A második félidei 12 perces kihagyás megpecsételte a lányok sorsát.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Gyöngyösi FKK – OKSC 32 – 31 (14 – 16)
NB I/B-s bajnoki női kézilabda mérkőzés, Gyöngyös, 500 néző
Vezette: Kozák, Wencel
Orosháza: Gyarmati – ANCSIN T. 6, Such 2, Kránitz A. 2, FAZEKAS 5, Ancsin K. 3, Kovács 1. Csere: Mészáros (kapus) Domokos, Bodrogi, Kránitz Sz., CSENDES 12, Krivik, Kránitz O.
Az ellenfél legjobb dobói: Kőrösi, Halász 8-8
Kiállítások: 8 perc ill. 12 perc. Hétméteresek: 4/3 ill. 10/8
A lányok az életükért ugyan nem, de a fizetésükért már játszottak. Pár hete a klub elnöksége kijelentette: az ősszel hátralévő 4 fordulóból hármat nyerni kell. Az elsőben kikaptak, a másodikban már azonban hazai pályán győztek. Most ahhoz a Gyöngyöshöz utaztak vendégségbe, amely a jelenlegi listavezető Újbudát verte meg saját pályáján. Ebből is látszik, hogy nem kirándulni mentek a mieink északra.
A mérkőzés első félidejének közepéig ide-oda változott az eredmény, elhúzni egyik csapat sem tudott. Ekkor azonban a hazaiak összekapták magukat és hirtelen megléptek hárommal (18. perc 11-8). De jött a hathatós válasz a mieinktől. Keményebb lett a védekezés, ami már önmagában félsiker, és a támadás is gólerősnek bizonyult. A gyöngyösiek nem tudtak mit kezdeni Fazekas Zsuzsával, aki ha éppen nem lőtt gólt, akkor kiharcolta a hétméterest. Ezt aztán Csendes Edit nagy magabiztossággal lőtte be. Ancsin Timi is nagy hatékonysággal operált a szélen, őt is képtelenek voltak tartani a hazaiak. Ez a játék meg is hozta gyümölcsét, hiszen a félidőben kétgólos volt az előny.
Ezt a második játékrész elején őrizték is lányok, nagy csata dúlt a pályán, szép megoldásokat láthatott a sok néző. Kissé kezd elcsépelt lenni az a frázis, hogy ilyenkor jött a holtpont a mieinknél, de nem tudunk mást írni, hisz a legrosszabb most is bekövetkezett az orosháziak játékában: varázsütésre elfelejtettek kézilabdázni. A 39. percben még 18-19 volt a javunkra, de a vakrepülésnek köszönhetően nagyot fordult a világ. A Gyöngyös kegyetlenül kihasználta, hogy a mieink egymás lábára passzoltak, kiejtették a labdát, lépéshibákat vétettek. 12 perc alatt a hazaiak 11, míg mi 2 gólt dobtunk (51. perc 29-21).
A tetemes hátrány ellenére jött az újabb, teljesen érthetetlen fordulat. Mintha a varázsütés még egyszer megtörtént volna, de most ellenkező előjellel. Lányaink egyszerűen megtáltosodtak, a védelem újra összeállt és a támadások is pontosak voltak. Rohamosan csökkent a hátrány, de ezzel párhuzamosan a hátralévő idő is. Az utolsó 9 percben kaptunk 3 gólt és lőttünk 10-et, de ez még mindig kevés volt, a bírók pedig lefújták a meccset.
Gyakorlatilag elmondhatjuk, ismét saját magát ásta el a csapat a 12 perces kihagyással. Amíg ezt nem tudják kiküszöbölni, vajmi kevés az esély arra, hogy a hasonlóan erős játékerőt képviselő gárdák ellen nyerjenek. Egy dolog lehet biztató: az utolsó 9 perc.
Marton Richárd: - A második félidő elején sokat hibáztunk, ennek köszönhető a vereség.

