- hirdetés -

Sensei Zsiga Zsolt számolt be a 2009-es eredményekről.
– Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az egyesület nagyon sikeres évet zárt – mondja az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör mestere, aki külön büszke arra,  hogy versenyeredményeik mellett beindítottak egy új szakosztályt.
– A karate mellett versenyeken bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket és hoztak országos eredményeket aerobikos sportolóink is. Ebben a mai gazdasági helyzetben, amikor nagy múltú klubok válnak egy szakosztályos egyesületté, akkor egy új szakosztályt indítani nem kis dolog. Részt vettünk az amatőr aerobik országos versenysorozat öt versenyén, ebből egyet Orosházára is el sikerült hoznunk. A budaörsi döntőben három csapattal képviseltettük magunkat. A „Kisbajnokok” formáció (junior korosztály) dance kategóriában 4., step kategóriában 2. helyezést ért el. Szintén ezüstéremmel zárta a döntőt a +18 korosztályban és step kategóriában versenyző „Amazonok” csapat. Szerintem az aerobikosok fényes jövő előtt állnak.

A karatésok elérték a legfőbb célokat

A karatésok több versenyre is eljutottak. Ezek közül a legrangosabb a franciaországi verseny, a hollandiai EB, az Osztrák Nyílt Bajnokság, a Magyar Bajnokság, és az ugyancsak hazánkban rendezett világbajnokság volt.
– Karatéban 18 versenyen vettünk részt a legkisebb korcsoporttól a felnőttekig.  Hollandiából Olasz Attila révén ezüst, Hajdú Edit és Dér Tamás révén bronzéremmel tértünk haza. Ausztriában gyermek korcsoportban Berei Béla, a juniorok közt pedig ifj. Zsiga Zsolt diadalmaskodott.
A világbajnokság nem egészen úgy sikerült ahogyan tervezték, de itt sem vallottak szégyent:
– Orbán Tibi a nyolc közé jutásért esett ki és ha hozzávesszük, hogy a világ 128 legjobbja közül verekedte magát idáig, akkor ez sem lebecsülendő eredmény. Voltak még magyar bajnoki címek és számos értékes siker, de nem szeretnék most minden érmes helyezést felsorolni. Idén is megtartottuk a már hagyományos nemzetközi edzőtáborunkat és részt vettek a versenyzőink övvizsgákon. Tapolcán Bende Flóri és ifj. Zsiga Zsolt első danra vizsgáztak. Összességében az idei 18 versenyen 82 érmet szereztünk.
Gyarapodott az egyesület, hisz 2009-ben 167-re emelkedett a taglétszám, ebből 113 a karatés. Zsiga Zsolt elmondta, hogy emellett örvendetesen gyarapszik pártoló tagjaik száma is, akikre szükség is van, hisz nagy feladatok állnak  versenyzőik előtt 2010-ben.
– Előzetes terveink szerint ismét lesz Orosházán országos szintű aerobik és karate verseny, valamint nagyon bízom benne, hogy sikerül a nyár folyamán Gyopárosra hoznunk egy országos mozgásfesztivált is. Őszinte szívvel köszönöm az önkormányzat és minden támogató segítségét. Bízom benne, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is számíthatunk rájuk és együtt öregbíthetjük Orosháza sportjának hírnevét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.