- hirdetés -

Az önkormányzati megszorítások ellen szólal fel a helyi Fidesz, bírálva Varga Zoltán minisztert.

Az önkormányzati miniszterrel készített interjúnk kapcsán a Fidesz helyi frakciója közleményt adott ki.

Közlemény

Megdöbbentőnek tartjuk, hogy Varga Zoltán önkormányzati miniszter úr úgy beszél az önkormányzatokat sújtó 120 milliárd forintos megszorításról, mintha jó hírt közölne, vagy ez nem érintené azt a várost, amelynek ő maga is önkormányzati képviselője.

Nem beszél a részletekről, hogy az elvonások következtében drasztikusan emelkedni fog az iskolai közétkeztetés díja. Növelni fogják az osztálylétszámokat, hogy pedagógusok elbocsátására kényszerítsék a helyhatóságokat. A megszorító intézkedések miatt jövőre sokkal kevesebbet tud majd áldozni városunk a civil szférára, sportra és kultúrára, elmaradhatnak a jövőt megalapozó fontos fejlesztések.

Az önkormányzati megszorítás nem a polgármesteri hivatalt, hanem a város lakóit, polgárait fogja közvetlenül sújtani.

Sajnos, hasonló cinizmussal áll önkormányzati képviselői – el nem végzett – munkájához, „kisstílű” dolognak nevezi azt, hogy munka nélkül vesz fel 90 000 forintnyi juttatást, annyi pénzt, amennyiért Orosházán sokan három műszakban egy hónapig dolgoznak.

Látható, hogy Orosházáról elszakadva miniszterként nem érzékeli, hogy „idelent” milyen problémákkal szembesülünk. Kérjük Önt, szakítson több időt városunkra, jelenjen meg munkahelyén, a városházán és miniszterként ne támogassa a válságot tovább mélyítő költségvetést!

Az orosházi önkormányzat FIDESZ frakciója nevében:

Zalai Mihály

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.