- hirdetés -

Fordulatos mérkőzésen, elképesztően izgalmas végjátékban győzte le az Orosháza a megyei rangadón a Csorvás csapatát.

Orosháza-Gyopárosfürdő KSC – Csorvási SK 30 – 29 (14 – 17)

NBI/B-s női kézilabda mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok, 300 néző.
Vezette: Szécsi Mihály és Szőke István.

Orosháza: MÉSZÁROS – KOVÁCS 5, ANCSIN T 9, Such 5, Rózsa 2, ANCSIN K 2, Fazekas. csere.: Gyarmati (kapus), Bodrogi, CSENDES 6, Domokos 1, Kránitz Sz., Németh, Krivik.

Hétméteresek: 6/5, ill. 6/5. Kiállítás: 18 ill. 8 perc

A két szomszéd vár találkozóján mindkét csapat azzal a szándékkal lépett pályára, hogy végre megszakítsa rossz sorozatát.

A csorvásiak a mérkőzés előtt csak a tabella 14. helyét foglalták el, mindössze egyetlen megszerzett ponttal, míg az Orosháza hat meccs után csak két győzelemmel büszkélkedhetett. A hazai csapat volt az esélyesebb és így is kezdődött a mérkőzés.

Az első gólt ugyan a vendégek szerezték, de a házigazdák hamar átvették az irányítást és a vezetést is (5. perc 3-1). A 17. perc tájékán, hatgólos előnynél (16. perc 10-4) azt hihettük, hogy könnyed, papírforma győzelmet arat a hazai csapat. A Csorvás ezt másként gondolta. Előbb kiegyenlítettek (21. perc 11-11), majd a vezetést is átvették. Foggal, körömmel küzdve a szünetre háromgólos előnyt is össze tudtak kovácsolni. Ekkor már mindenki tudta, hogy ez a meccs nem lesz sétagalopp.

Ancsin Kati hetesét Bodrogi Márta figyeli (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián
Ancsin Timi hetesét Bodrogi Márta figyeli (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián

A második játékrészben az orosházi lányok jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból. Összeszorított foggal küzdöttek az egyenlítésért. Bár sok esetben csikorgott a gépezet és sokat játszottunk emberhátrányban, nem csökkent az akarat és a lendület. Sikerült az egyenlítés (43. perc 22-22), sőt öt perccel a lefújás előtt már két góllal vezettek is a hazai lányok. Ebből a kettőből az egyiket sikerült is megőrizni a mérkőzés végéig. Az utolsó pillanatokban, a tavaly még Orosházán játszó Forczek Eszter vezérletével mindent megpróbáltak a csorvásiak, de újból már nem tudták a mérkőzést megfordítani.

A nagy akarás mindkét csapat játékára rányomta bélyegét. A két együttes teljesítménye ezen az estén leginkább a „sinus-görbéhez” volt hasonlatos. Remek pillanatok után mély hullámvölgyek következtek. Sok nagyszerű megoldás mellett láttunk bosszantó hibát is szép számmal. Összességében az egygólos hazai siker megérdemeltnek mondható, köszönhetően első sorban Ancsin Timi, Ancsin Kati és Csendes Edit jó játékának (és itt sorolhatnám még a neveket), valamint a különösen a második félidőben remeklő Mészáros Melinda védéseinek.

Marton Richárd: – Valahogy mindig ezek a „kötelező” győzelmek a legnehezebbek…

Baráth Lajos: – Rövidebb volt a kispadunk, mint az orosháziaké. A lányok a végére mentálisan el is fáradtak egy kicsit és e miatt kritikus pillanatokban rossz döntéseket hoztak

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.