Milyen recept szerint lehetünk boldogok? – tettem fel a kérdést a közelmúltban Kepes Andrásnak, aki Orosházán lépett közönség elé.
Kifejezetten az OrosCafé.hu-nak szántam a fejtegetést, akár azért is, hogy véleményeket ütköztessünk a témában. Nem általában a boldogság-keresésről van szó, hanem a fiatalokkal kapcsolatban manapság emlegetett agresszióról, közönyről és céltalanságról.
Ti fogjátok megoldani
„Nem szeretek receptet adni, az amúgy is – ha orvosnál írják, akkor is – attól függ, kinek milyen betegsége van, hány kilós, azt mindenkinek magának kell éreznie, hogy neki mi a jó. Múltkoriban a Bibó Kollégiumba hívtak meg a diákok, és azt mondták az előadás után, milyen furcsa, hogy az elmúlt másfél évben az előadók között én vagyok az első, aki nem pesszimista. Eddig mindenki azt mondta nekik, hogy innen húzzanak el amilyen gyorsan csak tudnak, mert ez az ország rémes.
Ez borzasztóan felkavart. Azt mondtam, roppant tisztességtelennek tartom, hogy az ember a húsz éveseknek ne azt mondja: gyerekek, itt nagyon sok baj van, de pont ti fogjátok megoldani, hogy ez egy élhetőbb ország legyen. Ami feszültség, és gond van ebben az országban, azt úgy kell felfogni, hogy pont ettől érdekes. Ez egy olyan izgalmas kihívás, ami valamennyiünknek feladja a leckét, hogy hogy lehetne egy kicsit jobban csinálni.”
Átmenteni az értékeket
„Az átmenetileg nehézséggel küzdő kultúrák mindig létrehozták azokat az embereket, akik a vízen valahogy átvitték az értékeket. A könnyed, a foszlékony és felesleges jelenségek egy idő után mindig eltűntek. Azonban olvassuk még Homéroszt, Shakespeare-t és a Bibliát. Számtalan olyan érték van a világban, ami kitartott és az ember látja, hogy volt és van értelme.
Lehet, hogy ezek nagy szavaknak tűnnek, de amikor fiatal voltam, akkor is így gondolkodtam. Most, hogy második-harmadik fiatalságomat élem, még mindig úgy vélem, hogy ez a gondolkodás az, ami az embert boldoggá teszi. Ha az ember állandóan a bajokkal van elfoglalva, és állandóan puffog, az nem másoknak, az neki árt, megkeseredik. Így meg ilyen szép sima marad az arca még hatvanon túl is.”
