncertet mindenkinek!
Értékeld a hozzászólást!
3
1
Így van mi is ezt kértük hogy ne az mennyen h egy nullák vagyunk … Kontor Tamás is egy nulla csak hitelesebb mint egy büfés néni meg “Botfülű visszázás: azt azért lassan el kell érni, hogy ne csak a rokonok és a barátok tapsoljanak vissza” Természetes h nem fog tetszeni mindenkinek , de azt sem fogom hagyni , h szidjanak a semmi miatt senki sem a csúcson kezdi el …
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Szia Lilla!
Tudom, hogy Krisztiánnak ez a munkája. Teljesen egyetértek azzal amit írtál!
Szia Krisztián!
Köszönjük Neked és Nettinek is, hogy mi is teret kaptunk.
( és nem személyeskedésnek indult ez az egész, és ezennel fejezzük is be)
U.i.: Továbbra is várjuk az építő jellegű kritikákat!
Üdv:Erik
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Végre
ÁMEN
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Hello mindenkinek
Én annyit fűzök az egész zenekarhoz,
hogy az ÖRÖKSÉG zenekar és a FIRST messze túl szárnyalja ezt.
Még ha az ÖRÖKSÉG nem is annyira ismert.De jó benne a szólógitáros.:p
Értékeld a hozzászólást!
0
3
Ja amúgy 16 éves vagyok.
Értékeld a hozzászólást!
0
3
És mielőtt bárki leszólna hogy egy takony mit kritizál itt.
Hozzátenném dobolok és értek a zenéléshez.
Értékeld a hozzászólást!
0
4
Kedves Tibor!
Remélem olvastad, hogy le lett zárva ez az egész személyeskedés.
De te tovább folytatod.
És itt úgy látszik ismét előjön a zenekari versengés.
De ezt letudjuk a korodnak
Akkor ha értesz hozzá, kérhetnék egy elérhetőséget, hogy tanuljak tőled, mester?!
Kérlek válaszolj!
Üdv.: Erik
Értékeld a hozzászólást!
3
0
Én nem a személyeskedést akarom feleleveníteni, csupán véleményt nyilvánítottam.És ez mindenkinek isten adta joga.
Mellesleg azért írtam hogy értek a zenéléshez mert…
1: értek
2: itt már az is szóba jött ki mennyire vágja a témát.
elérhetőség??? MSN: tibormester007@citromail.hu
Értékeld a hozzászólást!
0
4
Hát Tibikém ne haragudj a személyeskedésért… de egy ilyen Millenium cucctól nem dobom magam hanyatt…
mert: 1. még egy rendes kísérőd sincs
2. elég sufni hangzásod lehet
3. és véleményem szerint még életedben nem álltál vagyis ültél színpadon…
Tehát ha már kritizálok valakit azt akkor teszem ha valamit letettem az asztalra és nem csak Ossian-os pólóban feszítek:D
vicces vagy…
na csáó
Értékeld a hozzászólást!
5
0
Ezt a hozzászólást olvasóink nem sokra értékelték, ezért elrejtettük.
Mégis elolvasnád?
Nem értem hogy jön ide a Kuss tücsök???
Amúgy nem érzed kicsit bátor kijelentésnek azt, hogy értesz a zenéhez?
Ha már a dob hangszernél vagyunk, Steve Smithről ki merem jelenteni, hogy ért a zenéhez.
Ha te is ilyen szinten vagy, akkor le a kalapom előtted.
Köszi az elérhetőséget
Üdv!
Értékeld a hozzászólást!
4
0
lol.
Mielőtt bárki felhasználná a nevemet lOL.
azt kérem ne tegye.
és ne tessék összekeverni a áll lol-al.
remélem nem tettétek.
részemről már le van zárva és további sok sikert nektek
lol.
Értékeld a hozzászólást!
1
4
Ezért kell rendes nevet ki írni lol
Értékeld a hozzászólást!
3
2
nah… emberek, hát mi folyik itt Gyöngyösön????
:D:D
Értékeld a hozzászólást!
5
0
Sziasztok! Fel a fejjel!Senki nem a csúcson kezdte. Fő a lelkesedés. Az ének hanggal kapcsolatban lehet, hogy érdemes lenne tanárhoz járni, tovább fejleszteni. Ha szívből játszotok, az kisugárzik, ha a tapasztalat még kevés is. Ha próbaterem kell, emailre írjatok.
Értékeld a hozzászólást!
4
0
Szia!
Köszönjük a lehetőséget!
Szerencsére van hely próbálni.
Az énekkel kapcsolatban pedig már meg lett tárgyalva, hogy nem az ének a hamis, hanem a gitár.
Párszor meghallgatva rá lehet jönni.
Üdv!
Értékeld a hozzászólást!
1
0