- hirdetés -

Zene, tánc és jókedv. Több, mint kétszázan vettek részt szombaton a cigánybálon.

Évtizedes orosházi hagyomány folytatódott szombaton – cigánybál volt a művelődési ház koncerttermében. Este hét órától folyamatosan érkeztek a résztvevők többek közt Békéscsabáról, Kétegyházáról, Szegedről, Kunszentmártonról, Hódmezővásárhelyről, Végegyházáról.

A báli hangulat a órák múlásával egyre fokozottabbá vált, majd olyan jó hangulatúra kerekedett, hogy az utolsó vendég reggel hét órakor távozott a helyszínről.

Egy bálozó lányka (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina
Egy bálozó lányka (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Cigány nóta

A remek hangulathoz hozzájárult az is, hogy a romák körében népszerű és főként külföldön elismert Horváth Gyula és tambura zenekara lépett fel. A zenekar 35 évvel ezelőtt alakult, sikerük azóta is töretlen.

A romák körében Kóró Gyulaként emlegetett együttes sikere valószínűleg abban rejlik, hogy dalaikat eredeti cigány nyelven adják elő. Sőt, ha tehetik, a hétköznapi életben is saját nyelvükön beszélnek. Az este folyamán eredeti cigány nóták szóltak. A több elismerést is kapott zenekar legközelebb Frankfurtban lép fel.

Sikeresnek értékelte a cigánybált Lakatos Tibor a Cigány Kisebbségi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának elnöke.
„Nem volt semmi rendbontás, a romák jól érezték magukat, bizonyítja ezt, hogy az utolsó vendég is reggel ment el.”

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.