- hirdetés -

Jelentősen bővülnek október elsejétől az OrosNetWork szolgáltatásai, egy 20 millió forintból megvalósuló fejlesztés révén. (x)

Veres Attila cégvezető az OrosCafé.hu-nak elmondta: 7,3 millió forinthoz pályázati úton (GOP) jutottak, kismértékű hitelt is felvettek, ám nagyobb részt önerőből valósítják meg a beruházást.

– Két területen érzékelnek változást az előfizetők: változatlan árak mellett a kábeltévé kínálatát közel tíz csatornával, valamint rádióadásokkal bővítjük, az internet esetében két és háromszoros sávszélesség-növekedést tapasztalnak majd, minden csomagban. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb csomagunkban is 20-30 megabites sebességgel tudnak szörfözni a világhálón. Az Internet lehetőséget nyújt kiegészítő szolgáltatások biztosítására is. Így hivatalos domain regisztrátorok leszünk, rajtunk keresztül már közvetlenül is lehetőség nyílik domain nevek regisztrálására és webtárhelyek üzemeltetésére is – újságolta Veress Attila.

Az első hónap még tesztidőszaknak tekinthető, teljes kapacitással november elsejétől vehetjük igénybe az újdonságokat. Az ügyvezetőtől arra is magyarázatot kaptunk, hogy tudnak ilyen jelentős forrást bővítésre szánni.

– Régi ügyfeleink tudják, hogy minden évben folyamatosan fejlesztjük hálózatunkat, a havidíjak egy részéből céltartalékot képezünk, amit fejlesztésekre fordítunk. Reméljük, teljes lefedettségünk területén, mintegy 3600 háztartásban elégedetten fogadják a bővítés kedvező hatásait. Tehát mind rövid, mind pedig hosszútávon érdemes az OrosNetet választani, hisz ár-érték arányban messze a legkedvezőbb szolgáltatást tudjuk biztosítani régiónkban.

(x)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.