- hirdetés -

Kiszemezgettük a legérdekesebb napirendeket az ülés előtt.

Az orosházi képviselők szeptember 25-én 9 órától tartják soron következő ülésüket, melyet az OrosCafé.hu élőben közvetít.

Az előterjesztéseket itt olvashatják. Lássuk, mire érdemes figyelni, mi várható az ülésen.

A képviselők 18 nyílt és 2 zárt napirendet tárgyalnak – legalábbis a meghívó szerint. Nézzük a legfontosabbakat.

Elsőként a kórházfejlesztés kerül terítékre. Indulni kívánnak „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” nevű pályázaton. Ez röviden arról szól, hogy a kórház jelenlegi szervezeti egységeit megreformálják, minden ellátó egység beköltözne a kapun belülre, emellett új központi technológiai tömb épülne, melyben helyet kapnának többek között a műtők, a betegirányítás, a diagnosztika. Emellett racionalizálnák a teljes ellátó rendszert. Ennek bekerülési költsége 1,8 milliárd forint, melyből 1,6 milliárd a támogatás, a város önrésze 180 millió. Ha megszavazzák, elindul a pályázat előkészítése.

Harmadikként jön a Városüzemeltetési Zrt. közszolgáltatási szerződésének módosítása. A város egy évben 145,7 millió forint kompenzációt biztosít a városüzemeltetésnek, hogy a kötelező feladatokat ellássa. Ehhez kérnek most 6 millió forint plusz pénzt, hogy a téli sózásra és síkosság mentesítésre fel tudjanak készülni.

Fűtéskorszerűsítés és pályázatok

Rögtön ezután az orosházi vízi közmű rendszereken tervezett rekonstrukciós munkákról számolnak be, és pénzt kérnek ezek elvégzésére a város területén. Szintén pénzt várnak – 2,5 millió forintot – a Derű utca (Melinda utca – Gárdonyi utca közötti szakasz) lakói, akik korábban saját költségen elkészítették az útalapot, és most szeretnék, ha a város ígéretéhez híven le is aszfaltozná ezt az útszakaszt.

Napkollektort illetve geotermikus fűtőrendszert kívánnak beépíteni a kórházban, a tűzoltóságon, a Könd utcai iskolában, az Eötvös iskolában, a József Attila iskolában, a művházban, a városházán és a Táncsics gimiben, ezzel is csökkentve az energiaszámlákat. Ehhez azonban pályázni kell, de mindenek előtt meg kell tervezni, mit, hol és hogyan lehet kivitelezni. Egy évvel ezelőtt elkülönítettek erre 7,8 milliót, de azt nem használták még fel. Mivel azóta bővült a kör, így újabb 5,5 milliót kérnek a szakemberek.

A volt könyvtár Dózsa György utcai épülete tragikus állapotban van, sokan siratják. Egy ideje a szomszédos múzeum használja, és ők találtak megoldást a hasznosításra. Terveik szerint interaktív kiállítóhelyet létesítenének, múzeumi kávéházzal és klubokkal, de a szintén szomszédos régi magtár épületét is megmentenék, ahol a gabona és a kenyér körül forogna minden kiállítás. Ám ehhez pályázni kell – egy éve nem nyert a beadványuk. Az összes felújítás a tervek szerint 750 millió forintot kóstálna, a városi önrész 150 millió forint lenne.

Mi lesz a belvárossal?

Az Alföld szálló kapcsán korábban sokat beszéltünk az Integrált Városközpont Fejlesztési pályázatról. A Meszes-kisköz felújítására külön pályázott a város, ám kiderült, hogy nem lehet mindent bevinni a pályázatba, hiszen az épülettömb egy része az evangélikus egyházé üzleti és magán céllal, ennek megújítására pedig nem adnak pénzt. Most a pályázatot újragondolták és újratervezték és úgy tűnik, megtalálták a lehetőséget, hogyan lehetne tartalmat vinni bele. Emellett nagyot vet a latba, hogy az Alföld szálló újra a város tulajdona lett, igaz, elég gyatra állapotban van. A Meszes-kisköz felújítása 200 milliót kíván a városi kasszából.

A Hajómodell EB idejére a Fürdő Zrt. épített egy 180 m2 –es állványzatot a versenyzők résztére. Ez akkor 2,7 millió forintba került. A fürdővezetés azt szeretné, ha ezt a pénzt az önkormányzat visszatérítené, hiszen az állványzatot a következő hasonló rendezvényeken újra felhasználhatnák.

Mindezek végén pedig jön magának a költségvetésnek a módosítása, mely várhatóan nagy vitát vált ki a résztvevőkből, majd Dancsó alpolgármester számol be a városmarketing keret további felosztásáról, melynek megbeszélése csütörtökön volt.

A zárt ülés érdekessége az Orosháza Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt. 2009. I. félévi gazdálkodásáról szóló tájékoztató lesz. De mivel zárt ülésen történik mindez, semmit nem fogunk megtudni belőle.

Egy biztos: nem lesz unalmas a közvetítés azoknak, akik szeretik a politikát. Ezt támasztja alá a helyi MSZP mai sajtóközleménye is. Úgy tűnik, lassan elkezdődik a kampány, pedig a választás még odébb van.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.