A tervek szerint október elején birtokba vehetik a gyerekek a felújított és modernizált Mátyás király utcai óvodát.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Mint ismeretes, márciusban az önkormányzat pályázatot nyújtott be az önkormányzati minisztérium által kiírt óvoda felújítási programra, melyet később Varga Zoltán önkormányzati miniszter döntése alapján elutasítottak. A miniszter szerint forráshiány volt az ok.
Akkor dr. Dancsó József alpolgármester és Rucz József önkormányzati képviselő megígérte: mindent megtesznek majd, hogy megoldják a szentetornyai óvoda felújítását. Ennek fényében egy korábbi testületi ülésen a képviselők úgy döntöttek, ha kevesebb pénzből is – 8 millió forintból (a pályázat 25 millióról szólt volna) – elvégzik a legszükségesebb felújításokat.
- A munkálatok szeptember elején kezdődtek. A részleges felújítás keretében a legszükségesebb feladatokat végzi el a vállalkozó; az összes külső nyílászárót kicserélik, korszerűsítik a fűtést és a vizesblokkokat. A felújítás jól halad, a munkálatok zöme már elkészült, apróbb elvégzendő feladatok, mint például festés és takarítás maradt még hátra- tudtuk meg Rucz Józseftől a körzet önkormányzati képviselőjétől.

Már az új nyílászárókat is beépítették (Fotó: Melega Krisztián)
Az óvodába járó mintegy 50 gyermeket a felújítás idejére a rákóczitelepi Bácska utcai óvoda fogadta. A vállalkozó szeptember 30-ig vállalta a munkálatok elvégzését – a szerződés egyébként október 15-ig szól -, de terveik szerint szeretnék a szeptember végi határidőt tartani. Ha ez megvalósul, akkor a gyerekek október elején birtokba vehetik megújult óvodájukat.
– Lehetőségeink szerint, egyszer majd az épület külső homlokzatának szigetelésére és festésére is szeretnénk pályázatot benyújtani, és akkor nem kellene minden évben költeni erre sem. Ha ez megvalósulna, akkor kívül-belül teljesen felújított lenne az óvoda – hangsúlyozta a képviselő.

