50 éves a Szokolay Bálint Madrigál Kórus. Fergeteges hangverseny, szép ünnep a leszármazottakkal, régi kórustagokkal.
Kár, hogy a fotók semmit nem adnak vissza azokból a hangokból, amelyeket akkor hallottunk, amikor a géppel a fotós kattintott. Mert akkor pompás dallamok hangjait, a hálás tapsokét, a meghatottság, az ünnepélyesség, a csodálat, a jó érzések sóhajainak hangjait rögzíthették volna a szombati koncert ideje alatt.
50 éves az orosházi Szokolay Bálint Madrigál Kórus, és ebből az alkalomból Szokolay-esttel tisztelegtek a kórus alapítójának és névadójának emléke előtt. Mindenki Bálint bácsiként ismerte őt, aki 30 évvel ezelőtt költözött el Orosházáról, és új lakhelyén, Solymáron is kórust alapított, amely ma szintén az ő nevét viseli. Karnagyuk, Blazsek Andrea is jelen volt az eseményen, és vezényelt is egy művet.
Bálint bácsi fia, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, Orosháza díszpolgára sok művel ajándékozta meg már eddig is a kórust, erre az alkalomra újabb kettővel, amelyeket maga dirigált. Megható pillanatokkal emlékezett édesapjára, és – mint sokszor – előszeretettel idézte Kodály Zoltánt. Valódi öröm lehetett számára, a közönségnek pedig igazi zenei csemege, hogy egy esten hallhatta a Liszt-díjas Szokolay Balázs zongoraművészt, és a negyedik generáció képviseletében Szokolay Ádámot, aki ifjú kora ellenére több elismerés, és ösztöndíj birtokosa.
A fél évszázados kórust Németh Béla polgármester is köszöntötte, és méltatta szerepüket a város kulturális életében. Nagyszerűen énekelt a kórus, kiegészülve az alkalomra írott Korál-Himnusz és Hála Ének szerzemény (és régi dallamok) erejéig egykori madrigálosokkal, valamint a Táncsics gimnázium ifjú kóristáival. Mintha ünnepi fények csillantak volna meg a szólamokban, úgy állt helyt az évfordulós hangversenyen a madrigál.
Kétség nem fért hozzá, hogy a felszálló ágban lévő kórus nekivág az újabb ötven, vagy ki tudja, hány évnek, és fényes sikereit megismétli. A kórustörténetet Fehér Béla egyesületi elnöktől hallottuk, aki az ünnepi vacsorán annak a reményének adott hangot, hogy újabb lendületet ad a közös munkának ez a szép évforduló, és a figyelem, amelyet élveznek.
Mosolygó Miklós karnagy büszkén állhatott kórusa előtt, bár vele kapcsolatban tréfásan többször is szóba került a szőrösszívűség, ha a tiszta hangokról volt szó, de ez el is várható egy igényes szakmai vezetőtől. Hasonlóan igényes karnagyokként említhették Dinnyés István címzetes igazgatót, Pechan Zoltán igazgatót, Szabó Verát és Baliga Ádámot.
Az művelődési ház előterében december 4-ig tekinthetik meg a kórus elmúlt 50 évének emlékeit.
Kórustörténet Fehér Béla egyesületi elnöktől, mely alapján sok egykori kórustag nosztalgiázhat.
50 éves az Orosházi Szokolay Bálint Madrigál Kórus
Tisztelt Közönségünk!
Engedjék meg, hogy Sütő András sorait idézzem a mai este mottójaként:
„Aki nem tud énekelni, bizony nagyon szegény ember, ha még tele van is forintokkal a ládája. Kodály és Bartók feltarisznyált bennünket énekkel ezer esztendőre. Otthon, amikor valamelyikünk hosszú és magányos útra indult, öregeink azt kérdezték: Jól felöltöztél-e? Botod van-e? Hát éneket viszel-e magaddal? Vagyis védelmet a sötétség, az úti veszedelmek ellen! Ne hagyjátok az éneket! – Ne hagyjátok az éneket!”
Az elhangzott gondolat már 50 éve kíséri a Madrigál kórust. Az, hogy a mai ünnepen együtt örülhessünk a zenének, eleinknek és később már nekünk kellett legyőznünk a hosszú úton fel-felbukkanó veszedelmeket. Bizony kellettek olyan emberek, akik időnként, ha jelképesen is botot ragadnak és jól felvértezik magukat az úti veszedelmek ellen. Ötven éve alakult meg és azóta működik Orosházán a Madrigál Kórus. Nem hagytuk az éneket, már ötven éve nem hagyjuk az éneket.
Egy dalos ünnephez azonban ez kevés. Kell hozzá közönség is, aki támogatja az együttest, aki biztatást, elismerést nyújt, építő kritikával segíti a dalolókat. Ezen gondolatok jegyében szeretettel köszöntöm Önöket, köszönöm, hogy eljöttek velünk együtt ünnepelni és köszönöm, hogy Önök sem hagyják az éneket!
Kedves kórustagok! Köszönöm Nektek a sok szép emléket, az együtt végzett munka közösségkovácsoló erejének érzését, az együtténeklés örömét, a felszabadult szórakozás perceit. Nem tudom, Friedrich Schiller énekelt-e kórusban, de a következő két sora, mely szerint ”Semmivé lesz gond és bánat, Amíg a dal varázsa árad” – miránk, Madrigálosokra teljességgel igaznak bizonyul és némiképp meg is magyarázza, hogy miért nem teherként éljük meg a rendszeres próbára járást.
Az ilyen rendezvényeken a daloké, a zenéé a főszerep, de pár gondolattal idézzük fel az elmúlt ötven év kórus történetét. Magam egyidős vagyok a kórussal, emiatt a kezdetekről csak mások visszaemlékezése alapján tudok beszélni. Ez esetben tán a leghitelesebb forrás az alapító Szokolay Bálint leírása a kezdetekről.
„A Madrigál Kórus 1959. november 18-án 15 taggal alakult meg a Petőfi Művelődési Központban. A legfontosabb feltétel az volt, hogy a belépő tagot elsősorban a muzsika szeretete, az éneklés öröme hozza közénk, ne pedig a szereplési vágy. A kórus távolabbi célkitűzése ugyanis az volt, hogy a komolyzene befogadására minél nagyobb tömegeket megnyerjünk és neveljünk. Mindezek reményében, az egymás iránti bizalom és szeretet jegyében kezdtük meg működésünket.”
Többen énekelnek ma is köztünk, akik Bálint bácsi idejében kezdtek járni a kórusba. Ők szavakkal, személyes példamutatásukkal közvetítik a fiatal dalos társak felé ezeket a kitűzött célokat.
Szokolay Bálint, aki bár 30 éve elköltözött Orosházáról és 12 éve még messzebbről figyeli-felügyeli szeretett Madrigál kórusát, a mai napig erőt sugároz, az ötven évvel ezelőtt legombolyított vezérfonal túlsó végén mindig érezzük óvó kezét. Hogy ki volt Bálint bácsi? Akik ismerték mind úgy említik, ahogy fia, Szokolay Sándor fogalmazta meg egykor:
„Álmainak megvalósításán fáradozó, igazában szinte megátalkodottan hívő, zavartan mosolygó, elbűvölően kedves ember, de nemesen – céljainak elhatározásában talán a legvonzóbban – erőszakos, lebeszélhetetlen volt. Mindenki Bálint bácsija.”
Bálint bácsi már nem ünnepelhet velünk, sajnos sok dalos társunk csak fentről figyelheti a Madrigál kórus munkásságát. Rájuk most is tisztelettel emlékezünk. Az alapítók közül sajnos már senki nem énekel közöttünk, de egyiküket, Pálfai Józsefet a régi tagokkal közösen együtt énekelt műveknél körünkben üdvözölhetjük.
A kezdeti Madrigál kórus lelkesedését hamar sikerek koronázták, Bálint bácsi együttese szívesen látott résztvevője lett az akkoriban legrangosabbnak számító pécsi fesztiválokon. Az 1966-ban induló Kóruspódium című rádiós műsor első közreműködője az orosházi együttes volt. Bálint bácsi 1977-ig vezette a kórust, ekkor költözött el Solymárra. Hamar szervezett egy kórust ott is, így ma Magyarországon két Szokolay Bálint nevét viselő kórus van egy Orosházán és egy Solymáron.
Bálint bácsi távozása után a biztosan megalapozott együttes fejlődése megtorpant. Ebben az átmeneti időszakban az amatőr együttesekre jellemző árnyék felerősödve lebegett a kórus felett. Felnőtt amatőr kórus irányítása nagyon sokrétű feladat. Egy jó karnagy énektanár, pedagógus, pszichológus, ügyész és védőügyvéd, szociológus és lelkipásztor is egyszerre. A legfontosabb, hogy adott személyi állományból kell kórust építenie, azaz egységesen szóló, a leggyengébbek és a legképzettebbek képességeit figyelembe vevő hangzást kialakítania.
Ezen rövid, átmeneti időszak után a Dinnyés Istvánt váltó Szabó Vera karnagy visszavezette a kórust arra a mezsgyére ahol egy nem hivatásos énekkarnak haladnia kell és sikerült egységes hangzású kórust gyúrni a dalosokból. A húszéves találkozón már ismét nagy sikerrel szerepelt közönsége előtt a kórus.
1981-től már Mosolygó Miklós karnagy vezetésével kezdi pályafutása csúcsának meghódítását a Madrigál. Sok tényező szerencsés találkozása folytán sikeres belföldi szereplések és sikeres nyugat európai turnék követték egymást. Horoszkópok írnak ilyenről, amikor a csillagok szerencsés együttállásának tulajdonítanak valamit. A kórusnak mindig is helyet biztosító Petőfi Művelődési Központ Gonda Géza vezetésével menedzselni kezdte az együttest.
Az elérhető sikerek és elérhető utazások reményében a létszám emelkedett, a személyi összetétel pedig a zeneértőkkel, kottaolvasókkal erősödött. Egy ilyenképpen motivált kórus fegyelmezettebb és sokkal könnyebben hozza az elvárt színvonalat. Az 1984-ben 25 éves jubileumát ünneplő 40 tagú kórus Svédországban, Finnországban, Nyugat-Németországban szerzett rutinnal magabiztosan állt színpadra.
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a társadalmi és gazdasági változások hatására megindult az útkeresés. A kóruséneklés háttérbe szorult – a dal volt túl halk, vagy a gond és bánat volt túl sok, de a dal maradt alul.
A tagság köréből maradt pár ember, akikkel együtt éltettük a reményt, hittünk benne, hogy újra aktív lesz a kórus. Nem hagytuk az éneket. Nem hagyhattuk az éneket. 1993-ban kis csapat bízta magát Pechan Zoltán tanár úrra, aki elhivatott, lelkes vezetőnkké vált. Zoli bácsi új hagyományokat vezettet be. Az évenkénti karácsonyi hangversenyek a katolikus templomban, melyek mindig valamely nemes cél érdekében történtek, s amely műsorokkal el-ellátogattunk szomszédos településekre is.
Ennek a korszakunknak csúcspontjaként az evangélikus templomban 2000-ben millenniumi hangversenyen bemutattuk Szokolay Sándor „Jobbítsd a nemzetöt” című kamarakantátáját a Vörösmarty Iskola kórusával együtt. Az ősbemutatót a szerző vezényelte.
2003-tól egy nagyon fiatal, nagyon tehetséges karnagy érkezett a kórushoz Békéscsabáról. Baliga Ádám magas mércét állított az együttes elé. A kórus tudta, érezte, hogy a megszabott új irány és új tempó kellene az újonnan megfogalmazott célokhoz, de az is hamar kiderült, hogy egy vidéki város amatőr énekkarát egy ilyen gyors váltás felőrölheti. Ennek az időszaknak kiemelkedő eredménye a csehországi Olomoucban a kórusfesztiválon való sikeres szereplés.
2005 óta ismét Mosolygó Miklós karnagy úr dirigálja lelkes csapatunkat. Nagy türelemmel, önzetlen odaadással vezeti a kórust. A kis csapat 2007-ben eredményesen megpályázott egy albán kórusfesztivált, Albánia négy nagy városában léphettünk fel. 2008-ban Orosháza finn testvérvárosába Kuusankoskiba kaptunk meghívást. Idén Svájcban egy erdő közepén álló cserkész lakban, nagy lelkesedéssel kezdtük meg a felkészülést a jubileumi hangversenyre.
A kórus történetével így már napjainkhoz érkeztünk. Mielőtt beállnék én is dalos társaim közé, kedves kötelezettségemnek teszek eleget azzal, hogy a kórusban két személyt külön is köszöntsek. A Madrigál Egyesületben nincs korelnöki tisztség, de ha lenne, akkor ezt a basszus szólamból Pálfai István töltené be. Az éneklést az ötvenes évek közepén kezdte a KIOSz énekkarában, a Madrigál megalakításakor azonban vidéken dolgozott. 1968 óta megszakítás nélkül énekel a kórusban. Szerény ajándékkal szeretnénk emlékezetessé tenni számára ezt a mai napot. Pista bácsit Arnóczky József kórustitkár köszönti.
Mosolygó Miklós karnagy úr önzetlenségét, kitartását szeretné meghálálni a kórus egy „Madrigál 50” feliratú nyakkendőtűvel. Tudom, Miklós, hogy most magadban azt gondolod „az igazi köszönet az lenne, ha tisztán énekelnétek, és a belépéseknél figyelnétek a kezemre és hallgatnátok egymást”, de szeretnénk, ha ezt viselve eszedbe jutna, annak ellenére, hogy időnként nem a kezedre éneklünk, nem figyelünk eléggé a belépéseknél, és sokszor alulról fogjuk meg a hangot, hálásak vagyunk azért a fáradhatatlan szorgalomért, amit ránk fordítasz.
Kedves vendégeink! A jubiláló kórus tagjai nevében kellemes estét, jó szórakozást kívánok!
Orosháza, 2009. november 28.
Fehér Béla
