Kornél új élete

Orosházán találta meg azt a nyugalmat, melyet oly régóta keresett már.

Kornél (kérte, hogy csak keresztnevén szólítsuk) az orosházi hajléktalanszálló lakója, immár két éve. Élete során nagyon sok jóban volt része, de megjárta a poklot is. Bevallotta, azt, hogy most hajléktalan csak magának köszönheti. Az alkohol rabságába került, élete innentől kezdve elindult a lejtőn.

Budapesten élt, dolgozott taxisofőrként, buszvezetőként, vendéglátósként és még sok helyen, de munkaidőben sohasem ivott. Sok értékes embert megismert, Jordán Tamástól kezdve a Mikroszkóp színpados csapatig. Zajlott az élet, ment a pörgés. Munka után pedig az ivás. Mindvégig tudta, ez így nem mehet tovább. Többször kért orvosi segítséget, hogy megszabaduljon e káros szenvedélyétől, mégsem sikerült. Aztán egy napon úgy döntött, magától próbálja meg elérni azt, ami máshogyan nem sikerült. Januárban lesz második éve, hogy nem iszik.

Kornél sok mindent másképp tenne (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kornél ma már nagyon sok mindent másképp tenne (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kornél alkoholproblémája úgy 15 évvel ezelőtt kezdődött, jórészt feszültségoldásra használta. Munka után a kollégákkal beültek egy-egy felest meginni, majd egyre többet, végül már nem volt visszaút. Az ital miatt háromszor vált, mindig tudta, hogy ő volt a hibás, ezért mindent otthagyott. Nulláról kezdte újra az életét, de mindig ugyanabba a gödörbe jutott vissza.

Vonattal érkezett az új élet

Két évvel ezelőtt Kornélnak annyira elege lett mindenből, de inkább magából, hogy felszállt egy vonatra, amely Orosházára hozta. Békés megyét jól ismerte, hiszen itt élnek rokonai, (bár nem tartja velük a kapcsolatot), azonban városunkban sohasem járt. Élete viszont gyökeresen megváltozott itt, mint mondta ennek a városnak köszönheti új életét.

Kornél, miután leszállt a vonatról, elindult, ő sem tudta merre viszi útja, hiszen nem ismert itt senkit. Bolyongott a városban, de annyira kimerült volt és fázott, hogy meglátván a kórházat besétált oda. A sürgősségi osztályon éppen Dr. Mahmoud Ahmed Toufick osztályvezető főorvos volt az ügyeletes, Kornél míg él nem felejti el az orvosnak, amit érte tett. Neki köszönheti azt, hogy elindult a jó úton. Néhány napos kórházi kezelés után a főorvos azt ajánlotta neki, keresse fel a hajléktalanszállót.

Az első lépés

Így is tett. Miután berendezkedett, adódott egy alkalmi munka is, mivel pénze nem volt, így elvállalta. Néhány nap múlva végeztek a munkával, megkapták a fizetést és megbeszélték a többiekkel, hogy ezt meg kell ünnepelni, inni kell valamit. De valahogy úgy jött ki a lépés, hogy mindenki nagyon fáradt volt, ő is, így elmaradt az ünneplés.

Kornél azóta nem iszik, hisz az, hogy a zsebében lapult a pénz és mégsem ivott, hatalmas erőt adott neki a folytatáshoz. Mint mondta, tagadná, ha azt mondaná, hogy könnyű volt megállni, hogy ne nyúljon a pohár után. De egy újabb nap mindig erőt adott a következőhöz. Új időszámítás kezdődött el az életében, tiszta fejjel.

Kornél mindenképpen itt akar maradni a városban, a fővárosba nem vágyik vissza. Öt éve rokkantnyugdíjas, a munka viszont nagyon hiányzik neki. Sok szakmát tanult ki az évek alatt, míg közbe nem jött az alkohol.

Úgy véli, ha akkor nem jön a vonat és hozza őt Orosházára, a romboló életet tovább folytatta volna. Számára ez a város a nyugalom szigete, itt találta meg azt a békességet, amit oly régóta keresett. És most már biztos abban is, hogy jó irányba viszi a víz. Csak azt kell megnéznie, hogy hol száll ki ebből a sodrásból és azt, hogyan teszi.

Tiszta fejjel az ünnep is más

Kornélnak van egy fia, és két unokája, akiket eddig csak az interneten, egy közösségi oldalon látott. Még az esküvőre sem hívták meg, melyen nem csodálkozik, hisz akkor már a lejtő legalján volt. Nem haraggal váltak el, Kornél tisztában volt azzal, hogy fia szégyelli, hogy az apja ilyen életet él.

Viszont egyelőre még nem akarja felvenni vele a kapcsolatot, bizonyítani szeretne még, mert ez az ital nélküli két év még nem olyan hosszú idő. Kornél számára amióta nem iszik, a karácsony  nagyon sokat jelent. Átértékelődött benne az egész élete.

És hogy mit tenne másképpen? Természetesen nem inna, és komolyabban venné azokat az apró jeleket, melyeket a környezete jelzett számára, hogy változtatni és változnia kellene. Ezt nem tette meg és ezért nagyon kevés ember maradt mellette. És ez fájdalmas számára, hiszen, akik elmaradt mellőle, azok életének egy korszakát is magukkal vitték a szép emlékekkel együtt. De, mint mondta: „ezért csak én vagyok a hibás”, azért változtatott, hogy ez ne történhessen meg vele soha többé.

Karácsony a családdal

Arra a kérdésemre hogy ha kérhetne valamit karácsonyra, mi lenne az, Kornél egyből rávágta: az, hogy találkozhasson a fiával és családjával.

És ez még nem is oly elérhetetlen kérés. Az átélt évek miatt azonban mindketten félnek megtenni azt az első lépést. Kornél fiában talán kétségek vannak, hogy a sok átivott év után az édesapja valóban megváltozhat, Kornél pedig bizonyítani szeretne még önmagának is. Az évek azonban telnek, valakinek azt az egy lépést mindenképpen meg kellene tennie, hiszen az újabb találkozásig elmúlt esztendőket sem tudja visszahozni senki.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás