- hirdetés -

Nem titkolt céllal pályáztak: újra nyüzsgést akarnak vinni a Múzeum falai közé.

Városunk Múzeuma 7 millió forintot nyert, vissza nem térítendő támogatásként  „A család egység, a tudás esély, a múzeum kapocs” című pályázatával.  A pénzt egy módszer kidolgozására kapták, ami 8 alapelvre épül. Ilyen alapelv például a közösségi lét megteremtése, a kirekesztettség mellőzése, az egyén külvilágra adott válasza, a táj megtartó szerepe, vagy a hagyományos családi szerepek adaptációja.

– Ezeket az általánosságokat próbáltuk meg érvényesíteni a pályázat elemeinek esetében, így született meg 7 módszer, melyek egy részét már október közepétől elindítjuk a Múzeumban és jövő év végéig folytatunk- tájékoztatta az Oroscafe.hu- t Rózsa Zoltán a Szántó Kovács János Területi Múzeum igazgatója.

A projekt keretében szerveznek múzeumi órákat a Táncsics gimnázium 9, 10, 11. évfolyamos humán képzésre járó osztályainak, amit bárki nyomon követhet a blogoskozepkor.blog.hu, az irottorokseg.blog.hu és a korokblogok.blog.hu oldalakon. A város ötödikes, hatodikos kisdiákjai pedig múzeumi szakkörön vehetnek részt. Mindkét foglalkozás Erostyák Zoltán gondozásában folyik majd.

Kívülállók és normálisok

Nemcsak az egészséges emberekre gondoltak, a tervezetben a vakok és az értelmileg sérült fiatalok is helyt kapnak. Mindkét csoportnak egy tíz foglalkozásból álló programot állítottak össze, ahol vegyes csoportokban, sérültek és épek együtt kerülhetnek közelebb a múzeumok világához.

Emellett a roma gyerekeknek is szerveznek ugyancsak tíz alkalomból álló programsorozatot, ahol a 6-14 éves gyerekek identitástudatát akarják növelni, és visszatekintést adni a gyökereikhez.

Ezek mellett terveznek a múzeum dolgozói a partnereik segítségével szünidei tábort és családi napokat is, mint Farsang, Szent György nap.

Az érdeklődésért küzdünk!

– Mint minden múzeumot, az orosházit is több mint 80 éve a társadalmi igény hozta létre. Úgy alakult a világ folyása, hogy a múzeumoknak ma meg kell küzdeniük a társadalmi érdeklődés ismételt felkeltéséért, fenntartásáért. Ehhez új módszerek kellenek, teljesen új szemléletre van szükség, mi most megpróbáljuk egészen lent elkezdeni, és megpróbálunk kinevelni egy új réteget, aki majd továbbviszi magában a kultúra iránti igényt- mondta Rózsa Zoltán.

A pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt a Társadalmi Megújulás Operatív Program – Múzeumok mindenkinek pályázatán nyerte a Szántó Kovács János Területi Múzeum.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.