Nicsak, ki beszél! című közleményében az MSZP bírálja Pokornit és Dancsót.
Múlt pénteken Orosházán járt Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, aki sajtótájékoztatón számolt be orosházi tapasztalatairól és az országos oktatás helyzetéről. Erre reagált sajtóközleményben az MSZP orosházi szervezetének elnöksége.
“Dancsó József iskolai kampánnyal feledtetné alpolgármesteri ámokfutását
A híradások szerint Orosházán járt Pokorni Zoltán, a Fidesz vezető oktatáspolitikusa, aki nem mellesleg a Fidesz alelnöke is, az Orbán-kormány volt minisztere. A Fidesz helyi képviselőjelöltjével, Orosháza alpolgármesterével, Dancsó Józseffel együtt végigkampányolták Orosháza oktatási intézményeit, és ezzel felrúgták azt a legelemibb szabályt is, mely szerint a politikát nem szabad bevinni az iskolák falai közé!
Valószínűleg csak a véletlen műve, hogy a két fideszes politikus Orosházán azokat az intézményeket tisztelte meg a figyelmével, ahol a tanulók jelentős része már rendelkezik választójoggal, vagy a közeljövőben rendelkezni fog. A híradások szerint óvoda vagy bölcsőde nem érdekelte őket, csak a közép- és felsőfokú intézmények.
A látogatást követő sajtótájékoztató hab volt a tortán. Az a Pokorni Zoltán bírálta a baloldali kormányok oktatáspolitikáját, aki tárcavezetőként annak idején nem tudott maradandót alkotni az általa irányított minisztériumban. Oldalakon keresztül lehetne sorolni a 2002–2009. közötti eredményeket.
A sajtóközleményben két adatot emeltek ki. Ennek lényege, hogy 2008-ban az oktatásban foglalkoztatottak átlagos havi keresete több mint kétszerese volt a 2001. évinek, és hogy 2001–2008. között több mint 70 százalékkal emelkedett a felsőoktatás költségvetési támogatása. A 2007 végén megkötött hároméves finanszírozási megállapodás 2010-ig kiszámíthatóvá teszi az intézmények támogatását – írja az MSZP.
Az elmúlt években az oktatási intézmények jelentős része megújult, és ez a folyamat jelenleg is folyik: Orosházán például éppen most kezdődött el az Eötvös iskola felújítása. (Örülünk, hogy Pokorni úr is – a híradások szerint – elismerését fejezte ki a Táncsics gimnáziumot látva, még szebb lett volna, ha Dancsó úr sietve hozzá tette volna, hogy bizony ehhez sem volt neki sok köze.) Jelentős mértékű taneszközfejlesztést hajtottak végre az iskolák, milliós nagyságrendű pénzeszközt fordíthattak és fordítanak az oktatás módszertani modernizálásra. Ezek mind olyan intézkedések, amelyekhez hasonlóra régen nem volt példa a hazai oktatásban.
De ha ez a kampányolás nem lett volna elég, Pokorni úr látogatásának volt még egy tartalmi eleme: Dancsó József, aki az elmúlt három év minősíthetetlen alpolgármesteri munkája után most görcsösen fel kívánt valamit mutatni Orosházán.
Az a Dancsó József, aki városvezetőként gazdasági okokra hivatkozva kiötlötte, majd a Fidesz- és az MDF-frakció tagjaival végrehajtotta az általános iskolák értelmetlen összevonását, ennek következményeként pedagógusokat bocsátottak el.
Az a Dancsó József, aki közreműködött az Eötvös iskola gimnáziumi tagozatának megszüntetésében, sok-sok tanuló elüldözésében, csak azért, mert a kiszemelt elvbarát összevont iskolai intézményvezetőnek nem volt meg a szükséges végzettsége, hogy főigazgatóként gimnáziumi képzést is felügyelhessen.
Az a Dancsó József, akinek jelentős felelőssége van a Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény elherdálásában, aki parancsszóra végrehajtotta ennek a 130 éves oktatási intézménynek a törvénytelen átadását a megyei fideszes önkormányzatnak.
Pokorni és Dancsó urak! Jó, hogy ráébredtek arra, hogy az oktatás „stratégiai ágazat”, csak az a sajnálatos, hogy mindez a kampányidőszakban jutott az eszükbe, felelős politikusként vajmi keveset tettek ennek érdekében! Sőt, Orosházán Dancsó József kifejezetten ártott az oktatásnak. Most kampányolással kívánta ezt feledtetni, és bevitte az iskolákba a politikát.
Orosháza, 2010. január 26.
MSZP Orosházi Szervezete elnöksége”


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 
Kíváncsi vagyok, mi volt a cél ezzel a látogatással…
Amúgy mindegy, csak elgondolkodtam, biztos azért jött, mert meg akarja csinálni a rég elmulasztott oktatási reformot, amivel az iskolákat fel lehetne készíteni, hogy az életben való boldogulásra tanítsák a gyerekeket, és ehhez gyűjt információt. Bár ha oktatási miniszterként nem tette meg, akkor majd most?
Nem hiszem.
Ugye.
Értékeld a hozzászólást!
0
0
P. Zolika remélem hoztál magaddal gázsit,
mert ez nagyon gyenge szereplés volt.
Ilyen van.Ja majd elfelejtettem:svéd oktatási
modelletek is van.ÁÁÁÁÁ!
Lúzerek vagytok!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Csak nem a Meriant jött meglátogatni Popcorni? Érdekes és biztos csak véletlen egybeesés, hogy Molnár Béla pénteken a stróman trió kft-nél járt.
Az is érdekes, hogy Fideszes érdekeltséghez tartoznak az ország még megmaradt nagyobb élelmiszeripari cégei.
Popcorni a mutyizásért felelős oktatási miniszteri székre pályázik.
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Bocs, de én már most unom… mármint ezeket a “még nem kampány”, de baromi kampányszagú dolgokat… és mi lesz velünk, ha tényleg el kezdenek kampányolni… hova bújjak?
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Kedves Mszp!
A városban található Varga közszolgát ábrázoló plakátotokon szereplő felirat, melyben szakértelemről papoltok szintén megbukott.
Ugyanis:
Az Alkotmánybíróság kedden alkotmányellenesnek nyilvánította az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvénynek a lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseit, s azokat visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.
Magyarul a vagyonadó megbukott az alkotmányossági vizsgán.
Akkor leszögezhetjük, hogy ahoz is hülyék vagytok ,hogy törvényeket alkossatok az alkotmány keretein belül.
A választókban joggal merül fel a kérdés.
Milyen szakértelemről beszélsz nekünk közszolga?
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Naná hogy pályázik!
3/3-as volt az apja,aztán meg jött a “bocsi nem tudtam”
Joshi barát,meg puccoskodik körülötte.Nincs nektek semmitek,nemhogy programotok.Joshi barát megmutattad
mit műveltél a városban?Tojtok az egészre,ez az iGAZSÁG!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Az elvtársak (Varga, Fetser) megszavazták a parlamentben az iskola összevonást és minden megszorítást, amivel ezt a szerencsétlen birka népet még sanyargatni lehet. Természetesen ha 2006-ban ismét Fetser nyert volna és most MSZP-s önkormányzat lenne, akkor ők is ugyan ezt tették volna. A különbség csak annyi, hogy most nagyon sikeresnek, és nagyon szakértett intézkedésnek lenne nyilvánítva. De nem ez történt. Orosháza lakossága megunta volt polgármestert és a klánját. Váltott, és most kérik számon azt az intézkedést amit ők kényszerítettek rá erre a városvezetésre. Kb olyan ez mint ha megszavazták volna, hogy amputálják Dancsó lábát. Utána meg ők kiabálnák ” jé a Dancsó még futni se tud”!! Látom kedves Varga Úr “óriás plakátját. Szépen retusált kép figyelem felkeltő, csak hiányos. Azt még rá kellett volna írni ” én tettelek tönkre és a jövőben is erre törekszem MSZP”
Az, hogy a városi szeméttelep bejáratát díszíti egy plakát nagyon találó hely választás. Kicsit jobban meg kellett volna választani a helyet dorogíj tavaris!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
reklám !
Ha jól értem írásodat akkor a kormány tehet arról hogy a Németh-Dancsó-Molnár trió elajándékozta a Mezgét,ki rúgtak bizonyos helyekről szakembereket,eladtak földet-épületet és mindent a hozzájuk közel állóknak,összevonták az iskolákat hogy Pusztainénak legyen egy jó zsíros állása-de ugyanekkor megszüntették az Eötwösben a gimnáziumot mert a főigazgató asszonynak nincs hozzá képesítése ( és ezzel jó pár gyereknek tettek keresztbe ), Pusztait pedig az óriási iskolázottságával kinevezték a PMK élére! Létrehoztak egy olyan kerékpárutat ami veszélyesebb mint a “Bikafuttatás”!
Ha végignéztél egyetlenegy testületi ülést is láthattad hogy emberhez nem méltó módon “politizáltak” a drága jobb oldali emberek,és ugyanezt teszik ország szerte!
Amit említesz az annyira a kormány hibája mint ( a drága Fidesz közleményben elhangzott mondat az állmozdonyvezetőről.) “Gyurcsány Ferenc kormányzásának hibája hogy ez az eset megtörténhetett”!
Szánalmasan nevetséges az egész Fidesz!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Sok süket dilinyós takarodjatok havat lapátolni meg kertet ásni ahhoz legalább értetek valamennyit. Mérgezitek a közéletet nem veszitek észre? Nincs bennetek semmi tisztesség, nyolc év nem volt elég bebizonyítani hogy milyen bénák vagytok? Gyurcsány ott van befutó helyen, bábok vagytok mindannyian. Az MSZP élet-halál harcot vív a fennmaradásáért az ország meg Orosháza érdekli a legkevésbé…Szégyen…
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Ne Orosházáról szövegeljetek szocikák hanem az elbaltázott végig hazudott lopott csalt nyolc évetekről amihez végig nyomta a gombot ez a két szoci a parlamentben. Minden ebből következik. Ha azt hiszitek hogy nem látja ezt ez a nép, akkor tévedtek. Ha még egyszer beveszi a hazugságaitokat meg is érdemli asorsát.
Értékeld a hozzászólást!
0
0
http://video.euroweb4you.eu/hjpi_nyiregyhaza20091206.htm
Értékeld a hozzászólást!
0
0
fideszes!
Ne Orosházáról szövegeljek? Akkor melyik városról szeretnél hallani ahol a Fidesz lop-csal-hazudik? Bízom benne hogy a nép lát,és nem olyan elvakult mint te!
ezek vagytok-nak!
Nálad is tombol a kultúra és az “önálló gondolat”! Valami konkrét tényeket írjatok le légyszíves mint például: Orbán Vikike nyilatkozta: “Tizenkét éves kormányzásra készül Orbán Viktor. A Fidesz elnöke egy szűk körű értelmiségi találkozón azt mondta: az első két évben megszorításokat terveznek, “egyes csoportoknak rossz lesz, sokaknak sok minden fog fájni”, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tíz éves programot hajtanának végre.”!
Mindkét “tisztán látó” bér beírogatónak: Ilyen dolgokat mért nem tesztek közzé? Ja! Tudom: Mert akkor rájönnek az emberek hogy egy nagy HUM-BUK az egész Fidesz!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Ezt tudjátok! Mocskolódni, ellentéteket szítani. Persze a tények
makacs dolgok (pl.minusz 50 milla)és erről nem is szól a szoci reagálás.Kb. ezt vártam, meg kb. ennyi is telik tőlük. Varga és Fetser elvtársak a szakértelmet hol dugdosták nyolc évig?
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Szocpocok.
Nektek kéne fellépni ebben a dumaszínházban, mert ennyi hülyeséget még ők sem tudnak összehordani!
Pont ti dumáltok, mikor az iskolaösszevonásokat MIATTATOK kellett ORSZÁGSZERTE megcsinálni!?
Akik költsévetési adatokat hamisítanak 2006-tól a mai napig!!
“majd beleőrültem hogy két évig nem kormányozhattam”
Ezt a mára már megbukott, de még kukucskáló Feritek mondta!!!
Miért nem tudtatok kormányozni?? Talán akkor találtátok ki a hazugságokat?
Tavaly hány TANÁR LETT ELKÜLDVE AZ ÁLLÁSÁBÓL??? Ezzel kéne hencegni!!!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Az mszp sorsa hasonló a szdsz-hez, lassan szépen megszűnik .
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Kedves lali,zoli,és a többi bér hozzászóló!
Szerintem egyikőtöket sem szólítottam meg sértve vagy bántva!
Ti vagytok akik fröcsögtök ha kell ha nem!
Egyetlen érvet,saját gondolatot nem hoztok fel egy témában sem.
Egyszerűen azt szajkózzátok amit hazug vezéretek és kutyáik a szátokba adtak!
A ti kedvetekért ide is felteszem az egyik fórumozónak adott válaszomat kérdéses ügyekben!
Sajnos volt tisztogatás kicsiny városunkban. Nevek nélkül említenék pár embert akiket érintett. Szociális gondozó hölgy,kórházi ápolók,iskola igazgató,Szociális intézmény igazgató,Kórházi vezetők.
Orbán igazmondásáról egy 2008-as találkozón mondta ezeket:
” 2006-ban az emberek nem hitték el, hogy megszorítások kellenek, most viszont folyton azt hallják a miniszterelnök szájából, hogy nehéz helyzetben van a gazdaság, ezért tőle – mármint Orbán Viktortól – már elfogadnák a megszorítások szükségességét”,Azért dicsérte is a kormányt, például a munkahelyek “kifehérítése” ügyében.”.
Mintha azt ígérné folyamatosan hogy ő ad-ad és ad,és a kormány semmit nem tesz !Ezzel szemben ez az idézet teljesen mást mutat!
Onnan tudom hogy nem érdekli a Fideszt a nyugdíjasok helyzete mert például ők nem szavazták meg a parlamentben a 13. havi nyugdíjat illetve egy 2008-as idézetet had osszak meg veled
“Tizenkét éves kormányzásra készül Orbán Viktor. A Fidesz elnöke egy szűk körű értelmiségi találkozón azt mondta: az első két évben megszorításokat terveznek, “egyes csoportoknak rossz lesz, sokaknak sok minden fog fájni”, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tíz éves programot hajtanának végre.”.
A Mezgével kapcsolatban pedig számomra kicsit feltűnő hogy egy Fideszes városvezetés ( ingyen ajándékba ) átad a Fideszes Megyei vezetésnek egy iskolát és onnan pár hét elteltével eltűnnek ( mint később kiderült eladták )gépek.
A volt Mezgé Igazgatót szabálytalanul távolították el a helyéről ezért volt a munkaügyi per,és a pénzügyekkel annyi probléma volt hogy Pintér ( Nyilatkozatát illetve a bíróságon elhangzottakat idézem: “Hangoztatta, hogy a gazdálkodókkal szerződést kötöttek, amiben rögzítették, mire költik az összegeket. Ebből Pintér akkori elmondása szerint az ökocentrumot és a gyopárosi vendégházat fejlesztették.”) Nem sokkal később a jegyzőtől kaptak egy levelet, melyre válaszul részletesen elszámoltak a pénzekkel. Ezután történt, hogy felfüggesztették állásából az ellene folyó vizsgálat időtartamára, azzal az indoklással, hogy a vizsgálat menetét ne akadályozza, és nehogy iratokat semmisítsen meg.
Ez egy olcsó politikai húzás volt a jobb oldal részéről.
Az iskola összevonást az MSZP ellenezte mert az nem megoldás az oktatás színvonalának javítására,és pénz spórolás ( ez volt az indok )szempontjából sem jó ( főleg hogy több bért kell kifizetni a + vezetők miatt ). Véletlenül pedig Pusztainé Lett az összevont iskolák főigazgatója aki köztudottan jobb oldali szimpatizáns,csakúgy mint kedves férje aki “véletlenül” ki lett nevezve a PMK ( Művelődési Központ ) Igazgatójává,és rögtön át is lett szervezve az egész nehogy le lehessen váltani őt!
Viktor igenis lázító beszédeket tartott ( Csak egy idézet tőle “Szeretnénk, ha világossá válna a gyermekeink számára, csak olyan nemzetek polgárai lehetnek szabadok, akik képesek harcolni saját emberi méltóságukért, ha kell”.). Ez mi ha nem lázítás? A többi beszédje tele van burkoltan célzott kijelentésekkel amely magával ragadja azokat az embereket akik nem nyitott szemmel fülelnek.
Gyurcsánnyal kapcsolatos nézetei és tettei :
“Gyurcsány Ferencről valóban azt mondta, hogy “hülye, idióta, lássuk be”, és a balatonőszödi beszédet hozta fel példaként. ”
Így nem nyilatkozhat egy olyan ember aki az ország példaképe akar lenni!
A kiszivárogtatással kapcsolatosan azt mesélte,:” hogy pénteken a repülőtéren volt, mert Szájer Józseffel készült Brüsszelbe, amikor Kósa Lajos felhívta, és lejátszotta neki a hanganyagot, mire ők pezsgőt bontottak. Valaki közbevetette, hogy a hangfelvétel vasárnap került a sajtóhoz, erre úgy reagált: “akkor lehet, hogy rosszul emlékszem”, majd témát váltott”.”Arról beszélt, hogy megérti azt a szituációt, amely miatt a beszéd elhangzott, vagyis hogy a miniszterelnök szavait a szocialista képviselők nem értették meg, és ezen hergelte fel magát”.
Orbán Szociális és emberbaráti érzékenységéről egy idézet :
“Majdani kormányfőként továbbra is az aktívakra akar támaszkodni, a vállalkozókra a középrétegekre,az inaktívak közül pedig olyanokat emelne be, akiket az állami szerepvállalással, az ingyenes felsőoktatással és az ingyenes egészségüggyel meg tud tartani, a márciusi népszavazáson igennel szavazók közül. Az egészségügyről egyébként azt mondta: átalakítanák a jelenlegi rendszert, de az még dilemma, hogy a hozzájárulást adóvá vagy járulékká alakítsák-e át”.
Én mintha nem hallottam volna hogy ezekről nyilatkozik akár ő maga,akár a Dancsó,vagy a Szíjjártó!
De azt folyamatosan hallom hogy ez nem jó,az nem jó,meg amúgy is minden rossz amit nem ő csinál. Tudom egy tökéletes ember a Viktor,de mint tudjuk tökéletes emberek csak a mesében léteznek. Kérdem hány évesek vagytok hogy hisztek a mesékben?
Végül csak szeretném közölni hogy ezeket az információkat mindet a különböző sajtókban olvastam,és az interneten is találkoztam velük.
Lehet gondolkodni,rágódni és természetesen fröcsögni!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
szonda Te,hogy látod a helyzetet?Én úgy látom,hogy rendszerváltás kell.
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Szonda!
Nem vagyok bér hozzászóló!!!
Talán magadból indultál ki!
Ja, és nem fröcsögök!
Nem kaptam választ: Mennyi tanár veszítette el az állását tavaly???
Jaaa, véletlen ezt nem találtad meg?!?
Aki fröcsög az te vagy!!
Beszéltél te egyáltalán nyugdíjasokkal? Jóhogy nem Orbán Viktorra kensz már mindent! Kik is voltak kormányon 8 évig???
Te/ti jöttök mindig egyforma dumával, nem veszitek már végre észre hogy akik mszp-re szavaztak, már azok is köpködnek titeket?!
Egyetlen érvet,saját gondolatot nem hoztok fel egy témában sem.NEEEEM???
Azt nem is kell érvelni hogy ELQRTATOK mindent!
Ha annyira jók vagytok akkor miért tart itt az ország???
Hogyan jutottunk el ide??
Meg van mindenünk: föld, víz,stb.. ti még ezt is eladnátok!
Tudom, biztos a mocskos Fidesz és a Jobbik akik elcseszték az egészet.
Kíváncsi lennék az arcotokra, mikor az a rengeteg felháborodott ember elmenne a házatok elé, meg a tönkretett parasztemberek, nyugdíjasok, és “megkérdeznék” hogy hogyan züllesztettétek le az országot.
A Fdesz lop,csal,hazudik??? Van képed ilyeneket írni ennyi napvilágra került mutyi, meg lopás után?
SZÁNALMAS!!!
Még egyszer: NEM vagyok bér hozzászóló, csak egy egyszerű ember Orosházáról.
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Tisztelt Összefogás!
Semmi más nem kell ebben az országban mint az hogy belássák a politikai elitet képező emberek hogy együtt működve többre vihetik mint acsarkodással,szítással és uszítással. De addig amíg az ellenzéki pártok elhatárolódnak mindennemű felkéréstől és együttműködéstől addig nem lesz változás.Hiába akar
(számadatokkal is alátámasztva )fejlődést a kormány ha az ellenzéknek csak a hatalom megszerzése ,a lakosság megosztása a fontos!
Kedves zoli !
Rendben válaszolok neked hogy Orosházán hányan vesztették el az állásukat a drága Fidesz miatt, vagy inkább országos adatot közöljek ahol is a kedves jobb oldal tisztogatott és úgy küldték el a szakembereket,esetleg arra vagy kíváncsi hogy az Orbán hatalomvágya mennyire játszott közre a munkahelyek megszűnésében?
Kérded hogy jutott ide az ország! Válaszom a vizit díj példaként! Megvezették az embereket a 300ft-okkal a drága ellenzéki képviselők,nagyon sok emberrel beszélgettem akiknek kivétel nélkül az volt a véleményük hogy butaság volt hogy megszavazták az eltörlését!
Tehát a válaszom: A Fidesz hatalomvágya,a folytonos ” azért se támogassuk mert a baloldal ötlete” hozzáállás segített hogy az ország ide jutott!
Szerinted a Viktorka egy talpig becsületes mindenek felett álló valaki? Szerintem egy Diktátor szerepre készülő hatalommániás!
Nem tudom figyelted e hogy egyszer sem írtam sehol hogy az MSZP tökéletes! Nem az! De annál nagyobb tolvaj-hazug nincs aki azt állítja önmagáról hogy hibátlan!
Csak hogy tudd az Orbán-Torgyán idején kezdték el azokat a dolgokat amibe a Zushlag ( és rövidesen a Szíjjártó ) belebukott! Azt mondom hogy az összes ilyennek a börtönben a helye,de van egy olyan gyanúm ( illetve az általam olvasott-hallott hírek szerint ) ,hogy a Fidesz taglétszáma lecsökkenne a felére minimum ebben az esetben.
Most sem írtál semmi saját gondolatot,csak vagdalódzol azokkal a szavakkal amiket már pár alkalommal elmondott a “Nagyvezír”,és még csodálkozol hogy bér hozzászólónak tűnsz?
Egy ötlet tőlem neked: Ha hiszed ha nem a Hír Tv-n kívül van más televízió adó ahol nem agyat mosnak ( például NATIONAL GEOGRAPHIC ),javaslom nézz meg párat!
Látom hogy egy értelmes politikai vitára te sem vagy méltó,mert hisztizel csak és kikéred magadnak azokat amiket te állítasz másokról!
Ezért be is fejeztem a neked szóló írásokat,mert egyre szánalmasabbnak tűnsz!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
szonda!
Elhiszem hogy te kegyetlenül okos vagy, meg hogy nézel ilyen csatornákat. Képzeld el én is.
Ehhez képest a kérdésemre nem válaszoltál!
Ezek után még én vagyok szánalmas…
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Kedves zOLI!
Hogy mennyi pedagógus veszítette el az állását? Kb.10,000 státusz szünt meg 2008-2009-ben, ez kb.8000 pedagógust jelent. De ez nem jelenti,hogy ennyien munkanélküliek, ebben rengeteg nyugdíjas szerepel. A fennmaradókat átképzésekkel segítik visszatérni a munka világába. Ez a szám nem az MSZP-nek köszönhető, hanem a gyermekek létszámának csökkenésének, összevonásoknak, és a gazdasági válságnak köszönhető. Így járt minden ország a világon. A gazdasági válságról nem Gyurcsány tehet,szerintem, de néhányan neki címzik.
Értékeld a hozzászólást!
0
0