- hirdetés -

Támogatott, tűrt, tiltott – példák arra, hogyan kezelik a kérdést a város azon intézményei, ahol elsősorban általános iskolások vannak a közelében.

Korábbi,  vitát kavart témánkat konkrét helyszínekre vetítettem le, íme az igazgatóktól jövő levelek:

„A Vörösmarty iskolában már az elmúlt tanév végén felállítottunk egy gépet, elsősorban a szülők és gyerekek kérésére, mert a büfé nem tudott friss gyümölcsöt, tejtermékeket árusítani. A gyerekek részéről igen pozitív volt a fogadtatás, szívesen vásárolják az almát, joghurtot és az iskolatejet. Igen kedvelt termék a kakaó és a madártej is. Ügyesen használják a gépet, ha a pénzüket véletlenül elnyeli, akkor az iskolavezetésnek szólnak, az üzemeltető jön és visszaadja a tanulóknak a pénzüket.  Az automata árai kedvezőek, szinte bolti árakon vásárolhatnak tanulóink.”

A Vörösmarty iskolában használják a diákok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A Vörösmarty iskolában használják a diákok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A Czina iskolában nincs automata. Bár felmerült a kérdés, sem a szülők, sem a nevelők nem támogatták. „Tapasztalatom szerint az üdítő automaták túlságosan cukrozott, szénsavas italokat árulnak drágán, viszonylag nagy kiszerelésben. Az iskolai büfében jobban lehet befolyásolni – a gyerekek egészsége érdekében – a kínálatot. Olcsóbban, egészségesebb italt és édességet tudnak vásárolni”.

Az Eötvösben volt, de elvitték, mert a tanulók nem használták, van iskolai büfé.
„Nem kívánjuk üzemeltetni a központi iskolában, Rákóczitelepen lehetne üzemeltetni, mert ott nincs iskolai büfé, amire lenne igény.”

A József Attila iskolában „semmiféle automata nincs, és nem is lesz. Nagyon szeretjük, és elégedettek vagyunk az iskolabüfésünkkel, széles a kínálata, egészséges és olcsó. Sosem csapta be a gyerekeket sem anyagilag, sem az áruk minőségében. ÉKP iskola vagyunk, ezzel is tanítjuk a kétirányú kommunikációt. Tanulják meg a tanítványaink, hogyan kell illedelmesen kérni és megköszönni. Nincs helyünk sem, ahol elférne.”

Az evangélikus iskolában sincs, és „nem is támogatjuk a fogyasztói társadalom eme kísértését. Egymás kedvéért ne vásároljanak a gyerekek, tudjanak mértéket tartani, ne költsenek, csak azért, mert van mire. Hozzanak otthonról teát, tízórait, de vásárolhatnak a büfében is, ahol bőséges, és egészséges a kínálat. Az adott fórumokon meg is szokták köszönni a diákok Rózsa néninek, hogy a büfét ilyen jól vezeti.”

Az ügyben (mint egyébkor) az igazgató hozza meg a döntést, figyelembe véve a tantestület és a diákönkormányzat véleményét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.