Az Orosházához ezer szállal kötődő Győry Vilmos evangélikus lelkész fordítását használják ma is.
125 éve, 1885. április 14-én fejezte be rendkívül gazdag, azonban mindössze 47 évig tartó földi pályafutását Győry Vilmos, aki 1862-től 1876-ig orosházi, majd haláláig pesti magyar lelkész volt. Egyik kortársa azt írta róla, hogy olyan humanizmus hatotta át minden cselekedetét, amelyhez hasonló csak az apostoloké volt. Életét küldetésnek, munkáját hivatásnak érezte, ifjú korától igyekezett felismerni az erkölcsileg is értékes célokat.
Kiváló képességével hittel szolgálta nemzete és egyháza ügyét. Miután 1860-ban elvégezte a protestáns teológiát, Berlinbe utazott további stúdiumokra. Ott kapta meg Székács József bányakerületi püspök levelét, hogy foglalja el mellette a segédlelkészi állást.
Aztán 1862 szeptemberétől életének új fejezete kezdődött. Magyarország legnépesebb magyar evangélikus egyházközsége, az orosházi hívta meg lelkésznek. Bár jövedelme ugrásszerűen megnőtt, ott kellett hagynia a pezsgő fővárosi szellemi életet és menyasszonyjelöltjét, Székács Etelkát, Székács püspök lányát, aki később, 1863-as házasságkötésük után, követte férjét a tágas parókiára.
Teljes életútjának ismeretében biztonsággal állíthatjuk, Győry Vilmos pályafutásának legboldogabb időszakát Orosházán töltötte. Tekintélyes lelkésztársa, Torkos Károly mellett ő is közkedveltté vált a falu lakóinak körében, szerették gondolatgazdag prédikációit, megnyerő modorát. Arcának vonzó külseje, nyílt tekintete, lelki szépségének és tisztaságának tükre volt.
Az előkelő fővárosi körök után jól feltalálta magát az orosházi nép között. Szakadatlanul dolgozott, lelkiismeretesen végzett napi lelkészi munkája mellett jelen volt az ország szellemi életében, mintegy ötven önálló kötete került ki a nyomdákból. A vallásos érzés megtestesülését látjuk egyházi irodalmi munkáiban, a családi életből vett hangot elbeszélő műveiben, gyermekszeretetét érezzük az általa írt gyermek- és ifjúsági könyvekben.
Sikereit műfordításaival tetézte, melyekkel leginkább országos nevet szerzett magának. A német, francia és olasz nyelv jó elsajátítása mellett megtanult angolul, spanyolul, svédül, latinul, görögül és héberül, foglalkozott a szanszkrit nyelvvel is. Fordított Molière-vígjátékokat, a svéd Frithiof mondát, a spanyolok közül Calderont és Moretot, Shakespeare-től a Minden jó, ha jó a vége című darabot.
Orosházi éveiben, 1868-ban a Kisfaludy Társaság rendes, 1872-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta.
Itteni munkásságának legmaradandóbb alkotása, hogy 1873-tól 1876-ig lefordította és meg is jelentette a spanyol Cervantes Don Quijote című négy kötetes művét, amelynek mai kiadásait is az ő fordítása alapján közlik.
Gyermekei Orosházán, a parókián születtek: Margit zenetanár, Ilona írónő, Loránd jogot végzett földművelésügyi miniszter, Elemér gazdatiszt volt. Mikor Székács József meghalt, a Pesti Magyar Evangélikus Gyülekezet egyhangúlag hívta meg helyére Győry Vilmost. Fővárosi élete és szolgálata azonban már mindössze csak kilenc esztendőre terjedt. Halála, felekezetre való tekintet nélkül, óriási részvétet keltett.
Az Orosházi Evangélikus Egyházközség Ábrányi Lajossal, a Polgári Olvasókör Oskó Lajossal festette meg Győry Vilmos portréját. 1932-ben teret neveztek el róla, s ugyancsak az ő nevét viseli az evangélikus templomunk déli karzatán kialakított terem.
1969-ben id. Koszorús Oszkár írta meg pályaképét a Békési Élet című folyóiratban, 1993-ban Elek László önálló kötetet tett közzé róla, 2002-ben kövön örökítettük meg nevét egyháztörténeti emlékparkunkban. Volt lakhelye, a ma Győry Vilmos tér 3. számot viselő parókia falára az elmúlt másfél évtizedben egy magyar és egy spanyol nyelvű emléktábla került.
