Hogyan lehet egy este alatt lélekben megfiatalodni? Hagyni kell, hogy előtörjön a régi láz: a rock and roll életérzés!
Ezt láttam azon a 30 emberen, akik részt vettek a Petőfi Művelődési Központ és a Justh Zsigmond Könyvtár közös rendezvényén, a Rock-vetélkedőn.
Október 22-én tízcsapatnyi régi motoros és fiatal zenekedvelő gyűlt össze a művelődési házban azért, hogy összemérjék tudásukat. Amiben megmérettettek: A hazai és külföldi rockzene a ’60-as évektől egészen napjainkig.
A régi láz hevében versenyzőinknek nem csupán a lexikális ismereteiket kellett agyuk rejtett bugyraiból előkeresni, hanem egy-egy zenés-táncos produkció bemutatását is be kellett vállalniuk a pontgyűjtés érdekében.
A tagok életkora 15-től 65-ig terjedt, volt köztük diák, zenész, fotós, múzeumigazgató, madarász. Noha a mindennapokban az élet más-más területein dolgoznak, volt egy pont, ami összekötötte őket: ez pedig a rock.
Az este fényét emelte, hogy a zsűri elnöke Pleskonics András, rocktörténet tanár volt, aki hétköznapjaiban a Szegedi Tudományegyetemen azon munkálkodik, hogy a zenei stílus kultúráját megismertesse a fiatalokkal.
A tízpróba
Elsőként vizuálisan megjelenített albumborítókat kellett felismernie a résztvevőknek. Akiben kérdőjelek motoszkálnak, annak megjegyzem: a zenekar nevét kitakarták a képről. Ez után egy kis Activity-jellegű megmérettetés következett: a csapatok tagjainak el kellett mutogatni, illetve le kellett rajzolni egy-egy dalcímet.
Hogy lássuk, mennyire nem volt egyszerű a feladat, íme néhány példa: Bye bye Sasha, We are the champions, 220 felett, Nehéz a dolga a katonának. A versenyzőknek sem volt könnyű.
Ezt követően volt zenefelismerés hang és videoklip alapján, totó, aminek kitöltéséhez dalszövegidézeteket, a zenekartagok neveit, életkorokat, zenei irányzatokat kellett ismernie a játékosoknak. A legfelejthetetlenebb a karaoke volt, ahol nagy klasszikus Beatrice, KFT, Ákos, Omega vagy éppen Edda dalokat kellett előadnia a csapatoknak. Itt lehetősége volt mindenkinek, hogy az önkontrollt elhagyva megmutassa titkolt tehetségét.
Persze ne felejtsük el, hogy a sör, a móka és kacagás mellett a versenyszellem is ott volt a teremben. A feladatok teljesítése után a zsűri eredményt hirdetett. A győztes csapat tagja: Akantisz Tamás, és –ahogy magukat meghatározták – a két rockdinoszaurusz, Mareczky Béla és Magyarfalvi Péter.
Természetesen a vetélkedő után mindenki győztesként táncolhatta végig a Spektrum Blues Band koncertjét, ahol láthatóan mindenkit szétfeszített belül a rock and roll rugója.


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért 


[...] http://oroscafe.hu/2009/10/25/a-rock-orok-es-elpusztithatatlan/ [...]
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Nettikém!
ügyesen írsz!Sok érdekeset meg lehet tudni belőle!
Puszikák!
Értékeld a hozzászólást!
0
0
Köszike Ágika:)
Értékeld a hozzászólást!
0
0