- hirdetés -

A Zsoldos Péter nevét viselő klub november 7-én ünnepli születésnapját. A jubileumi emlékülésen egykori és mostani vívók is éltetik az egyesületet.

A szép, kerek évszám megünnepléséről, az egyesület múltjáról és jelenéről, sikereiről és büszkeségeiről Pusztai Lajos vezetőedzővel beszélgettünk.

Kinek a segítségével alakult meg Orosházán a vívóegyesület?

1959-ben Zsoldos Péter alapította meg a vívóklubot Spartacus néven. A kezdetekben is, mint ahogy ma is, az akkor még 1. Számú Általános Iskola, ma már József Attila nevét viselő intézmény falai között zajlottak az edzések. Az ötven év alatt volt költözködés, tartottunk az Evangélikus és a Vörösmarty iskolában is edzést, de aztán visszatértünk az eredeti helyszínre.

Milyen sikereket emelne ki az elmúlt ötven év eredményei közül?

A mester, Zsoldos Péter tanítványainak eredményei szinte mind kiemelendőek, hiszen I. osztályú minősített versenyzők voltak. Péter bácsi nevelt női csapatot is, akik vidéki magyar bajnokságot nyertek. Bándy Rezső, Cseh Géza, Dér Lajos, Berta József, Floszberger Péter és jómagam pedig OB2-es kardcsapatot alkottunk. Akkoriban ez nagyon nagy eredmény volt, hiszen igen nehéz volt feljutni oda, és nekünk éveken keresztül sikerült ebben az osztályban vívnunk.

Nemes közdelem a páston (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Nemes küzdelem a páston (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Hogyan ünneplik az ötvenedik évfordulót?

Egy jubileumi közgyűlést tartunk november 7-én a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében. A régi versenyzők, az alapítók és a jó eredményeket elért vívók üvegplakettet kapnak eddigi munkájukért. Neves személyeket hívtunk meg az emlékülésre, többek közt Kovács Tamást, egykori kardvívót, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatóját, valamint Gémesi Györgyöt, a Vívószövetség egykori elnökét.

Mely korosztály tagjai tanulják önöknél a sportágat?

Az elmélet szerint csak 13-14 éves korban kell elkezdeni a vívást, mert a gyermekek akkorra érnek meg mind szellemileg, mind fizikailag ehhez a sportághoz. Mi azonban már hamarabb elkezdjük az oktatást, tehát jelentkezhetnek hozzánk alsó tagozatos tanulók, és van középiskolás csoportunk is. Nem csupán azért tartom hasznosnak, hogy a diákok minél hamarabb vívásórákat vegyenek, mert több eséllyel érhetnek el eredményeket és sikereket, hanem azért is, mert nálunk fegyelmet és tiszteletet is tanulnak. A sportágnak vannak szabályai, rituáléi, amiket megismernek és használnak, és ezzel az intelligenciájuk is nő. Nálunk közösségben és jó helyen vannak, szeretnek itt lenni.

Edzőként mit tapasztal, mekkora az érdeklődés a gyerekek körében a vívás iránt?

Mikor elkezdtem edzőként dolgozni még 50-60 fős csoport is volt Orosházán. Most egy kicsit kisebb érdeklődést tapasztalok, ennek részben az lehet az oka, hogy eléggé megdrágultak ennek a sportágnak az eszközei. Az egyesület azonban abban a szerencsés helyzetben van, hogy biztosítani tudja a felszereléseket  a fiataloknak. Jelenleg 25-30 fő jár hozzánk edzésekre, akiket én, és segítőtársam, Nagy Nándor készítünk fel. Mindketten szeretettel várjuk az érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Az emlékülés november 7-én 17 órakor kezdődik, ahová minden kedves érdeklődőt, minden volt és jelenlegi vívót szeretettel várnak a szervezők!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.