Kutya hideg jön! Vásároljon tüzelőanyagot az Ilovszky Tüzépen, kedvező áron! www.ilovszkytuzep.hu


Reggelig tartott a cigánybál

Zene, tánc és jókedv. Több, mint kétszázan vettek részt szombaton a cigánybálon.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Évtizedes orosházi hagyomány folytatódott szombaton – cigánybál volt a művelődési ház koncerttermében. Este hét órától folyamatosan érkeztek a résztvevők többek közt Békéscsabáról, Kétegyházáról, Szegedről, Kunszentmártonról, Hódmezővásárhelyről, Végegyházáról.

A báli hangulat a órák múlásával egyre fokozottabbá vált, majd olyan jó hangulatúra kerekedett, hogy az utolsó vendég reggel hét órakor távozott a helyszínről.

Egy bálozó lányka (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Egy bálozó lányka (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Cigány nóta

A remek hangulathoz hozzájárult az is, hogy a romák körében népszerű és főként külföldön elismert Horváth Gyula és tambura zenekara lépett fel. A zenekar 35 évvel ezelőtt alakult, sikerük azóta is töretlen.

A romák körében Kóró Gyulaként emlegetett együttes sikere valószínűleg abban rejlik, hogy dalaikat eredeti cigány nyelven adják elő. Sőt, ha tehetik, a hétköznapi életben is saját nyelvükön beszélnek. Az este folyamán eredeti cigány nóták szóltak. A több elismerést is kapott zenekar legközelebb Frankfurtban lép fel.

Sikeresnek értékelte a cigánybált Lakatos Tibor a Cigány Kisebbségi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának elnöke.
“Nem volt semmi rendbontás, a romák jól érezték magukat, bizonyítja ezt, hogy az utolsó vendég is reggel ment el.”

Címkék: , ,


  • kekec

    Csak pár kérdés:
    Igaz-e, hogy a város félmillió forintot adott a bál megszervezésére? Igaz-e, hogy az ebből a pénzből vásárolt ételt, italt pénzért árulták? Igaz-e, hogy ezek a pénzek Simondán úr zsebében kötöttek ki?
    Igaz-e ezek után, hogy a város lakosai pár százezret adtak ezáltal önként Simondán úrnak adómentesen???

    vagy csak vicc a pletyka?
    kéem cáfolni!!!

  • Zoltán

    A képgalériában olyan hölgyet ismertem fel tele arany ékszerekkel ropva a táncot,aki nyáron az Eötvös ebédlője előtt az “ingyen”sorban áll az ebédért.

  • [~imi]

    Zoltán: teljesen hihető de az ékszereket lehet csak kölcsönkérte. :)
    kekec felvetésére én is kíváncsi lennék.

  • éva

    ijenkor bizsut is felveszük irügy dög! az ebédet a gyerekek kapják nem mi ara vagy irigy

  • éva

    irigyek vagytok mert mi tudunk élni cigány létünkre

  • Zoltán

    Az én gyerekem nem kap ingyen ebédet meg ingyen tankönyvet meg ingyen színház bérletet meg ingyen karácsonyi csomagot meg stb.pedig minimálbérért dolgozom!

  • éva

    Szerintem menj el és intézd el hogy segitsenek rajtatok nem szabad egymásra irigy leni mert van isten fölötünk és lát és hal.és a feleséged jövedelme az is számit csak azon segitenek aki egyedül álló .szerintem..mert én az vagyok.

  • Zsuzsa

    a cigányoknak azért van aranyuk mert örökölték némejkük nagyszülöktöl anyuktol apjúktol mert az öröklödik mindig én ismerem aszt a lányt az pont örökölte a fülbevaloját soha el nem adhatja már kérdeztem töle és az nem aszt jelenti hogy van is pénz!!!!!!!

  • Nemfeketelábú

    Oszt mi meg higgyük is el, bakker!

  • Zsuzsa

    Mért nem elhiető mi a bajod .

  • timi

    De irigyek Vagytok A Cigányokra

  • Timi

    Szerintem Is Intézze El Az Aszonykád Hogy Ingyenes Legyen A GYerekek Ebédje Rendben!!

  • [~imi]

    számomra ez a nap vicce, tegye fel a kezét aki nem érti:

    “A Dzsenifer kelta (walesi) eredetű női név, valószínű jelentése: fehér úrnő.”

    forrás: wikipedia

  • norci

    cigányok a rajok testvéreim!

  • ercsi

    higyétek el hogy a romáknak igen is sok pénzűk van mert énis kőzéjűk tartozom.

  • ercsi

    higyétek el hogy a romáknak igen is sok pénzűk van.

  • SZEPI KE

    A HUGOM A LEGSZEB A KÉPEN :)

  • Gyula676

    Khasz kako kár !!!!!

  • zsuzsanna

    nagyon sajnálom az összes romát!!!de ha munkárol vvan szó bizony isten egyiksem tolakszik!!!!!!!!!!!!!ha mulatozni kell más zsebére ők az elsök mi meg dolgozunk meg éljünk ahogy tudunk ez magyarország szegénységi bizonnyitványa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • hilda29

    lássátok az a baj hogy minden cigányt egy helyre tesztek!! mit szolsz hozzá te nagy ész hogy igen is tolakodnak a munkáért is meg a szorakozásért is mivel csak egyszer élünk!! a pénzt meg a vagyont nem szoktuk a sirba vinni mint a gádzsok!!

  • hilda29

    ahogy irjátok testvérek sok az irigyünk na mag sok a rasszista!!!!

  • Graf.

    hilda29.
    Jó tudni,hogy sok pénzetek van romnyi.
    Akkor tartsátok el a sok, a magyarok (a parasztok…) adóforintjaiból élö szeginy tesvireiteket! Adjatok nekik sok lovét,hogy hadd irigykedjenek a magyarok.
    India vár benneteket!

Az OrosCafé alatt WordPress motor van, átszabott Times magazin témával.