A nyugdíjas tűzoltók minden évben visszatérnek korábbi szolgálatuk helyszínére. Vagy mondjuk inkább úgy: hazatérnek.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Nyugdíjasait köszöntötte az orosházi tűzoltóság október 8-án. A verőfényes napsütésben senki nem vágyott az épületbe, minden meghívott nyugdíjas és szolgálatot teljesítő aktív tűzoltó az udvaron beszélgetett. Az idősek szemében ismét ott csillogott az a láng, mely csak egy tűzoltóautó közelében lobban fel a férfiaknál. A modern autók pedig büszkén állták a tekinteteket a garázsban és az udvaron.
Nem sokkal az ebéd előtt érkeztünk, és az autóból kiszállva azonnal megcsapta orrunkat a finom marhapörkölt illata, melyet két nagy bográcsban főzött Skorka Pál és Pavló Róbert, a tűzoltók ügyeletes és állandó szakács párosa.
Két kezükkel szépítették a laktanyát
Mielőtt azonban a lánglovagok átmentek volna a szomszédos iskola ebédlőjébe, két korábbi szolgálatparancsnokot kértünk arra, meséljen a régmúlt időkről.
Elsőként Fodor Sándor mesélte, ő bizony 25 évet töltött el tűzoltóként.
- Rengeteg emlékem van innen, és igazán büszke vagyok rá, hogy ezt a laktanyát annak idején mi tűzoltók, kétkezi munkával építettük, szépítettük. Amikor nem volt riasztásunk betonoztunk, vakoltunk vagy éppen bádogoztunk. Amire épp szükség volt. Remélem, hogy mihamarabb felújítják a laktanyát, mert igazán ráférne.
És valóban, az épületen látszik, elkélne rajta a tatarozás, a tűzoltók ennél méltóbbat érdemelnek. A beszélgetésekből megtudtuk, hogy a téma folyamatosan napirenden van, és a város olyan pályázat után kutat, melyből teljesen megújíthatnák az épületet, mely nem kevés pénzbe kerülne.
35 év tűzoltóként
Balról K. Tóth József, egykori szolgálatparancsnok (klikk a képre)
Az ebédhez ballagott K. Tóth József egykori szolgálatparancsnok, nyugdíjas törzszászlós, aki kérésünkre készségesen mesélt. Zsebéből előkerültek a régi fényképek. Büszkén mutatta, hogy egykoron, 1948-ban milyen szép szál legény volt.
- 1944 április 1-jén kezdtem a szolgálatot a községházán. Ott voltunk 1954-ig, akkor jöttünk át a mostani laktanyába. Öröm volt az élet, fiatalok voltunk.
Kérdésemre, hogy mennyire volt jó döntés annak idején tűzoltónak menni, megfogja a vállam, és mosolyogva rávágja.
- Nagyon szerettem a munkámat, összesen 35 évet szolgáltam tűzoltóként. Azt hiszem, ez mindent elmond.
A mostani parancsnok, Hajdú Péter alezredes beszélgetésünk közben azt emelte ki, miszerint ilyen hivatásnál – mely nemcsak egy munkahely – nagyon fontos, hogy az idősek is megkapják azt a tiszteletet, mely a múltban letett munkájuknak kijár.
- Ezek az alkalmak jók arra is, hogy a fiatal kollégák beszélgessenek az idősekkel. Ilyenkor előkerülnek régi tűzesetek, káresetek és a fiatalok sokat tanulhatnak ezekből.
Az ebédlőbe érve kiderült, kilencven főre terítettek. Hajdú Péter azonban szomorúan jegyezte meg:
- Sajnos évről-évre egyre többször csak az özvegyek tudnak eljönni a nyugdíjas napra. A tűzoltók az átlag magyar férfinál 4-4,5 évvel korábban halnak meg. Ez is a hivatásunk része.