- hirdetés -

Értő fülekre és lelkekre talált St. Martin orosházi koncertje.

Mintegy négyszázan gyűltek össze vasárnap este az orosházi evangélikus templomba, hogy meghallgassák St. Martin és Égető Mária orgonaművész hangversenyét. Égi, földi harmóniák – ez volt a címe a koncertnek, és valóban a templom adta különleges térrel is játszott a világhírű zenész: megszólította, játékra is invitálta a hallgatóságot, az Ave Mariat a szószékről fújta, közelebb emelkedve a fentiekhez.

A két művész a koncert előtti pillanatokban (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A két művész a koncert előtti pillanatokban
(Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az orgona templomhoz kötődő hangzásvilága, a szaxofon által elmesélt hétköznapi, nagyon is földi történetek szövetkeztek arra, hogy a zenekedvelő, lelki táplálékra vágyó embereket bevezessék az úr házába – egy különleges élményre. Aki szereti ezeket a műfajokat, vagy az említett hangszerek szerelmese, feltöltődve kezdte ezt a hetet.

Deák László lelkész szervezőként elmondta: éppen az a cél, hogy élővé, mozgalmassá tegyék a gyülekezeti életet, és olyan embereket is fogadjanak Isten házában, akik nem tagjai ennek a közösségnek.

A műsorban St. Martin saját szerzeményei (és versei) mellett elhangzott:

Einar Traerup Sark: Ünnepi preludium az Áldjad, én lelkem… kezdetű korál témájára
Tomaso Albioni: Adagio
Theodore Dubois: Toccata
Az operaház fantomja (részlet)
J.S.Bach: d-moll Toccata és fúga
Franz: Schubert: Ave Maria
Eugene Thayler: Grand Offertoire

A későbbiekben arról is olvashatnak, hogyan talált egymásra a két művész, hogyan mesél St. Martin a fiáról, aki „szintén zenész”, csak hangszere nincs (!?), és Égető Mária szerint mi hiányzik az orosházi evangélikus templom orgonájáról.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.