- hirdetés -

A volt táncsicsos diák gondolt egy merészet, és bekopogott a Magyar Televízióhoz. És immár nyolc éve a Telesport oszlopos tagja.
Sikerült december leghidegebb napját kiválasztanunk a beszélgetésre. A munkahelyén, a Magyar Televízióban találkozunk, mert az esti sporthíreket aznap Török Olivértől hallhatják a nézők. Vasárnap lévén a hatalmas épültben alig vannak emberek. Az egyik emeleti szobában ülünk le, melynek ajtaján nagy betűkkel ez áll: SZTÁRSÁV.

Török Olivér
Török Olivér
– A Sztársávban szeptember óta dolgozom, és nagyon élvezem a műsort. Korábban már szerepeltem a szórakoztató osztályon, és látták, hogy nagyon lelkes vagyok. Érdeklődöm a szórakoztató műfaj iránt is, megkérdezték, hogy besegítenék-e. Élvezem, mert olyan emberekkel találkozhattam eddig, mint Müller Péter, Mácsai Pál, Koltai Róbert, Dés László, Szikora Robi. Óriási élmény. Az olyan érzés volt, mint találkozni annak idején Knézyékkel.  A művészvilág, a színház, a zene, a kultúra is foglalkoztat – magyarázza, miközben hellyel kínál.
Hosszú út vezetett idáig. Olivér Aradon született, majd a forradalom után édesapjával  Orosházára települtek. Édesanyja egy betegség miatt már korábban átjött, így a család egy év távollét után élhetett újra együtt. A középiskolás évek már itt, a Táncsics Mihály Gimnáziumban teltek, majd 2001-ben Szegeden, bölcsészszakon diplomázott.

A gombfocitól a Telesportig

– A riporterkedés tudat alatt mindig bennem volt. Gyerekkoromban szerettem egyedül gombfocizni, később lehalkítottam a tévét, és úgy közvetítettem a meccseket. Apukámnak köszönhetem az egészet. Nyolcvankettőben, amikor hét éves voltam, odahívott a tévé elé, hogy nézzem meg a spanyolországi világbajnokság Magyarország-Salvador mérkőzését. Tíz egyre nyertünk, és Kiss Laci góljaira a mai napig emlékszem. Az volt az első sportélményem – idézi fel Olivér a kezdeteket.
– Onnantól kezdve minden focieseményt megnéztem. Majd jött a nyolcvannégyes Európa bajnokság, aztán nyolcvanhatban Mexikó, amikor megint érdemes volt a magyarokért szurkolni. A sport nagyon jó dolog, szeretem, felnézek a sportolókra. Sajnálom, hogy én nem lettem élsportoló. Fociztam is, teniszeztem is, de azon voltunk a szülőkkel, hogy inkább végezzek el egy egyetemet, „legyen egy rendes szakmám”, tanuljak nyelveket. Az egyetemen volt egy angol, egy olasz és egy drámai színháztudományi szakom, majd diploma után elkezdtem egy Havas Henrik-féle riporter-tanfolyamot. Itt nagyjából el lehetett sajátítani az alapokat.

Fordította a magyar-román kommentjeit

Aztán gondolt egy nagyot és merészet, és bekopogtatott a Telesport szerkesztőségének ajtaján. Hogy mi kellett ehhez? Önbizalom? Bátorság? Belső motiváció? Talán mindhárom egyszerre…
– Önbizalmam igazán nem volt soha.  Néha még most is önbizalomhiánnyal küszködök, de már azért több van, mint korábban. Az a lépés tőlem egy elszántság volt, egy belső motiváció, amit nem tudtam megmutatni a külvilágnak. Nagyon akartam, hogy sikerüljön! Bekopogtattam, elmondtam, hogy milyen végzettségeim vannak, és hogy nagyon szeretnék itt dolgozni. Engedjék, hogy bizonyítsak! Közölték, hogy fizetést nem tudnak adni, de, ha így is jó, akkor kapok két-három hónap próbaidőt. Az első nap után olyan fáradt voltam, mint még soha. Fordítanom kellett egy magyar-román meccs internetes hozzászólásait.

Énekes szerepben kollégáival, Bényi Ildikóval és Egri Viktorral egy éve szilveszterkor
Énekes szerepben kollégáival, Bényi Ildikóval és Egri Viktorral egy éve szilveszterkor
A lépcsőfokok azért itt is megvoltak, hiszen kávéhordással kezdte a fiatalember, illetve zoknivásárlással. Néhány hónapos ott tartózkodás után ugyanis örömmel tette meg azt is, amikor az egyik idősebb riporter a piacra küldte zoknit vásárolni, mert nyár lévén neki nem volt, és felvétel közben kilátszott volna a bokája…
– Egy évnek kellett eltelnie, hogy interjút készítsek, majd elkezdtem szövegeket is írni. Három év kellett ahhoz, hogy megszólalhassak egy anyagban: a hangomat is hallják a nézők, ne csak a nevem legyen kiírva. De beszédtanárhoz is kellett járnom. Ha riporteriskolából jön valaki, még nem biztos, hogy úgy fekszik a hanglejtése, vagy olyan az orgánuma, ami megfelelne az elvárásoknak. Van egy képernyőbizottság, aki eldönti, hogy ki alkalmas és ki nem. Nálam is nagyon nagy változások vannak 2002 óta. Meghallgattam néhány régi anyagomat, amikor az archívumban böngésztem, és szörnyülködtem, hogy hogyan is engedték, hogy narrációt mondjak – meséli nevetve.

A szakma csúcsa: az olimpia

– Minden sportriporter azt célozza meg, hogy egyszer egy olimpiára eljusson. Aztán még egyszer, kétszer, háromszor, amennyiszer csak lehet. A sportriporter életében az Európa bajnokság, világbajnokság, olimpia a sorrend. De ez a három esemény a legfontosabb egy sportoló életében is. Világbajnokságon még nem voltam, foci Eb-n viszont igen, tavaly. Ott nem közvetítettem, hanem elküldtek Bécsbe, hogy nézzem meg az Ausztria – Németország mérkőzést. A tévén keresztül állítólag az egy nagyon gyenge, rossz színvonalú meccs volt. Egy nullára nyertek a németek Ballack gójával. Szabadrúgásból bombázott be az osztrákok kapujába. A helyszínen viszont nagyon jó hangulat volt! 2006-ban a Margitszigeten, az úszó Eb-n szinkronúszást közvetítettem, majd tavaly riporterként Moszkvában voltam, a Bajnokok Ligája döntőjén. (Manchester United- Chelsea). Szintén tavaly, Mérei Andrea kolléganőmmel a labdarúgó Európa bajnokság műsorait vezettük.
Nyolc éve dolgozom itt, úgy érzem most érett az be, hogy eljuthattam egy olimpiára. Ez így ideális. Az előzőn nem kerültem be az utazó csapatba sajnos. Az itthoniakkal összefoglalókat gyártottunk. Azt gondolom, hogy a szakma csúcsának lehet nevezni, ha valaki kijut egy olimpiára és onnan tudósíthat. Pekingből focit, súlyemelést és díjugratást közvetítettem. Fantasztikus volt!  Kína egy teljesen más kultúra. Mikor jut el az ember ilyen helyre, ha nem itt dolgozik? A kínaiak tényleg mindent megtettek, hogy jól sikerüljön. Hihetetlen rend és fegyelem uralkodott mindenhol. Még a metró megállóban is, ahol a peronőr „libasorba” állított minket, és így szabadott csak felszállni a metróra. Nem értettünk semmit abból, amit mondott, de mosolyogva elmutogatta. Nem csoda, hogy Kína az egyik legfejlődőképesebb ország!

Knézy Jenő

– Amikor a tévéhez kerültem, Knézy Jenőnek kétszer mutatkoztam be. Nem azért, mert elfelejtettem, hogy bemutatkoztam-e, hanem, hogy ő vajon tudja-e, hogy én bemutatkoztam neki. Nem nagyon szólt hozzám, és gondoltam, hogy tán csak nem felejtette-e el Jenő bácsi!? Meg olyan furcsán nézett rám, ezért odamentem hozzá még egyszer. Tudom Olikám, már bemutatkoztál – felelte. Gyerekfejjel egy olyan világba csöppentem, amit csak a tévéből ismertem addig. És ott volt Knézy Jenő, aki szerintem minden idők legjobb sportriportere. Sokan szerették, sokan nem, mert ő kritizálta a magyar futballt. Egyetértettem vele. Ha gyenge egy magyar foci, akkor kritizálja. Ő megteheti, mert ő Knézy Jenő.

Szereti maga irányítani a dolgokat: kettősfogathajtó versenyen
Szereti maga irányítani a dolgokat: kettősfogathajtó versenyen
– Ha én közvetítenék meccset, én nem tehetném meg, hogy megjegyzéseket tegyek egy-egy játékosra. Nagyon sok évnek kell eltelnie, hogy valaki megközelítse az ő szintjét. Rengeteget jártam vele meccsekre, forgatásokra. Figyeltem, ahogy kérdez, ahogy közvetít. Nagyon felkészült, nagyon precíz ember volt, aki óriási tapasztalattal és rutinnal rendelkezett. Az a baj, hogy csak két évig dolgozhattunk együtt, mert ő 2003-ban meghalt. Még mindig nagyon hiányzik! Bármit kért, megcsináltam. Olyan jegyzeteket adott át, amelyeket a mai napig a vitrinben őrzök. Híres volt arról, ahogy az összeállításokat elkészítette. Filctollal kiszínezte, odaírta a játékosokat, a cseréket letakarta. Nagyon sokat lehet tőle tanulni még mindig! Aztán próbáltam megállni a saját lábaimon.

Az olimpia sem ér annyit, mint a lányom

– Nagyon változatos ez a munka. A mostani műsorvezetésre úgy fogok felkészülni, hogy átmegyek a másik épületbe, ahol a newsroom van, vagyis a hírszoba. Ott beszélgetek a szerkesztő asszonnyal, aki elmondja, hogy milyen hírekre számíthatunk a mai napon a sporthírekben. Megnézem az anyagokat, elolvasom a hírt, és az alapján írok egy felkonferáló szöveget. Ezt átveszi a szerkesztő, megnézi, lektorálja, esetleg ad néhány ötletet, hogy még mi kerüljön bele, és így áll össze a megfogalmazás. Nagyon jó a telesportos csapat, szeretek velük dolgozni. Tavaly megszületett a kislányom, és egy év alatt sok minden átértékelődött bennem. Már ő a legfontosabb!  Imádom a szakmám, de úgy érzem, egy interjú, egy olimpiai közvetítés öröme sem ér annyit, mint Lotti egyetlen mosolya! – mondja szintén mosolyogva a sokoldalú tévés, aki mindenek előtt ma már büszke édesapa.
A „sztársávos” ajtó becsukódik mögöttünk, és indulunk vissza, a hosszú, üres folyosókon. A sportosztályon már várják. Az esti hírek után az m1-en, majd fél órával később az m2-n is élőben jelentkezik a műsorvezető: Török Olivér.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.